Hetven éve gondozzák a bibliafordítást

2019. december 12., címkék: bibliatársulat

A bibliamisszió sokszínűségét bemutató konferenciával és személyes vallomásokból álló emlékkötettel ünnepelte fennállásának hetvenedik évfordulóját a Magyar Bibliatársulat december 3-án Budapesten.

Online bibliaismereti verseny tizedszer

2019. szeptember 27., címkék: ifi, bibliatársulat

A bibliai szövetségekre épül a Magyar Bibliatársulat Alapítvány legújabb online bibliaismereti versenye, amelybe középiskolások, valamint főiskolások, egyetemisták és más fiatal(os) felnőttek is bekapcsolódhatnak. A játék öt héten keresztül tart majd, és végigkíséri a résztvevőket a Biblia nagy, összefüggő történetén a teremtéstől az újjáteremtésig.

Adományokból pótolják a kollégisták elégett könyveit

2019. február 13., címkék: ráday kollégium, bibliatársulat, adománygyűjtés, kálvin kiadó, Kálvin Kiadó

Bibliáikat, tankönyveiket, szótáraikat és szépirodalmi köteteiket is elveszítették a Ráday utcai kollégium lakói a januári tűzben. A diákok listába szedték elégett könyveiket, pótlásukban segített már a Kálvin Kiadó, a Magyar Bibliatársulat, a Sárospataki Teológiai Akadémia, sőt a Moly.hu közössége is. Vannak még hiányzó könyvek, egy diák például nehezen beszerezhető korálkönyvet keres. Ha szétnéz a könyvespolcán, talán Ön is segíthet.

Magyarázatok kincsestára

2018. április 20., címkék: Kálvin Kiadó, pecsuk ottó, bibliatársulat, kálvin kiadó, magyarázatos biblia, könyvajánló

Március elején új bibliakiadást vehettek kezükbe a Szentírást rendszeresen olvasók és az érdeklődők. A Biblia magyarázó jegyzetekkel, közismertebb nevén Magyarázatos Biblia a Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) gondozásában jelent meg a Kálvin Kiadónál. A kötetet Nádas Péter író mutatja be április 21-én a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az új kiadásról Pecsuk Ottó református lelkésszel, az MBTA főtitkárával beszélgettünk. 

Kereszt-rejtvény

2018. március 06., címkék: bibliaismereti verseny, bibliatársulat, ifi

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet, amelyre középiskolásokat, valamint főiskolásokat és egyetemistákat is várnak. Ez alkalommal a játék öt héten keresztül tart majd, középpontjában pedig a feltámadás utáni időszak, illetve a Szentlélek lesz.

Ki mit vet, azt fogja aratni!

2017. november 30., címkék: bibliatársulat, ifi, játék

„A fűrágástól megjött az eszem. Hallelujah!” – foglalta össze a szabályoknak megfelelően hat szóval Nebukadneccar álmának és büntetésének történetét a hatodik bibliaismereti vetélkedő egyik versenyzője. A Bibliatársulat kiválasztotta az őszi bajnokság győzteseit.

Hat szóban a Bibliáról

2017. október 09., címkék: bibliaismereti játék, bibliatársulat, ifi

Idén ősszel is meghirdette középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló játékos bibliaismeretei vetélkedőjét a Magyar Bibliatársulat Alapítvány. Minden héten két kategóriában adnak meg egy-egy feladványt: egy bibliai történet címét és egy bibliai szereplő nevét. A feladat korosztálytól függően a megadott történet összefoglalása vagy a meghatározott bibliai személy jellemzése mindössze hat szóba tömörítve.

Napi vezérfonalunk, a Bibliaolvasó Kalauz

2017. június 05., címkék: napi ige, kálvin kiadó, bibliaolvasás, bibliaolvasó kalauz, bibliatársulat

Mi a szerepe az Ige mindennapos olvasásában a Bibliaolvasó Kalauznak? Beszélhetünk-e Magyarországon bibliaolvasó kultúráról? Ha igen, milyen hagyományokra épül, mit tudunk róla? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk az idén hatvan éves református Bibliaolvasó Kalauz kapcsán Pecsuk Ottóval, a Bibliatársulat főtitkárával és Galsi Árpáddal, a Kálvin Kiadó vezetőjével.

Készül a jelnyelvi bibliafordítás

2017. március 20., címkék: bibliatársulat

Március 14-én tartotta idei első kuratóriumi ülését a Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) – tájékoztatott Pecsuk Ottó főtitkár. Az ülésen az elmúlt időszak során végzett munkát és a jövőbeli feladatokat vették számba.

Bibliaismereti verseny idén is

2017. március 10., címkék: ifi, bibliatársulat, csillagpont, magyar bibliatársulat

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét meghirdeti bibliaismereti versenyét középiskolás, valamint főiskolások és egyetemisták számára. A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. A szervezők úgy vélik, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

Két állomás között a bibliajárattal

2016. december 16., címkék: bibliatársulat

Ülésezett a Magyar Bibliatársulat Alapítvány kuratóriuma, a beszámolók mellett missziói munkatervről is tárgyaltak.

Elkészült a teljes audio Biblia

2016. augusztus 24., címkék: reformáció 500., hangzó biblia, audio biblia, pecsuk ottó, bibliatársulat

A statisztikai adatok alapján Magyarországon nagyságrendileg fél millió fogyatékkal élőről tudunk. Megközelítőleg 85 000 ember küzd látásproblémákkal: gyengénlátók, aliglátók, vakok és siketvakok egyaránt vannak köztük. Elsősorban számukra készült el a revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014) hangzó változata.

„halljátok… az igéket”

2016. május 18., címkék: bibliatársulat, pünkösd

A Szentlélek kitöltetésének ünnepe alkalmából rendezett bibliaolvasást idén is sokan kísérték figyelemmel a Kálvin téri református templom bejáratánál. A budapesti program orgonakoncerttel folytatódott és ökumenikus istentisztelettel zárult.

Bibliaismereti verseny középiskolásoknak

2016. március 18., címkék: bibliatársulat, Pályázat, pályázat, ifi

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet középiskolásoknak.

Március első vasárnapja Bibliavasárnap

2016. március 04., címkék: bibliavasárnap, bibliatársulat, reformátusok lapja

A Bibliavasárnap bevezetése a Szentírás terjesztéséért hazánkban is sokat tett Brit és Külföldi Bibliatársulat 1804. március 7-i alapításának századik évfordulójához kapcsolódik. A Magyar Bibliatársulat (MBTA) összeállításában a tematikus vasárnap története mellett a bibliatársulati munkát is bemutatjuk.

Sokszínű bibliaolvasás

2015. október 27., címkék: bibliaolvasás, bibliatársulat

A zsidó vallás, a római katolikus, ortodox, evangélikus és református keresztények egyéni és közösségi bibliaolvasási szokásait mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karának Vallástörténeti és Bibliateológiai Tanszéke, a KRE Bölcsészettudományi Karának Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat Alapítvány által szervezett konferencián.

A cél a bibliaolvasás maga

2015. október 19., címkék: konferencia, reformátusok lapja, bibliaolvasás, interjú, bibliatársulat

Rendhagyó módon a gyakorlatról szól majd a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) október 23-án megrendezendő, a bibliaolvasást vizsgáló konferencia, amelyet közösségi bibliaolvasás előz meg. Az eseményről Zsengellér Józseffel, a Hittudományi Kar (HTK) dékánjával beszélgettünk.

Bibliaismereti verseny középiskolásoknak

2015. október 07., címkék: ifi, bibliatársulat, bibliaismereti verseny

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány idén másodszor hirdet bibliaismereti versenyt középiskolásoknak. A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék kezükbe a Szentírást. Az alapítvány úgy véli, ezt a célt elérni az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk az ifjaknak, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

A Biblia már 542 nyelven elérhető

2015. május 29., címkék: bibliafordítás, bibliatársulat

A Bibliatársulatok Világszövetsége május 5-én hozta nyilvánosságra a teljes bibliafordítások számát. 2014 rekordév volt.

Megújítva és megőrizve

2015. február 26., címkék: interjú, pecsuk ottó, bibliatársulat, reformátusok lapja, bibliavasárnap

A Vizsolyi Bibliának kiemelt helye van egyházi életünkben. Nemcsak annyiban, hogy az első magyar teljes bibliafordításról van szó, hanem évszázadok óta meghatározza a református egyház gondolkodásmódját, teológiai látását – hangsúlyozza Pecsuk Ottó. A Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkárával a Vizsolyi Biblia kiadásának 425. évfordulójához közeledve, bibliavasárnap alkalmából beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.