Pusztítást végzett a vihar Borsodban

2019. augusztus 15., csütörtök

A pusztító nyári viharok nem kímélik hazánk északkeleti térségét. A júniusi szabolcsi viharkár után augusztus 13-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érte természeti pusztítás. A jég és a hirtelen lezúduló csapadék több településen jelentős károkat okozott, Parasznyán például több lakóház tetejét magával sodorta a leömlő víz. A Magyar Református Szeretetszolgálat a károsultak megsegítésére országos adománygyűjtést hirdet: nemcsak pénzt gyűjt a szervezet, hanem tetőfólia, cserép és pala felajánlását, valamint ácsmesterek jelentkezését is várják.

Országszerte több helyen tart még a helyreállítás a keddi vihar után. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizenhat településen végzett jelentős pusztítást a természet. Háztetőket rongált meg a jégeső, kéményeket döntött le az erős szél, elektromos berendezéseket tettek tönkre a villámcsapások, valamint a kidőlt fák és leszakadt ágak kárt okoztak a gépjárművekben. Néhány óra alatt több tízmilliós kár érte a megyét.

A legnagyobb pusztítás Szint, Szögligetet és Szőlősardót érte, a három településen mintegy 80 ingatlant ért akkora kár, hogy tűzoltói beavatkozásra volt szükség. A helyi önkormányzatok megerősítették, hogy sajnos nem minden háztartásnak volt biztosítása az ingatlanra, ezért több családnak hatalmas szüksége van a gyors segítségre.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a természeti katasztrófák idején is segítséget nyújt a kárt szenvedettek számára. Az alapítvány önkéntes tűzoltó csapata, valamint adománykoordinációs központja már felvette a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal, hogy minél hathatósabb módon tudják támogatni a helyieket. Emellett országos adománygyűjtést indít a szervezet a borsodi viharkár érintettjei számára. Júliusban a szabolcsi viharkárosultakat 2,2 millió forintnyi adománnyal tudta támogatni a szervezet, most pedig a borsodiakon szeretnének anyagilag is segíteni.

Az adományokat az alábbi módon lehet eljuttatni az alapítvány számára:

Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005 (CIB Bank)
Közlemény rovatban kérjük feltüntetni: „Borsod”
Nemzetközi bankszámlaszám: HU04-1070-2019-8500-8898-5010-0002
SWIFT-kód: CIBH HU HB

jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.