Szolgálat az egyház peremén

2019. november 21., címkék: könyvajánló, xiv. zsinati ciklus 14. ülésszak

A betegágy mellett néha elég egy jó szó vagy egy mélyebb beszélgetés, amelyben a páciensek feltehetik kérdéseiket és letehetik terheiket. A kórházak falai között a testi gyógyítás mellett éppolyan fontos az ápolásra szorulók lelki megerősítése is – ebben pedig azok a lelkészek segítenek, akik palástjukat fehér orvosi köpenyre cserélik. Bár szikét nem ragadhatnak és az infúzió bekötése sem az ő feladatuk, a kórházlelkészeknek számos kihívással kell megbirkózniuk mindennapi munkájuk során. Ezeket mutatja be Michna Krisztina Szolgálat az egyház peremén című monográfiájában, amely 2019-ben elnyerte a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Év könyve díját.

Erő a jelenben, reménység a jövőre nézve

2019. április 28., címkék: könyvajánló

„Minden körülmények között meg kell próbálnunk keresztyénnek és embernek maradni. Ez nem mindig és nem mindenkinek sikerül, de hisszük, hogy az út mindenkinek nyitva van, az utolsó pillanatig lehet a jót választani" – vallja Viola Judit, akinek néhány hete jelent meg Sasok a viharban című történelmi regényének harmadik kötete. A lelkész szerzővel, a gönci református gyülekezet kórusvezető-kántorával az abaúji falu parókiáján beszélgettünk, ahol az is kiderült, hogy „nagyon élvezetes dolog a regényírás".

Örök élet beszéde

2018. november 24., címkék: könyvajánló, adrian plass

„Hányszor és hányféleképpen vagyunk kénytelenek elbúcsúzni?" – hangzik a kérdés Adrian Plass Ezüst nyírfák című regényének bevezetőjében. Erős felütés. Kemény és húsbavágó, ugyanakkor nem pusztán a veszteség kényszerű keserűségét rejti magában. Hordozhatja az új kezdet és a viszontlátás reménységét, ahogyan ez a szürke-ezüst kis kötet is, melyet az örök élet vasárnapja alkalmából ajánlok (újra)olvasásra az egyházi év végének közeledtével.

Családi társasjáték

2018. július 05., címkék: könyvajánló, kevin leman, harmat

Elegendő-e öt nap ahhoz, hogy családi életünket új alapokra helyezzük? Hogyan léphetünk ki megszokásaink béklyóiból és reformálhatjuk meg családunkban betöltött szerepünket? Mit takar a születési sor(s)rend fogalma? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Kevin Leman amerikai pszichológus Péntekre boldog család című könyvében.

A Krisztus-arcú Gábor bácsi

2018. június 08., címkék: zsidómentő, sztehlo gábor, jó pásztor bizottság, könyvajánló

Különleges hangulatú portrékötet jelent meg a 89. ünnepi könyvhétre, amelyből nemcsak 33, a második világháború végét Budapesten átélt gyermek életútját ismerhetjük meg, hanem az őket és több száz társukat megmentő evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor személyisége is kirajzolódik.

A kapcsolatot cseréld, ne a társad!

2018. június 02., címkék: könyvajánló, harmat kiadó, házasság hete, Házasság hete

„Nem lehetsz néző a saját életedben. Ne süppedj bele a megszokásba, van más megoldás, mint a válás. Csodák igenis vannak, ott voltam, láttam őket megtörténni" – biztat Mihalec Gábor pár- és családterapeuta új könyvében, amelynek bemutatóját május 31-én, az Aranytíz Kultúrházban tartották. A Házasság 2.0 című kötetről szóló beszélgetésen Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője, Makay Zsuzsanna, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusa és Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója beszélgetett a szerzővel.

Magyarázatok kincsestára

2018. április 20., címkék: Kálvin Kiadó, pecsuk ottó, bibliatársulat, kálvin kiadó, magyarázatos biblia, könyvajánló

Március elején új bibliakiadást vehettek kezükbe a Szentírást rendszeresen olvasók és az érdeklődők. A Biblia magyarázó jegyzetekkel, közismertebb nevén Magyarázatos Biblia a Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) gondozásában jelent meg a Kálvin Kiadónál. A kötetet Nádas Péter író mutatja be április 21-én a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az új kiadásról Pecsuk Ottó református lelkésszel, az MBTA főtitkárával beszélgettünk. 

Két könyv két nézőpontból

2017. november 16., címkék: könyvajánló, ellis potter, harmat kiadó

Lelki békénket felforgató olvasmányok vagy Isten jobb megismerését segítő írások? Egyáltalán kell-e különbséget tennünk a kettő között? Ellis Potter Honnan tudod? és 3 elmélet a mindenségről című könyveit ajánljuk. 

Életet elsorvasztó sötétségből életet tápláló humor

2017. június 13., címkék: ajánló, könyvajánló, adrian plass

„Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet" – hangzik az Egy kegyes kétbalkezes naplója keresztény körökben sokat idézett mondata Adrian Plass tollából. Tizenhét év telt el az első könyv magyar nyelvű megjelenése óta, és most itt az újabb folytatás a Harmat Kiadó gondozásában: Kegyes kétbalkezes és a gyülekezeti hétvége.

Csodákra képes

2017. május 07., címkék: könyvajánló, cseri kálmán

A huszadik század egyik legártalmasabb folyamata az volt, hogy az emberek – köztük a hívők is nagy tömegekben – elhitték: az imádságnak nincs ereje, nincs jelentősége, nincs hatása. Ezzel párhuzamosan egyre inkább eltűnt az imádság életeket mentő, csodákat eredményező formája, pedig ahogy a közelmúltban elhunyt Cseri Kálmán református lelkipásztor egyik utolsó könyvében, a Sorsfordító imádságokban is olvashatjuk: a helyes ima ma is csodákra képes.

Új utak az imádsághoz

2016. december 16., címkék: advent 2016, advent, reformátusok lapja, könyvajánló

Második kötete jelent meg Hajdú Zoltán Levente református lelkész imádságainak a Kálvin Kiadónál, ezúttal Nem a felhők fölött címmel. Ahogy az első, Előtted, Uram című könyv, úgy ez is ajándéknak való: maga is ajándék több mint száz verses imaminiatűrjével.

Könyvek nem csak a Házasság hetére

2016. február 08., címkék: harmat kiadó, házasság hete, kálvin kiadó, Házasság hete, könyvajánló

Hazánkban idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztyén egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Hétfőtől vasárnapig a Kálvin és a Harmat Kiadó kiadványai közül ajánlunk egy-egy hasznos könyvet, ami e témában tanácsot, segítséget nyújthat.

Egy kicsit ízesebben, no de mértékkel

2016. január 31., címkék: könyvajánló

Gasztroblog, paleolit étrend, vegán receptek – csak néhány szó a most divatos főzési, táplálkozási irányzatok világából. Nincs olyan magára valamit adó televíziós csatorna, ami ne sugározna ilyen vagy olyan főzőműsort. Most ez a divat! – mondhatnánk. Mindenki fakanalat ragad, főz, süt, ötletel, aztán még le is fényképezi, megosztja. Valaki arra esküszik, hogy együnk úgy, mint az ősember, valaki azt mondja, hogy hagyjuk el a húst. Most nem ezeket a vitákat szeretném eldönteni, hanem egy érdekes időutazásra hívnám az olvasót. Könyvajánló Patakról.

Ti azért így imádkozzatok!

2015. december 11., címkék: könyvajánló

A Miatyánk mindenki által jól ismert szöveg, minden istentiszteleten elhangzik, számtalan teológiai elemzése is született már. Kovács Endre Ti azért így imádkozzatok! A keresés, a kérés és a szemlélődés útján című könyve azonban egy új perspektívát ad hozzá a sokat idézett imádsághoz. Sokszor talán bele sem gondolunk abba, hogy milyen mélységek vannak a Jézustól tanult imánkban. Pedig Jézus nem véletlenül ezekkel a szavakkal tanított bennünket arra, hogy az Atyához kapcsolódjunk.

Minket vár

2015. november 22., címkék: könyvajánló, fekete ágnes, advent

„Adventben igazából nem elsősorban mi várunk, hanem minket vár az Isten. Nekünk kellene megérkezni Hozzá." Fekete Ágnes 4 hét – Adventi gondolatok című kötetét november 13-án mutatták be az Adna kávézóban. A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent könyvecske huszonnyolc rövid áhítatának segítségével mélyülhet el az olvasó az adventi várakozásban.

"Nem vagy messze Isten országától"

2015. november 11., címkék: steinbach józsef, farkas józsef, könyvajánló

„Az ember szívesen üldögél padon, megpihen, jól esik. De egy idő elteltével hiányérzete támad, sötétedik, hidegebb lesz, a gyalulatlan pad is egyre keményebb: fel kell állni, és beljebb kell menni, be a kapun a házba. A pad csak átmeneti pihenőhely, de nem maga a megérkezés. Farkas József, Márk evangéliuma alapján mondott igehirdetéseinek címét szimbolizálja a kötet elején látható fotó, Feleségének, Éva néninek felvétele" – Steinbach József püspök ajánló sorai a Farkas József válogatott igehirdetéseit tartalmazó kötethez.

Krisztussal a viharban

2015. október 22., címkék: október 23., könyvajánló, évforduló, 1956

Ravasz László igehirdetései, korabeli dokumentumok, egyházi állásfoglalások – a nemzeti ünnepre az 1956-os forradalommal és azt követő időszakkal foglalkozó, a Kálvin Kiadónál megjelent kiadványokat ajánljuk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.