Mostantól közvetlenül adományozhatunk egymásnak

2019. szeptember 06., péntek

A célzott adományozás kultúráját erősítené a református gyülekezetekben, intézményekben és közösségekben a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat: a Még jobb adni! projekt keretében egy weboldallal kötik össze a felmerülő igényeket és felajánlásokat, amin keresztül közvetlenül segíthetünk egymásnak.

Tavaly novemberben indított hosszú távú szemléletformáló programot a református egyház és a Szeretetszolgálat, amelynek keretében a tudatos és minőségi segítségnyújtás fontosságára hívják fel az emberek figyelmét. A közösségi médiában elindult ismeretterjesztő kampányuk, valamint az idén tavaszi kiállításuk mellett egy olyan internetes oldalt is készítettek, amely egyszerűsíti és gyorsítja az adományozást.

„Nagyon sok adományozó van a református egyházban, de sok a szükség is, és ezek nem mindig találkoznak. Szeretnénk összehangolni a kettőt, hogy a segítség valóban oda jusson el és ott fejtse ki hatását, ahol szükséges” – mondja Priksz Gábor, az európai uniós pályázatból megvalósuló projekt vezetője. Eddig ha valaki telefonon vagy e-mailben felajánlotta jó állapotú, de feleslegessé vált holmiját a Szeretetszolgálatnak, leadhatta azt valamelyik telephelyen, ami onnan átkerült a raktárba, ahol megvárta, míg új tulajdonost találtak neki. A fejlesztésnek hála a kereslet és kínálat mostantól közvetlenül találhat egymásra.

Adományozni okosan is lehet

A valóban rászorulókat támogassuk, mégpedig azzal, amire igazán szükségük van – ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, e gondolat mentén indított hosszú távú szemléletformáló programot egyházunk és a Magyar Református Szeretetszolgálat.

„Aki elboldogul egy átlagos webáruházzal, az ezzel az oldallal is el fog” – magyarázza Priksz Gábor az online felület működését. Túl vannak a tesztidőszakon, mostantól élesben működik az oldal, amire gyülekezetek, intézmények és egyházi közösségek regisztrálhatnak. Ehhez csak egy e-mailt kell írni a megjobbadni@jobbadni.hu címre, és ha az adminisztrátorok jóváhagyták a jelentkezést, akkor a válaszlevélben kapott linkre kattintva el is kezdhetjük használni az oldalt: beküldhetünk felajánlást vagy igénylést, böngészhetjük és megválaszolhatjuk az épp aktívakat.

„Mindenki ajánlhat fel és kérhet segítséget is, hiszen a klasszikus adományozó szerepben lévő közösségekben is előfordulhat, hogy hirtelen hiány támad” – teszi hozzá. Eddig már felajánlottak kerékpárt kisgyermekeknek, könyvesszekrényt és hűtőgépet is. A célba juttatást felajánló és fogadó intézheti egymás között, de kérhet segítséget a Magyar Református Szeretetszolgálattól is. A cél az, hogy olyan hálózat jöjjön létre, mely lefedi az egész országot, tagjai pedig helyi szinten nyitott szemmel járnak, észreveszik és reagálnak a szükségletekre, segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak. Ennek érdekében négy településen már továbbképzéseket is tartottak a gyülekezet vezetőinek. Magánszemélyek adománykéréseikkel továbbra is a Szeretetszolgálathoz vagy a helyi református közösségekhez fordulhatnak.

A református gyülekezetek, intézmények és közösségek a megjobbadni@jobbadni.hu címen regisztrálhatnak. Részletek: megjobbadni.jobbadni.hu 

Feke György

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.