Tanszerekkel segíti az iskolakezdést a Szeretetszolgálat

2019. augusztus 30., péntek

Nyári tanszergyűjtésének eredményeként több mint félezer, nehéz körülmények között élő családot támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat iskolatáskával és tanszerrel augusztus utolsó napjaiban.

A Magyar Református Szeretetszolgálat hosszú évek óta minden nyáron meghirdeti tanszergyűjtő akcióját. A „Radírozzuk ki a különbségeket" címet viselő kampány célja, hogy a nehéz helyzetben lévő családok számára megkönnyítse a szervezet a tanévkezdést, és adományunkkal csökkenteni tudjuk az iskolakezdéssel járó kiadásokat.

„Mindnyájan szeretnénk egy igazságos társadalomban élni, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul, de sajnos azt tapasztaljuk, hogy ez nem mindig valósul meg" – fogalmazott Oláh István, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette: „a Magyar Református Szeretetszolgálatnál mi abban hiszünk, hogy Isten előtt mindannyian ugyanolyanok vagyunk, ugyanabban a szeretetben részesülünk, és azért dolgozunk, hogy ebből valamit meg tudjunk valósítani a mindennapi életben is. Szeretnénk a különbségeket csökkenteni, és ennek példája tanszergyűjtési akciónk is, hogy a kisgyermekek minden szükséges írószerrel gazdagon ellátva, szép iskolatáskával a hátukon kezdhessék az új tanévet."

A július 1-jén indult országos gyűjtéshez számos kis-és középvállalkozás, iskola és gyülekezet is csatlakozott. Nagymértékben segítette kezdeményezést a népszerű iskolatáska gyártó cég, a Belmil, akik száz darab új táskát ajánlottak fel, mintegy kétmillió forint értékben. Augusztus folyamán országszerte több ponton, Szegedtől Budapesten át egészen Mátészalkáig több tucat áruházi gyűjtést is tartott a Magyar Református Szeretetszolgálat, amikor arra buzdították a vásárlókat, hogy egy-egy írószerrel járuljanak hozzá a nélkülözésben élő gyermekek tanévkezdéséhez.

Az iskolatáskákat és tanszercsomagokat augusztus 29. és szeptember 5. között osztják ki országszerte több helyszínen, valamint a kárpátaljai és erdélyi rászoruló családok és intézmények is részesülnek az adományokból. Közel 800 család számára tudják így csökkenteni a tanévkezdéssel járó kiadásokat. Az adományok összértéke meghaladja a 6 millió forintot.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalán augusztus 31-én zárul a gyűjtés. Így aki még felhívja a telefonszámot, 250 forinttal járul hozzá az akcióhoz.

jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.