Hírek

Járvány határok nélkül

Kép: Járvány határok nélkül

Több kontinensre kiterjedő világjárványnak, pandémiának minősítette a Kínából kiindult Covid–19 koronavírus-fertőzést március 11-én az Egészségügyi Világszervezet. A helyi állami rendelkezésekkel összhangban a külhoni magyar református egyházakban is rendkívüli intézkedéseket hoztak. Összeállításunkban ezekről adunk áttekintést.

Meghalt Szilágyi Aladár

Életének 77. évében kedden elhunyt Szilágyi Aladár nagyváradi író, újságíró, helytörténész, számos történelmi, irodalmi témájú interjú- és riportkötet szerzője, egykori királyhágómelléki főgondnok.

A morcos Petőfi

Kép: A morcos Petőfi

Március 15-én azért is hálát adnak a horvátországi magyar reformátusok, hogy még élnek magyarok a Drávaszögben és Szlavóniában. Az utolsó népszámlálás szerint tizennégyezer magyar él Horvátországban. Az egyik magyar falu Haraszti, ahol a helyi református gyülekezet kezdeményezésére néhány éve Petőfi-szobrot állítottak – akkor ez volt az első a vidéken.

Későbbre halasztjuk a májusi Egységnapot

Kép: Későbbre halasztjuk a májusi Egységnapot

A vírus-veszélyhelyzet miatt Erdélyben is elhalasztják a tavaszra tervezett programokat, így a május 22–23-ra kitűzött marosvásárhelyi egységnapi rendezvényeket is.

A Generális Konvent hírei

Vigyük Isten elé hálaadásunkat!

Marosvásárhelyen tartjuk a Magyar Református Egység napját május 22-én, pénteken és 23-án, szombaton. A program részleteiről is egyeztetett a Magyar Református Egyház Generális Konventjének Elnöksége februári ülésén Szekszárdon.

Közös felelősségvállalás

A közös külkapcsolatok kérdésével és a jövő évi egységünnep előkészületeivel kiemelten foglalkozott a Generális Konvent elnöksége novemberi ülésén. A Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület legutóbbi tanácskozásának a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó Sződemeteren májusban átadott Kölcsey-emlékház adott otthont.

Délvidéken tanácskoztak a Kárpát-medencei református egyházvezetők

A nemzeti összetartozás emlékévének központi református programjáról is döntés született a Generális Konvent legutóbbi elnökségi ülésén. A Kárpát-medencei református egyházak vezetői október 1-én és 2-án – a Szerbiai Református Keresztyén Egyház elnökségének meghívására – Hertelendyfalván tanácskoztak.

Legyünk Isten országának jelei a világban!

Pünkösd ünnepén imádkozzunk együtt azért, hogy gyülekezeteink Isten országa jeleiként legyenek a világban, hiteles Krisztus-követéssel betöltve küldetésünket! A Generális Konvent elnökségének pünkösdi körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Református egység a Kárpát-medencében

A debreceni Nagytemplomban 2009. május 22-én ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Alkotmányozó Zsinat a Magyar Református Egyház alkotmányát. A döntéssel a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét mondták ki. Tovább...

A Magyar Református Egyház Alkotmánya

A Magyar Református Egyház 2009. május 22-én elfogadott és többször módosított alkotmányának teljes szövege.

Reformátusok a kegyelem trónusánál

A Generális Konvent Liturgiai Bizottságának kiadványa a magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelveiről.

Jogegységi és alapelvi ajánlás

Megtárgyalta és elfogadta a Magyar Református Egyház Közös Zsinata 2017. június 24-i, Debrecenben tartott ülésén.

Nyilatkozatok

Zsinati határozatok

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának egységgel kapcsolatos néhány határozata, nyilatkozata.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.


Istent keresem

1Sám 17,26–58

„Kezébe vette hát a botját, és kiválasztott a patakból öt sima kövecskét…” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Kálvincsillag

A Magyar Református Egyház lapja

2010 • 2011 • 2012 • 2013