A programot szervező Magyar Református Szeretetszolgálat célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét: adni nemcsak pénzt, ruhákat és élelmiszert, hanem időt, kétkezi munkát, figyelmet, bátorító szavakat, ölelést is lehet. 2009-ben ezért hirdették meg Szeretethíd elnevezésű rendezvényüket, mely négyezer embert mozgatott meg saját lakóhelyén, gyülekezetében, iskolájában. Azóta évről évre egyre többen tesznek valamit közösen egymásért, környezetükért, a teremtett világért.
Kapcsolatokat építenek
„Az önkénteseket belülről hajtja a segítő szándék, mert az emberek szeretnének jók lenni – csak alkalmat kell teremtenünk rá” – vallja Gilicze Andrásné, a szentes-felsőpárti református gyülekezet lelkipásztora. Ezt igazolja az is, hogy bár egyházközségükben komoly hagyománya van a közösségi munkának, diakóniai szolgálatuk a Szeretethíd elindulásával teljesedhetett ki szervezett keretek között.
A lelkész számos projektet említ az elmúlt évtizedből: a már szinte szokványos temetőrendezés, kerítésfestés és virágosítás mellett egy alkalommal közösen cserélték le egy idős házaspár beázott tetőzetét, máskor pedig összegyűjtötték és megmentették a pusztulástól Szentes különleges motívumokkal díszített kopjafáit és parkot alakítottak ki belőlük, amit minden májusban rendbe tesznek – de a város kerékpártárolója is a Szeretethídnak köszönhetően újult meg. A Szeretethíd koordinátor szerint ezek az alkalmak a munka szeretetére és az eredmények értékelésére is megtanítják a résztvevőket.
„Az egyik évben nem lettünk készen két nap alatt a kerítésfestéssel, a következő hétvégén azonban visszajött a csoport, hogy befejezze azt” – idézi fel a lelkipásztor, aki még egy kedves emlékét megosztja velünk: a református gyülekezet ifiseivel együtt önkénteskedett egy más felekezetű gyermek is, aki nem volt a közösség tagja, de váratlanul beállított az édesanyja és az egész csapatot megvendégelte. „Az igazi Szeretethíd a saját közösségeinken túlmutatva is kapcsolatokat teremt, olyan fiatalokat vonz be az egyházunkba, akik korábban nem is hallottak rólunk, és akik tovább adják mindazt, amit tőlünk kapnak” – emeli ki Gilicze Andrásné az alkalom egyedülálló szerepét.
Szeretetet adnak és kapnak
„Nemcsak az év legnagyobb, szervezett önkéntes akciója, hanem fontos diakóniai tett, valódi segítségnyújtás az embereknek” – foglalja össze a Szeretethíd lényegét Tóth Tamás, a Mezőcsáti Református Egyházközség főgondnoka. Míg az első években 20-30 főt regisztráltak a május végi önkéntes akcióra, idén 260-an szorgoskodnak a megmozduláson: kerítést javítanak, füvet nyírnak, játszóteret tisztítanak, homokozót ásnak fel vagy éppen idős embereknek segítenek a házkörüli teendőkben, illetve a városvezetéssel egyeztetve az üdülő körzetben szednek szemetet és ültetnek virágot. Ez az együttműködés nem újdonság, tavaly a település Kresz-parkját csinosították. „Szeretnénk megmutatni, hogy református közösségünk nem ön-, hanem közcélú, gyülekezetünk pedig szerves része a város életének” – mutat rá Tóth Tamás.
A gyülekezet főgondnoka arról a lelkesedésről és jókedvről is mesél, amivel az önkéntesek minden évben belevetik magukat a munkába: mindig megfogalmazzák, milyen jó, hogy ők is adhatnak, miközben lelkileg épülnek. Mint mondja, a Szeretethídon tetteikkel adják tovább Isten szeretetét a segítségre szorulóknak. „Ez a szeretet pedig soha sem fogy el, mert amit adunk, azt vissza is kapjuk a hálatelt ölelésekben, a boldog szempárokban, az őszinte mosolyokban vagy éppen a kedves szavakban” – mondja Tóth Tamás, aki a 21. század egyik legnagyobb vétkének azt a mulasztást tartja, amikor jót cselekedhetnénk másokkal, de különböző okokra hivatkozva mégsem lépünk ki a komfortzónánkból.
Igazi felkészülés az életre
A budafoki Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola diákjai mernek kilépni komfortzónájukból, a Szeretethíd alkalmain egészen kiskoruktól találkoznak halmozottan hátrányos, sérült vagy éppen gondozásra szoruló, idős emberekkel. Az iskola tizenegy csoportja idén is tíz különböző szociális intézménybe látogat el: műsorral, énekkel és igeolvasással készülnek a fogyatékkal élőkhöz, társasjátékkal, kézműves foglalkozással és beszélgetéssel az idősekhez. „A Szeretethíd legfőbb értéke éppen az, hogy igazibbá, emberibbé és érthetőbbé teszi a gyerekek viszonyát a világgal” – hangsúlyozza Németh Tamás, az iskola lelkésze, aki szerint diákjaik így készülhetnek fel igazán az életre.
A lelkipásztor meggyőződése, hogy a segítségnyújtással nemcsak a gyermekek jelleme formálódik, hanem ők is hatással vannak a környezetükre. „A Szeretethíd megmutatja, hogy elsőként magunkon kell változtatnunk, ha az életünkben vagy a közösségeinkben előrelépést szeretnénk elérni” – fogalmazza meg Németh Tamás az esemény egyik fő üzenetét. Hozzáteszi: ezek a jó kezdeményezések bizonyítják a református egyház társadalmi szerepvállalásának létjogosultságát, mert ezeken a napokon „valóban életre kel a Magyar Református Szeretetszolgálat mottója”: gyermekek, pedagógusok és szülők együtt mozdulnak és örvendeztetik meg mások szívét.
A református lelkipásztor legkedvesebb élménye is a gyermekek érzékenyítéséhez kapcsolódik: iskolájukban évek óta hagyomány, hogy a felső tagozatosok ellátogatnak a közeli óvodákba, ahol vigyáznak a kicsikre, babusgatják-szeretgetik őket, játékokat tanítanak nekik és együtt kertészkednek. „Megható élmény, amikor a kisiskolások megérzik annak a súlyát és felelősségét, hogy valaki rájuk bízatott” – teszi hozzá a lelkész.
Egyszerűen szeretetből
„Amikor elindult a Szeretethíd, természetes volt, hogy csatlakozom, hiszen a Mozdulj, segíts, szeress! mottó tökéletesen foglalja össze életem és hitem alapelveit” – tudjuk meg Fodor-Csipes Anikó tiszaszentimrei református lelkipásztortól, hogyan lett a nagykunsági egyházmegye Szeretethíd koordinátora. A korábbi évekhez hasonlóan lelkes körzetében ezúttal is csaknem 900-an kapcsolódtak be az önkéntes akcióba. „Szívbemarkoló, amikor olyan emberek vállalnak feladatokat, akik szintén segítségre szorulnának. Sokszor a magányos falubeliek is ellátogatnak az idősek otthonába, akik maguk is nagyon vágynak arra a szeretetre, amit ilyenkor adnak a bentlakóknak” – árulja el.
A református lelkész úgy tapasztalja, hogy a világ zárt, fekete-fehér, gyakran maradi közösségként tekint a református emberekre. „A Szeretethíddal éppen ennek az ellenkezőjét mutathatjuk meg, hiszen harminc-negyven-ötven fős csoportjaink színes pólókban tűnnek fel a legváratlanabb helyszíneken, hogy segíthessenek másoknak, hirdetve ezzel, hogy kimozdulunk a templomainkból és nyitottak vagyunk a világra” – fejti ki Fodor-Csipes Anikó, aki azt is fontosnak tartja, hogy a fiatalok minél előbb megtapasztalják az önzetlen segítségnyújtást, „amikor ellenszolgáltatás nélkül, egyszerűen szeretetből tesznek jót másokkal”. A lelkipásztor úgy látja, hogy társadalmunkban nagyon sok negatív érzés pusztít, ezért óriási szükség van a Szeretethídra, amivel nemcsak feltöltődhetünk, hanem figyelmességünkkel pozitívan hathatunk borúlátó embertársainkra is.
Úgy véli, a Szeretethíd vonzereje a hívószavaiban rejlik: a szeretet és az önkéntesség olyan lelki ajándékok, amelyek megérintik az emberi szívet és jóra ösztönöznek. „A Szeretethíd nem más, mint Isten belénk kódolt felebaráti parancsa, amely évről évre testet ölt kézzel fogható munkáinkban, de még inkább lelkünk összekapcsolódásában szerte a Kárpát-medencében. Olyan isteni elhívás ez, amire nem mondhatunk nemet” – vallja Fodor-Csipes Anikó.
Szoták Orsolya
Fotók: Fodor-Csipes Anikó, Gilicze Andrásné, Németh Tamás, Tóth Tamás