Vidékfejlesztő gyülekezet. Nem fából vaskarika ez?

A férjemmel 2000 óta szolgálunk Abaújváron, Pányokon, Zsujtán és Kékeden. Kezdetben a hagyományos gyülekezeti programokra alapoztunk, aztán a fordulatot egy nyolc évvel ezelőtti ProChrist-evangélizáció hozta, amely után a fiatalabbak is bekapcsolódtak a közösség életébe. Majd egy pályázatnak köszönhetően az elavult gyülekezeti termünket 2012-re korszerű gyülekezeti otthonná bővítettük. Ezzel kapcsolódtunk be a vidékfejlesztésbe. Egyetemistaként nem gondoltuk volna, hogy a közösségfejlesztés mellett valaha vidékfejlesztéssel is foglalkoznunk kell, pedig a hátrányos helyzetű térségekben a kettő kéz a kézben jár.

A vidékfejlesztés tehát nem megy a misszió kárára?

A gyülekezeti otthonban ma már pezsgő élet van, sőt ki is nőttük azt. Olyan vidékfejlesztési programokra pályáztunk az elmúlt két évben, amelyeket össze tudtunk kapcsolni lelki programokkal. Az MNVH jóvoltából például tanulmányútra mentünk: olyan településeket és gyülekezeteket látogattunk meg, amelyektől jó példákat leshettünk el. Ez a misszió szempontjából gyülekezeti kirándulás volt lelki programokkal. Ez a díj azért is jelentős, mert benne egy világi intézmény ismerte el az egyház szolgálatát.

Még milyen programjaik voltak?

Bár nem a kövekből való építkezés a legfontosabb, meg kell említenünk a kiemelten védett műemlék templomunkat, amely tizenöt év után ismét megnyithatta a kapuit. Ennek örömére – ugyancsak egy MNVH-pályázatnak köszönhetően – 2013 nyarán a templom freskóit népszerűsítő fesztivált szerveztünk kulturális és lelki programokkal. Idén zárultak a Dédapáink nyomdokában és a Dédanyáink nyomdokában című, hagyományainkat újraélesztő programok, amelyek során kemencét építettünk, hogy magunk süthessük a kenyerünket, disznót vágtunk, fóliasátrat állítottunk és konyhakertet alakítottunk ki, elsajátítottuk a lekvárfőzés és az aszalás tudományát, hogy az eseményeinken saját alapanyagokból főzhessünk. A programokhoz kapcsolva evangelizációs napokat és koncerteket is szerveztünk.

Sok hátrányos helyzetű településen van református gyülekezet, még sincs mindenhol ilyen élet. Mi a titkuk?

Egyrészt az, hogy Isten nagyon gazdagon megáldott minket. Másrészt az, hogy az itt élők nagyon szeretik a lelkészeiket, és mi is nagyon szeretjük őket. Az a kölcsönös szeretet visz minket előre, amit attól kaptunk, akinek a születésnapját karácsonykor fogjuk ünnepelni.

Hogy készülnek a karácsonyra?

A bábosaink több gyülekezetbe is elviszik az örömhírt, a legkisebbek pedig mézeskalácsot sütnek. Betlehemest a faluval közösen állítottunk, a munkatársainkkal pe­dig személyes lelki ajándékokkal – versekkel, énekekkel – lepjük meg egymást. Aranyvasárnap a Magyar Con­tinental Singers koncertezik nálunk, a szenteste előtti estén pedig kántálva járjuk körbe a falu öregjeit.

Hősökké kell lennünk

 

„A modernitás a mi közösségünket is szétrombolta, amit a hagyományok megélésével tudtunk újjáéleszteni" – hangsúlyozza Tóth Viktória. Szerinte a hagyomány nem halott dolog, amit kegyeletből őrizni kell, hanem praktikus tudás, amely a boldogulásunkat segíti ma is. Az MNVH a közösségükért tevékeny embereket helyi hősöknek nevezi, akik nélkül elképzelhetetlen lenne az aprófalvak fejlesztése. Az abaújváriak szerint a református lelkipásztoroknak tudatosítaniuk kell magukban felelősségüket, mert ha ők nem vállalják ezt a szerepet, más nem fogja vállalni helyettük.

Kiss Sándor, fotó: Dimény András

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja karácsonyi dupla számában.