Öröm? Méghozzá nagy öröm? Ha nem kezdenek is el hangosan nevetni az emberek, amikor ezt hallják, de fintoruk mögött hitetlenkedésük rejtőzik. Legyintenek. Ma már mintha erőtlen lenne az üzenet. Úgy tűnik, nincsen olyan erős angyali hang, amely túl tudná harsogni az elvilágiasodott ünnepet. Mintha elveszett volna valami. Az angyalka, a jézuska a riogatás tárgya, mert aki rossz, ahhoz el sem látogat. Ha az Isten az emberi jóságot keresi, az első karácsony sem történik meg, és a föld a mennyei látogató, a Messiás nélkül marad. Nem szabott feltételeket, és ha megjelenik előttünk a bezárt fogadó képe, azt gondolhatjuk, hogy nem is teremtette meg azokat. És mégis, minden a legcsodásabb rendben zajlott. Mintha semmi nem lett volna előkészítve, mégis minden tökéletesen illeszkedett. Ami nem volt, értünk nem volt, és ami lett, értünk lett. Nem volt helye, nem volt védelmező négy fal körülötte, hogy könnyen elérhető és látható legyen. Nem volt hova fejét lehajtania, hogy mindenki, akinek szüksége van rá, az ölébe hajthassa le fejét. Kívül minden gazdagságon, védelmen, kényelmen, azokért, akik hasonló helyzetben élnek. Együtt a kitaszítottakkal, hogy befogadójuk lehessen.
Az angyal belekiáltotta ebbe a világba azt, amit mi iszonyú nagy erőfeszítéssel szeretnénk megszerezni. Megszerezni a nagy örömet. Bár már sokszor csúfos kudarcot vallott igyekezetünk. Mert azzal, hogy díszesebb, kreatívabb, gazdagabb egy ünnep, még önmagában nem nyújtja azt, amire vágyunk. Amikor kimarad az ünnepből az a többlet, amit a lényege hord, üres lesz, és elmarad az öröm is. Ahogy növekszik a csillogás, a díszített csomagok száma és nagysága, egyre távolabb kerülünk az ünnep lényegétől. Kiüresedett ünnepünk hideg külsőségeibe belecsomagoljuk lelkiismeret-furdalásunkat, mert nem igazán volt a másikra időnk, türelmünk az utóbbi időben, és szeretnénk pótolni valamit, amit visszatartottunk magunkból. Mintha bocsánatkérésre készülnénk, nem ajándékozásra. Minden erőfeszítés és igyekezet ellenére, az öröm megteremtésében tehetetlennek bizonyulunk, mert a nagy örömöt nem megalkotjuk, hanem megkapjuk, attól a Jézustól, aki testet öltött karácsonykor. A karácsony nem attól szép, ahogy egyik írónk fogalmaz, hogy ilyenkor mindenki egy kicsit hisz a csodákban, hanem attól a leggyönyörűbb, hogy a nagy csoda megtörtént. Az Isten Fia a földre jött, hogy megkeresse az elveszetteket, az örömteleneket, a reményvesztetteket, az ünneptől félőket és irtózókat – hogy nagy örömet adjon.
Az első karácsonykor kihirdettetett az öröm, véget ért a hosszú várakozás, türelmetlenség és keresés. Kívülről tekint­ve semmi nem változott, mégis minden teljesen más lett azoknak, akik közelről, belülről lát­hatták. Ezen a karácsonyon is kihirdettetik az öröm: a Megváltó születésének nagy örömhíre. Minden ma­rad, minden mégis teljesen más lesz azoknak, akik befogadják az Isten Fiát. Mert akkor nem örömöcskéket igyekeznek megszerezni, hanem a nagy öröm kegyel­mi ajándékának birtokosai lesznek. Nincs új a nap alatt, de ez a régi üzenet a legnagyobb, legcsodálatosabb és mindig új erővel bíró hír: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek..."

Domahidi Nelli
Megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában.