Élete meccsét vívja Norbi

2015. október 23., péntek

Egy tizedikes, agydaganatos fiatalért fogott össze egész Csurgó: a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumba járó diákért az iskola tanárai és diákjai imádkoznak, jótékonysági futást és koncertet is szerveztek. A Csurgói Kézilabda Klub pedig egy, a csapat tagjai által dedikált mezt ajánlott fel árverezésre, a gyűjtésből csaknem 800 ezer forint gyűlt össze. A gimnázium és a kézilabda klub egyébként a mezárverezésnél szélesebb szimbiózisban él egymással: a klub valamennyi csapatában – beleértve az NB1-es felnőtt gárdát is – játszanak olyan diákok, akik a csurgói refibe járnak.

„Egy kicsit stresszelek, hogy mi lesz" – így kezdte beszélgetésünket Tóth Norbert, az a csurgói református iskolába járó, tizedikes fiú, akinek agydaganattal küzd. „Stresszelése" érthető volt, hiszen a daganat agyának mozgásközpontjánál volt, és folyamatosan növekedett. Volt olyan orvos, aki nem is vállalta a műtétet, mert szerinte nyolcvan százalékos az esélye, hogy Norbi lebénulhat. Végül Debrenceben Bognár László doktor vállalta a beavatkozást – mondja Kiss Zita, a fiú édesanyja. Az operációt azóta elvégezték, az édesanya beszámolója szerint a daganatot sikerült maradéktalanul eltávolítani, és a végtagjait is tudja mozgatni. A műtét után négy hét szigorú pihenés és otthonlét következik, gyógyulásának ütemétől függően térhet vissza az iskolába. Abba az intézménybe, amely az édesanya szerint a lehető legjobb döntés volt az iskolaválasztáskor. „Jobb helyre nem is írathattam volna. Hihetetlen számunkra, amit itt kapunk, szerintem állami iskolától nem kaptunk volna segítséget." És hogy mit?

„Elég rendesen ledöbbentem"

Október 17-én jótékonysági futást rendeztek Norbi javára a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban. Erről az intézmény igazgatójának másodikos fia azt mondta: „Norbiért futottunk." A versenyen jelképes összegért lehetett részt venni. Nem csak a diákok futottak, hanem a tanárok és az igazgató is, sőt, a település tűzoltói is.

Amikor még a futóverseny közben azt kérdeztem Norbitól, hogy mit szól az összefogáshoz, ami miatta bontakozott ki az iskolában, csak annyit mondott: „Elég rendesen ledöbbentem." Közben mellettünk egy kisebb csoport haladt el, egy általános iskolás fiú mosolyogva köszönt Norbinak. Az egész futás során tapintható volt a szeretet, amivel felé fordulnak. Osztálytársai „Együtt Norbiért" feliratú pólóban futottak, az eredményhirdetés végén pedig együtt énekelt áldást az iskola a fiúnak. A táv egyébként 1517 méter volt – utalva a reformáció kezdetének dátumára. A futás, és az előző napon – szintén az iskola által rendezett – Kálvin-konferenciájuk úrvacsorás istentiszteletének perselypénzéből 488 660 forint gyűlt össze. Ehhez hozzájött még az a 300 ezer forint, amit a Csurgói Kézilabda Klub dedikált mezéért fizetett ki az, aki megnyerte az árverést. A győztes titokban kívánta tartani kilétét, sőt, a megvásárolt pólót is felajánlotta Norbinak. A kézilabda egyébként Norbit is érdekelte, maga is játszott, azonban a betegsége miatt abba kellett hagynia a kézizést.

Kiss Zita azt mondja, hogy bár anyagilag megterhelte őket az elmúlt időszak, amikor Pécsre és Budapestre kellett járniuk magánorvosokhoz, s ezért nagyon hálásak az anyagi segítségért, nem csak a pénznek örülnek, hanem annak a szeretetnek, biztatásnak, amit kaptak a közösségtől.

„Imádkozzál és fussál"

A csurgói református gimnázium igazgatója is úgy véli, nem csak anyagi támogatásra van szüksége a családnak, hanem arra is, hogy érezzék, ott áll mögöttük az iskola közössége és arra, hogy imádkozzanak Norbiért. Persze a pénzre is – teszi hozzá. Az összegről beszélgetve Kovács József igazgató azt mondja, megrendítő volt számára, hogy ennyi támogatást sikerült összegyűjteni. „Ebben benne van az általános iskolások, gimnazisták száz forintja, és a tehetősebbek tízezres adománya."

Együtt fut igazgató, tanár és diák

„Szenzációs érzés volt a futóverseny után, büszke voltam a kollégáimra, és úgy éreztem, egészen élhető világban élünk." A diakónia fontos és rendszeres a gimnáziumban, másokon is gyakran segítenek, évente visznek támogatást például Kárpátaljára. Az anyagiakon túl imádkoznak is Norbiért, az igazgató azt mondja, ez természetes, szokott imádkozni a diákjaiért.

A futóverseny napján a napi ige épp a hervadhatatlan koszorúért való verseny volt (I Kor 9,24-25). Az áhítaton az iskola közössége együtt imádkozott Norbi gyógyulásért, és erőért a családnak. A futóverseny eredményhirdetése után az igazgató, illetve a beteg fiú osztályfőnöke, Herbertné Auth Adél adták át az összegyűlt 788 660 forintot Norbinak. A kézilabdát szeretők előtt ismerős lehet a tanárnő neve, ő ugyanis Herbert Gábor felesége. A hetvenszeres válogatott játékos a csurgói csapat kapitánya, az ő mezét árverezték el.

Református diákok a Csurgói Kézilabda Klubban

A mezárverezésen túl is szoros szimbiózisban él együtt a csurgói református gimnázium és a helyi kézilabda csapat. Kovács József igazgató szerint fontos volt, hogy öt éve elindították a sport tagozatot az iskolában, amely lényegében a kézilabdára fókuszál. Ma már a Csurgói Kézilabda Klub serdülői és ifjúsági játékosainak döntő többsége a református gimnáziumban tanul, de a felnőtt, NB1-es csapatban játszó gimnazista korú fiatalok közül is többen a csurgói refiben tanulnak. Az iskola egyéni tanrenddel vagy rugalmassággal segíti a profi sportolókat, akik közül sokan az iskola kollégiumában laknak.

A futóverseny redményhirdetése után

Döme Szabolcs, a csurgói refi volt diákja, most a felnőtt szélesebb keret tagja. Ő nem csurgói, a délvidéki Adáról származik, előbb Orosházán játszott, majd tizenöt évesen került a horvát-magyar határ menti településre. Azt mondja, az elején nehéz volt messze az otthonától, de sikerült beilleszkedni az iskolába és a csapatba is. A székely-román származású Jerebia Julian is a jelenlegi határainkon túlról érkezett, ő most aktív tagja a felnőtt csapatnak, korábban szintén a csurgói református iskolába járt.

A felnőtt csapatban játszik és már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott Hornyák Péter, aki egyéni tanrenddel tanul a csurgói református iskolában, és a végzős gimnazista Hanusz Egon is. Ő éppen azért jött át a református iskolába, hogy a tanulásban is előre haladjon. Azt mondja, fontos, hogy a kézilabda mellett tanuljon is, hiszen egy esetleges sérülés esetén, vagy a karrier végén mindenképpen szüksége lesz az itt megszerzett tudásra. Egon tizenegy éve kézilabdázik, most tizennyolc éves. Csurgói, egész életében a klub különböző csapataiban játszott, tavaly még a serdülő és ifi csapatban, jelenleg már a felnőtt csapatban is.

Ottjártunkkor játszotta a Csurógi Kézilabda Klub a lengyel Szczecinel az EHF kupa selejtező visszavágó mérkőzését. A lelátón ott volt Kovács József igazgató és több tanár is – az igazgató azt mondja, munkaköri kötelességének is tekinti, hogy kövesse a diákjai iskolán kívüli munkásságát is, bár hozzáteszi: édes teher ez, hiszen amúgy is szereti a sportot, főleg a kézilabdát. A meccset 29-19-re a Csurgó nyerte. Az utolsó magyar gólt pedig épp a második játékrészben beállt Hanusz Egon szerezte.

Hanusz Egon még sokra viheti a kézilabdában, mivel gyors, jó eszű és tehetséges – ezt már Varga János, a Csurgói Kézilabda Klub elnöke mondta kérdésünkre. A klub egyébként épp egy koncepcióváltáson megy át: öt évvel alacsonyabb az átlagéletkora a csapatnak, mint egy éve. Varga János azt mondja, arra törekednek, hogy fiatal játékosaik legyenek, akikből stabil és jó csapatot tudnak építeni – ebben pedig a csurgói református iskola is partnere lehet a klubnak.

Csarnok épülne a csurgói refi területén

A jövőbeni együttműködés egyik fontos mérföldköve egy úgynevezett munkacsarnok építése lenne a csurgói református iskola területén. A Csurgói Kézilabda Klub ügyvezető igazgatója, Erdélyi Péter szerint ez megkönnyítené az iskolában is a kézilabda professzionális oktatását. Az iskola igazgatója reménykedik abban, hogy ezt meg tudják majd építeni, mert most csak egy kis tornacsarnokuk van. Mivel a Magyar Kézilabda Szövetség vezetése legalább száz ilyen csarnok építését tűzte ki célul az országban, bizakodik az igazgató, hogy náluk is épülhetne egy munkacsarnok. „Megérdemelnék ezt az itt dolgozó edzők és játékosok, hogy legyen alkalmas, méltó hely a munkájukhoz."

A csurgói református gimnáziumnak hírnevet hoz a csapat és az iskola közötti együttműködés Bencze József, a – jelenleg a másodosztályban listavezető – Csurgói Kézilabda Klub U23-as csapatának vezető edzője szerint. Az edző azt mondta: a klubnak fontos, hogy az iskoláskorú játékosaik tanuljanak is, azért, hogy a sportolói karrierjük után is helyt tudjanak állni az életben. Az edző a református iskola csapatát is felkészíti a diákolimpiákra. Ebben a munkában segíti őt Tóth Károly Attila, a csurgói református iskola volt diákja, aki ma a csurgói csapat NB1-es felnőtt B csapatában játszik. Az edzői feladatokra az iskola igazgatója kérte fel, Bencze Józseffel együtt. Most egy OKJ-s továbbképzésen tanul ehhez, és azt mondja, a játék mellett edzőként szeretne dolgozni. 

A Csurgói Kézilabda Klub serdülő csapatainak edzője Vörös Károly, a nevéhez kötődik a református iskola diákolimpiáján egy ezüstérem és egy negyedik hely. Rá is mindig számíthat az iskola. Az ifjúsági csapat edzője Perger Zsolt, a korábbi veszprémi játékos, 86-szoros válogatott. Ők irányítják a sportolók munkáját, a többi a tanárok feladata – mondja az igazgató.

A csurgói református gimnázium csapata komoly eredményeket ért el az utóbbi évek diákolimpiáin, két éve „az a csoda történt" – ahogy Kovács József igazgató fogalmaz – hogy a döntőben találták magukat, és legyőzték a Veszprémet. „Nyertünk református iskoláknak kiírt kézilabda tornát, de egészen más a profi játékosok játéka, így úgy döntöttünk, református versenyen nem indulunk többet, hiszen így illik."

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd

További képek a csatolt galériában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.