A kecskeméti megyei kórházban több lelkész teljesít szolgálatot. Feladatuk – többek között – a betegek és hozzátartozóik, valamint a kórház dolgozóinak lelkigondozása, utóbbiak esetleges képzése is. A betegekkel való kapcsolatfelvétel egyik módja, ha a kórházlelkészt értesíti egy gyülekezet, hogy egy tagjuk bekerült az intézménybe, és kérik, keresse fel őt. De persze más utak is vannak: Kerekes Márton kecskeméti kórházlelkész, ha szükséges, beveti legkézenfekvőbb módszerét, hogy új betegekkel szóba elegyedhessen. Arra hivatkozva lép a kórházi szobába, hogy ellenőrizze, megvan-e a fiókban a Biblia. Bemutatkozik, ő „a kórházlelkész", és már az arcizom rezdüléséből látja a taszítást vagy az érdeklődést. A reakciók szélsőségesek, ritkán támadóak. – Ebből már kiderül, nyitottak-e a téma iránt. Fel kell ajánlanom a beszélgetést, de ha úgy érzem, nincs nyitottság irányomban, akkor nem erőltetem – mondja.

Bizalom vagy elutasítás

Általában két végletet vált ki a lelkész jelenléte a kórteremben: vagy gyors bizalmat, vagy azonnali elutasítást, akár utálatot is. Firtatom, mennyire jó terep a kórház a misszióra. Kerekes Márton azt mondja, mielőtt elkezdett kórházlelkészként dolgozni, azt hitte, sokkal többször kérdeznek majd olyasmit a betegek, hogy van-e örök élet, és hogy milyen a mennyország. Ezzel szemben a legtöbben azt kérdezik, hogy hogyan bírják ki a halál előtti fájdalmat és szenvedést. Igazán mély, akár teológiai kérdéseket is érintő beszélgetések csak valóban komoly tragédiáknál – mint egy súlyos baleset vagy rák diagnosztizálása – kerül elő. Ilyenkor azonban minden segítő, kiegészítő végzettségét, tudását használja a lelkipásztor, hogy segíteni tudjon a betegen.

A kecskeméti kórházban a gyermekek lelkével is foglalkoznak: nekik kórházi hittanórákat és foglalkozásokat tart egy lelkész-hitoktató. Ez az alkalom azért is fontos, mert nem csak vallásos családban nevelkedő gyermekek vesznek részt a foglalkozásokon, illetve arra is jó lehetőség, hogy a szülőkkel tudjon beszélni a lelkész. Kerekes Márton kilencéves szolgálata nyomán úgy érzi, sokkal kevesebb reformátussal beszélgetett, mint más vallásúval. Ha valaki magától nem mondja, ő nem kérdezi, milyen felekezetű a beteg. A kórház azért alkalmazza őt, hogy mindenkinek ápolja a lelkét. Például egy közelmúltbeli kórházi istentiszteleten hat résztvevőből öt katolikus és egy református volt.

Templommá tenni a kórtermet

Advent idején a kórházban is megváltozik a légkör. Az emberekben vegyes érzéseket kelt az ünnep közelsége, sokakat motivál a gyógyu­lásra, mert karácsonykor már a szeretteikkel szeretnének lenni. Persze ennek a másik oldala talán még ösztönzőbb, azaz hogy nem akarnak kórházban lenni. Egy néni is azt mondta a lelkésznek: nagyon fog dolgozni a gyógytornásszal, mert szeretné otthon tölteni az ünnepet. Annak azonban, aki már előre tudja, hogy állapota nem teszi lehetővé a hazatérést, nagyon lehangoló már az advent is.

A kecskeméti református gyülekezetben már tizenhét éve működik kórházi látogatócsoport, ők azok, akik karácsonykor a kórházban lévő betegekhez kis szeretetet visznek. December 24-én reggel néhány fős csoportokban járják végig a hatalmas épületet. Minden szobába bekopognak, ahol szívesen fogadják őket, ott felolvassák Jézus születésének történetét a Bibliából, énekelnek, verset mondanak és jelképes fenyőágat, szaloncukrot adnak ajándékba. A délelőtt alatt a csoportok ötszáz embernek mondják el az örömhírt: Jézus értük is megszületett. – Így a templomot és az otthoni, karácsonyi érzést hozzuk el nekik. Ezek olyan húrokat pendítenek meg bennük, amelyek nagyon fontosak – hangsúlyozza a lelkész.

Persze nem mindenki veszi szívesen a közeledést, a kórházi látogatócsoportot és a kórházlelkészt is olykor agresszíven, olykor tisztelettudóan, de elküldik. Volt, hogy késsel hadonásztak Kerekes Márton felé, és az is előfordult, hogy egy szektához tartozó férfi kiforgatott bibliai igével adta tudtukra, nem kér a reformátusokból. Karácsonykor az istentiszteletek gyakran elmaradnak az egészségügyi intézményben, mivel senki sem jelenik meg az alkalom helyszínén. Ez persze érthető, hiszen éppen azok maradnak benn az épületben, akiknek nagyon muszáj, többségük fel sem tud kelni. Nekik a lelkész odaviszi az úrvacsorát az ágyukhoz.

Ki ápolja a kórházlelkész lelkét? Beszélgetésünk közben a kiégésre terelődik a szó. Kerekes Márton meglepő őszinteséggel meséli el, hogy két éve a kiégés jeleit vette magán észre: motiválatlan és fáradt volt. – Előfordult, hogy nehéz volt együttérzően hallgatni a beteg panaszait: telítődtem, hárított a pszichém. Olyan volt, mintha napi több órában csak horrorfilmeket néztem volna – mondja. Végül három hónap pihenés, feltöltődés lendítette át a nehézségeken. Azóta rendszeresen beszélget ő is az életéről egy kollégájával, afféle lelkigondozásként. A jövőre nézve azt mondja, ad még egy esélyt magának kórházlelkészként. Azóta azon dolgozik, hogy megújítsa a szolgálatot, azt tervezi, hogy egy szervezetfejlesztő segítségét is igénybe veszi ehhez.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd
Megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában.