Karácsony jön, karácsony van. Ebben a tényben, ebben a megállapításban mindig van valami különös. Nagy váradalmaink vannak a karácsonnyal kapcsolatban. Azt várjuk, az a tudat alatti meggyőződésünk, hogy a karácsonynak valahogy hatással, nagy hatással kell, kellene lennie ránk. És a legtöbbször ez a várt nagy hatás valahogy mégis elmarad. Legalábbis nem lesz olyan mértékű, olyan horderejű, ahogyan, amennyire szeretnénk.
Neked mi hiányzik a karácsonyból? Mi az, ami akkor, ha jelen lenne a karácsonyban, a karácsonyodban, akkor teljes lenne, teljesebb lenne, valahogy belül, benned teljesedne ki az ünnep?
Látványvilágban élünk. PR, marketing, promóció, stylist, vizuális effektek, dizájn. Egy egészen új fogalomrendszer telepszik rá nemcsak a nyelvünkre, hanem a gondolatainkra, a lelkünkre, a világszemléletünkre is. De jól érezzük magunkat benne? Otthon érezzük magunkat ebben a világban? Vagy visszasírjuk a betlehemi istálló kietlen közvetlenségét, cicoma nélküli, rusztikus természetességét? Vagy nem sírjuk vissza, mert már rég odalettek az érzések, az érzéseink? Már eltűntek, elvesztek, elkoptak valahol, útközben? Útközben, évközben, amíg végül, beleszédülve a forgatagba, kifáradva a forgatagtól: megérkeztünk ide, a karácsonyhoz.
A karácsony különös ereje abban van, vagy – kiemelve az ünnep első mozzanatát – a karácsony szentesti templomi alkalom amiatt mozgat meg ország- és világszerte tömegeket, mert az üres látványvilág helyett valahogy igazi érzéseket, igazi, tapasztalható lelki élményt, valódi Isten-jelenlétet hordoz. Mert a fiad, a lányod, az unokád, a szomszéd gyerek veszi magára a karácsonyi esemény egy-egy szerepét, vetületét, és vele, a hozzá kötődő érzéseid által te is közel kerülsz a történethez, belevonódsz az eseménybe, a lelked, az érzéseid vonatkozásában istenélményt élsz át. Mert amikor a gyerekek a karácsonyi jelenetben Krisztusról mint a legcsodálatosabb karácsonyi ajándékról beszélnek, akkor a lelked mélyén te is igazat adsz nekik: „Igen, Jézus maga az Isten ajándéka az ember számára." Vagy amikor a fejre állt világunk forgatagában elveszni látszó Jézusról szólnak, akkor a lelked mélyén te is ráeszmélsz: „Nem hagyhatom, hogy a felületes csillogás-villogás elterelje róla a figyelmemet!"
Valahogy ez a karácsony! Ez a csoda, hogy amikor úgy érzed, hogy beleveszel a zajba, a forgatagba, hogy a világ már-már leírna és elfelejtene, akkor eljön, mint gyámoltalan betlehemi gyermek, lehajol hozzád, és felismered benne a Mindenség Urát, aki azt mondja: „Én új esélyt adok az életednek! Én új esélyt adok neked!"
Hát nem ez az, ami igazán hiányzik az életedből karácsonykor? A belső biztonságérzet, ez a nyugalom, ez a lelki bizonyosság?
Ez az otthonosság, Krisztussal. Hogy olyan egyszerűen, olyan közvetlen természetességgel legyen jelen a te életedben is, ahogy János evangélista ír róla: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14)

Hajdú Zoltán Levente
Megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában.