Pápai kincsek a Magyar Tudományos Akadémián

2015. október 28., címkék: könyvbemutató, pápai teológia (prta)

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában mutatkozott be a Pápai Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye október 21-én, ahol jeles szakemberek beszéltek a dunántúli szellemi műhely kiadványairól a szakmának: könyvtárosoknak, levéltárosoknak, (irodalom)történészeknek és mindazoknak, akiket vonzanak az igényes forrásfeldolgozások, memoárok.

Elhunyt Kálmán Attila

2015. október 28., címkék: in memoriam, In memoriam

Életének 78. évében elhunyt a Dunántúli Református Egyházkerület egykori főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt világi elnöke. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 22-én 15 órakor lesz a Tatai Református Templomban ( Kocsi u. 15.). 

Egyházi konzultációt tartanak Münchenben az európai menekültválságról

2015. október 28., címkék: menekültügy

A nemzetközi menekültügyi válságra fókuszál az október 29-én Münchenben a 20 országból érkező 35 püspök és további egyházi vezető és képviselő részvételével megrendezésre kerülő konzultáció. A leginkább érintett régiók ortodox, katolikus, evangélikus, református és metodista egyházi vezetői mellett közel-keleti és afrikai képviselők, továbbá ökumenikus szervezetek, egyházi humanitárius és menekültügyi szervezetek delegáltjai találkoznak Németországban. A Magyarországi Református Egyház képviseletében Ódor Balázs külügyi irodavezető vesz részt.

Sokszínű bibliaolvasás

2015. október 27., címkék: bibliaolvasás, bibliatársulat

A zsidó vallás, a római katolikus, ortodox, evangélikus és református keresztények egyéni és közösségi bibliaolvasási szokásait mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karának Vallástörténeti és Bibliateológiai Tanszéke, a KRE Bölcsészettudományi Karának Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat Alapítvány által szervezett konferencián.

Boldogan menni tovább

2015. október 26., címkék: gáncs péter, reformátusok lapja, Reformáció hónapja, reformáció hónapja, meöt

Október 31. nem a reformáció emlékünnepe – hangsúlyozta az országos reformációi istentiszteleten elmondott prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a balatonalmádi református templomban október 25-én.

Fejlődni másokért

2015. október 26., címkék: szolgálatfejlesztés, diakónia

Önmagunk hiányosságainak felismerését, azokon az Ige szellemében, a megszerzett tudás segítségével való túllépést tartják a legfontosabb tapasztalatuknak azok a diakóniai munkatársak, akiket az elmúlt hónapok református szolgálatfejlesztésének gyakorlati hasznáról kérdeztünk. A múlt héten a projekt záró konferenciáján jártunk.

Megjelent a reForrás reformációs száma

2015. október 26., címkék: lapajánló, reforrás

„Mindenki együtt" címmel olvashatják a Tiszáninneni Egyházkerület magazinja reformációs számának meditációját Pethő Dénes igrici lelkipásztortól.

Elhunyt Molnár Miklós

2015. október 26., címkék: in memoriam, In memoriam

Molnár Miklós református lelkipásztor 2015. október 23-án, 86 éves korában elhunyt. Életéért, szolgálatáért a Budapest-Kálvin téri gyülekezet templomában istentiszteleten adnak hálát november 9-én délben.

Élete meccsét vívja Norbi

2015. október 23., címkék: csurgó, kézilabda

Egy tizedikes, agydaganatos fiatalért fogott össze egész Csurgó: a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumba járó diákért az iskola tanárai és diákjai imádkoznak, jótékonysági futást és koncertet is szerveztek. A Csurgói Kézilabda Klub pedig egy, a csapat tagjai által dedikált mezt ajánlott fel árverezésre, a gyűjtésből csaknem 800 ezer forint gyűlt össze. A gimnázium és a kézilabda klub egyébként a mezárverezésnél szélesebb szimbiózisban él egymással: a klub valamennyi csapatában – beleértve az NB1-es felnőtt gárdát is – játszanak olyan diákok, akik a csurgói refibe járnak.

Krisztussal a viharban

2015. október 22., címkék: október 23., könyvajánló, évforduló, 1956

Ravasz László igehirdetései, korabeli dokumentumok, egyházi állásfoglalások – a nemzeti ünnepre az 1956-os forradalommal és azt követő időszakkal foglalkozó, a Kálvin Kiadónál megjelent kiadványokat ajánljuk.

Az ima útjai

2015. október 22., címkék: imaéjjel, imaéjjel 2015, ifi

Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelt október 16-án. A virrasztás célja, hogy mindannyian saját ifjúsági közösségünkön belül élhessük meg az egységet azzal, hogy gyülekezetünkben maradva egy éjszakán át imádkozunk, így mégis több ezer fiatallal, de elsősorban a minket összekötő Istennel vállalunk közösséget. Idén a pápai teológusok dolgozták ki az este menetét. Az alkalmat közel harminc helyszínen rendezték meg, szerte az egész Kárpát-medencében.

A gyűlölettől kell félni

2015. október 21., címkék: menekültmisszió, interjú

„Nem lehet mindenkit automatikusan befogadni, de hangulatkeltés helyett higgadt üzenetekre és egyértelmű keretekre van szükség" – Kanizsai-Nagy Dórát és Acsai Balázst az elmúlt hónapok történéseiről, a migránsokkal kapcsolatos félelmekről, az integráció fontosságáról, valamint a református menekültmisszió munkájáról kérdeztük.

Szolgálat a menekültek között

2015. október 21., címkék: menekültmisszió

A református egyház menekültmissziója közel tíz éve segíti az üldöztetés elől Magyarországra menekült emberek beilleszkedését.

Zajlik a Hirdesd az Igét! program Tiszántúlon

2015. október 21., címkék: hirdesd az igét!, tiszántúli egyházkerület

"Hirdesd az Igét az iskolákban!" Ezzel a címmel indított programsorozatot a Tiszántúli Református Egyházkerület a Nagykunsági Református Egyházmegyében. A református egyház a programban a fiatalokat is igyekszik megszólítani, s egyben iránytűt is mutatna 21. századi, modern világunkban.

Szolgálni, szeretetben

2015. október 20., címkék: presbiteri szövetség, magyar református presbiteri szövetség

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte jubileumi konferenciával a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSz) október 17-én. A Szövetség elsődleges célja a presbiterek között végzett misszió, képzések és konferenciák szervezése, egyházmegyei szervezetek megalakítása.

115 éve avatták fel a Nagypénteki Református Társaság árvaházát

2015. október 20., címkék: évforduló

A XIX. század második felében a városiasodás, iparfejlődés következtében egyre nagyobb mértékben növekvő szegénység szembetűnő lett Magyarországon, különösen az 1873-ban egyesített fővárosában, Budapesten. A nehéz helyzetbe jutott felnőtt emberek és védtelen gyermekek megsegítése céljából több protestáns jótékonysági egyesület alakult.

„Erős vár a mi Istenünk”

2015. október 20., címkék: prúsz, prusz, reformáció 500, reformáció, PRUSZ

A Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz) 2015. október 17-én konferenciát rendezett „Mit adott a reformáció Európának és a világnak?” címmel. A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Karának dísztermében tartott egész napos, zenei és irodalmi betétekkel gazdagított rendezvény Balla Péter, a KRE rektorának, valamint Novotny Zoltán Prúsz-elnök köszöntő szavaival kezdődött.

A reformáció a jövőbe vezető úton szólít meg

2015. október 19., címkék: reformáció hónapja, Reformációi Gála, Reformáció hónapja, PRUSZ, prúsz, reformációi gála, varga mihály

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartott előadást Luther és Kálvin gazdaságról vallott elveiről és azok hatástörténetéről az idei reformációi gálaesten. Az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozat ünnepi eseményén Pósa Zoltán vehette át a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díját.

120 éves a teológiai oktatás Kolozsváron

2015. október 19., címkék: kolozsvári teológia, évforduló

A teológia nem szigetelődhet el, hanem be kell kapcsolódni a tudományos világ vérkeringésébe. A lelkészképző intézetnek ott a helye, ahol Erdély tudományegyeteme is működik. Ez volt az a felismerés, amely 120 évvel ezelőtt az erdélyi lelkészképzést Kolozsváron elindította. Az évfordulót egy tudományos szimpóziummal egybekötött rendezvényen ünnepelte a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet október 14-én.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.