Félkézzel osztott áldás

2013. november 21., tárgyszavak: liturgika, liturgia, rítus

...lelkészi temetésére kellett sajnos elmennem. Az a szokás, hogy ilyenkor a többi lelkésztárs egy-egy Igét mond áldásként a sírnál. Azt tapasztalom, hogy azon a területen, amikor az értelmes beszéd csődöt mond, például egy halálos ágynál, vagy egy temetésen, nagyon esetlenül állunk általában reformátusok, vagy mondhatjuk úgyis modern emberek, de úgy is igaz ez a mondat: esetlenek vagyunk, mi lelkészek. Itt nem kell okosakat mondanunk, csak a gesztusaink számítanak. A lelkésztársak ezen a temetésen ott álltak ebben a szokásos zavarban a tömeggel szemben, és sorra elkezdtek mondani egy-egy odaillő Igét. A legtöbb lelkésznek volt a kezében a Biblia. Furcsa is volt ez a kép, de tényleg mindig ott van a kezünkben a Szentírás, mint valami mankó.  Mivel a balkézben volt a könyv, csak a jobb kéz maradt szabad. (Nem tudom ki találta, hogy egy kézzel, azaz félkézzel oszt áldást.) Az volt az érdekes, hogy az ötödik lelkész után jött egy, akinek nem volt Biblia a kezében, és ő is csak a bal kezével osztott áldás. Innen kezdve már mindenki félkézzel, és úgy osztott áldást, mintha esküdne valamire: jobb keze a szívén, és bal keze felfelé tartva. Számomra megdöbbentő volt ez a kép, és egyben jele is annak, mennyire öntudatlanul, a környezetünk szokásait megfontolatlanul követve végezzük a liturgiát.  

Szerző: Fekete Ágnes

Missziói liturgia

2013. július 23., tárgyszavak: misszió, istentisztelet, liturgika, liturgia

A MRE jellegzetessége napjainkban az az erős vágy, hogy egységes liturgiát hozzon létre a határon túl, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában élő magyar református egyházakkal együtt. Egy közös énekeskönyv már korábban kiadásra került. Véleményem szerint ez a törekvés tévútra vezet, hiszen nem veszi figyelembe a kontextusok sokszínűségét, amelyekben a magyar református egyházak arra hívattak, hogy Krisztus tanúiként éljenek. Magam abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy egy 16 éve alapított városi, lakótelepi gyülekezet lelkészeként szolgálok. A Gazdagréti Református Gyülekezet, megtartva a MRE liturgiájának alapelemeit, az elmúlt években liturgiai változtatásokat hajtott végre.

Szerző: Lovas András

A református liturgikák története a XIX-XX. században

2012. október 11., tárgyszavak: liturgika

A teológiai felismerések mellett színvonalas résztanulmányok születtek a magyar református liturgiatörténet korszakos egyéniségeiről, munkásságukról és a korábbi évszázadok liturgiai szempontból fontos alkotásairól. A "liturgiatörténeti kövület" szemléletmódból kialakult az a felfogás, hogy számon kell tartani és meg kell becsülni a saját "liturgiai örökségünket".

Szerző: Fekete Károly