Karácsony a terror árnyékában

2014. december 22., címkék: pakisztán, karácsony 2014

Barra Din Mubarak, azaz Áldott nagy napot! – köszöntik egymást Pakisztánban a keresztyének, akiket a mai napig halálbüntetéssel fenyeget az istenkáromlás elleni törvény.

Házhoz megy a meleg étel a téli szünetben

2014. december 19., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Itt a karácsony. Bezárnak az iskolai menzák. Sok családnál az ünnepek azonban sem bőséget, sem ínycsiklandó fogásokat nem hoznak, csak a nélkülözést. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ezért az idén a legrászorulóbb, éhező gyerekek karácsonyi asztalára is meleg ételt tesz. Ezért a téli szünet minden egyes napján, országszerte naponta 200 gyermeknek viszi házhoz a reggelit, a meleg ebédet és a vacsorát is.

Akiknek szomorú a karácsony

2014. december 19., címkék: karácsony 2014, kórházlelkészség, hajléktalanmisszió, advent 2014, börtönmisszió

Amikor a többség családjával, barátaival tölti együtt az ünnepet, a magányos betegek, a krízisben levők, a hajléktalanok és a fogvatartottak számára ez az év legszomorúbb ideje. Segítőket kérdeztünk arról, hogyan könnyítik meg terheiket, illetve hogyan élik meg ők maguk, hogy a karácsony szolgálatuk feszített időszaka, melynek egy részét családjuktól távol töltik.

Olimpia, újságírás, keresztyénség

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, karácsony 2014, novotny zoltán

A karácsony nemcsak a hagyomány ünnepe, nemcsak a finomságokkal megrakott asztalé és az ajándékoké, hanem elsősorban Jézus születéséé – magyarázza évek óta minden adventben az újpesti gyerekeknek Novotny Zoltán sportriporter. A Protestáns Újságírók Szövetsége elnökével a zsurnalisztaszervezet feladatairól, a magyar olimpiai szervezés esélyeiről és nem mellesleg az ünnepről beszélgettünk.

Valódi ígéret

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, kovács tibor, karácsony 2014

"Ha karácsonyunkban nem látjuk meg Krisztust, aki megszabadítja népét bűnéből, akkor látunk majd mást, mert az ember ilyen" - Kovács Tibor áhítata.

Karácsony a kórteremben

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, karácsony 2014

Akár több száz beteg is fekszik az ünnepek alatt Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kórházban. Nekik próbálja könnyebbé és otthonosabbá tenni a karácsonyt a helyi gyülekezet beteglátogató csoportja és a kórházlelkészek. Verssel, igével, szaloncukorral keresik fel a betegágyban fekvőket, a lelkész pedig úrvacsorát is oszt, ha kérik tőle. A karácsony sok beteget arra motivál, hogy mielőbb meggyógyuljon.

Ahol lelkész főzi a kávét

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, könyvesbolt, karácsony 2014

Miben rokon a komolyzene, a minőségi bor és a világos pörkölésű kávé? Mindegyik csodálatos gazdagságát hordozza magában Isten színes és változatos teremtő munkájának. Persze ennek láthatóvá tételéhez értő kezek kellenek, valamint szenvedély, elhivatottság és nyitottság. Minimum egy Koffernyi – így hívják a nemrég nyílt könyvesbolt-kávézót Kolozsváron, ahol a kávé több mint szokás.

Ünnepnapra készülni

2014. december 18., címkék: kató béla, reformátusok lapja, advent 2014, karácsony 2014

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének áhítata.

Elkezdődött a Nyilas Misi Pakkok átadása

2014. december 18., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi

Igalon 450 gyermeket ajándékozott meg a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Pakkokkal. A környékbeli települések óvodáiból és iskoláiból érkező gyerekek műsorral köszönték meg a segélyszervezet ajándékait.

Keserű karácsony Kárpátalján

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, Kárpátalja, kárpátalja, karácsony 2014

Feszültség, félelem, keserűség és pénzromlás árnyékolja be a kárpátaljaiak karácsonyát. Ukrajna keleti részén még mindig tart a háború, sok családnál üresen maradnak a férfiak helyei az ünnepi asztal mellett.

A karácsonyi gyermekdalok áldásai

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, karácsony 2014

Egy ünnepi gyermekműsorral kezdődött Jákob Zoltán és felesége, Polgár Tünde ismeretsége. Történetükből kiderül: a karácsonyi gyermekénekekből nemcsak házasság, hanem megtérés is fakadhat, ha van, aki hitvalló bátorsággal tanítsa azokat a fiataloknak. Adventben a háromgyermekes pedagóguscsaládot látogattuk meg Sárbogárdon.

Kis karácsony, nagy karácsony

2014. december 18., címkék: jakab bálint mihály, Jakab Bálint Mihály, reformátusok lapja, advent 2014, karácsony 2014

"Csak a mai karácsonyokat nem a népszámlálás, hanem pénzszámlálás zaja kíséri" - Jakab Bálint Mihály áhítata.

Mi hiányzik a karácsonyból?

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, hajdú zoltán levente, karácsony 2014

"Mi az, ami akkor, ha jelen lenne a karácsonyban, a karácsonyodban, akkor teljes lenne, teljesebb lenne, valahogy belül, benned teljesedne ki az ünnep?" - Hajdú Zoltán Levente áhítata.

Látogatás

2014. december 18., címkék: reformátusok lapja, karácsony 2014, gál judit

"Egyedül nem tudok sem jó, sem jobb lenni – sem karácsonykor, sem utána" - Gál Judit áhítata.

Ajándékod az öröm

2014. december 18., címkék: domahidi nelli, reformátusok lapja, karácsony 2014

„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek..." (Lk 2,10) Ezt üzeni az angyal nekünk is: ajándékod az öröm.

Karácsonyi gondolatok, emlékek

2014. december 18., címkék: advent 2014, reformátusok lapja, csiszár ákos, karácsony 2014

"Attól kezdve mindig vártam a karácsonynak ezeket a falu egész közösségét megmozgató eseményeit is" - Csiszár Ákos karácsonyi emlékei.

Örvendj, egész föld, az Istennek!

2014. december 18., címkék: Csaholcziné Kádár Marianna, karácsony 2014

"Ez az Úr mindenkire igényt tart, a közeliekre és a távoliakra egyaránt" - Csaholcziné Kádár Marianna áhítata.

A keleti bölcsek célszalagja

2014. december 18., címkék: advent 2014, reformátusok lapja, bella violetta, karácsony 2014, keleti bölcsek

"Irigylem a keleti bölcsek hitét, mert azt hiszem, ma senki nem kelne ki a foteljéből és kelne útra azért, mert valami homályos régi jóslatok királyt, uralkodót jövendöltek" – Bella Violetta áhítata.

„Minden múló perc hozzád visz közel…”

2014. december 30., címkék: reformátusok lapja, óév, bartha gyula

Bartha Gyula óévi gondolatai.

A szeretet viszi őket előre

2014. december 18., címkék: tóth viktória, vidékfejlesztés, reformátusok lapja, abaújvár

Idén egy százfős református gyülekezet kapta az Év Vidékfejlesztő Közössége Díjat. Az abaújvári lelkészházaspár december 9-én vette át a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elismerését. Tóth Viktóriával beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.