Június 4-én, szombaton ökumenikus istentisztelet lesz a sárospataki református templomban Trianon emléknapján, melyet a Duna Televízió élőben közvetít.
A Magyar Protestáns Egyháztörténeti és Egyházművészeti Társaság a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtárral és Levéltárral közösen egy rövid koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett Debrecenben április 29-én a Református Nagytemplom mögötti gályarab oszlopnál, a 335. éve elhunyt hős admirális, Michiel de Ruyter emlékére.
A holland de Ruyter admirális halála 335. évfordulóján a debreceni gályarab oszlopnál koszorúznak pénteken.
A trianoni döntés következtében a Tiszántúli Református Egyházkerület keleti részét Romániához csatolták. Az így létrejött új egyházkerület megszervezésének körülményeire emlékeztek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
Pákozdy László Márton teológiai professzorra emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából a debreceni teológián.
Lévay József születésének 185. évfordulójára emlékezett a Sajószentpéter-bányai és Nagytemplomi református gyülekezet, valamint a Református Nőszövetség.
Az Auschwitzban meghalt református misszionáriusnőre, Jane Hainingre emlékeztek kedden, a Mazsihisz székházában zsidók, keresztyének, skót honfitársai, Új-Zélandról érkezett rokona és diplomaták is.
"Nem vagyunk nagy gyülekezet, de képesek vagyunk a megújulásra" – fogalmazott Darányiné Csonka Valéria lelkipásztor augusztus 22-én, amikor Kálvin Jánosról elnevezett utcát avattak Lábatlanon. A gyülekezet és a város szervezésében múlt vasárnap megnyílt a Kálvin János emlékezete című kiállítás, és felavatták a Kálvint ábrázoló emléktáblát is.
A Tiszafüredhez közeli Kócsújfalun nyolcadik alkalommal találkoztak azok a túlélők és leszármazottaik, akiket 1950 és 1953 között munkatáborokba kényszerítettek.
Több mint 55 ezren vettek részt augusztus 6-án, pénteken Hirosimában az évforduló alkalmából rendezett megemlékezéseken. Először fordult elő, hogy az Egyesült Államokból hivatalos küldöttség érkezett a japán városba és az ENSZ főtitkára is jelen volt.
A Debreceni Református Kollégium tanintézményei június 9-én, közös nevelői értekezlet keretében, Karácsony Sándor emlékülést tartottak az Oratóriumban.
A Záhonyi Református Egyházközség közleménye a Jobbik Magyarországért Mozgalom trianoni megemlékezése kapcsán.
"A kilencvenedik évfordulón a magyarságnak van módja Trianont helyrehozni" – mondta Tőkéczki László, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka a pénteki megemlékezésen.
A Magyarországi Református Egyház Trianon utáni első zsinati ülésein elhangzottakat idézték fel a békeszerződés kilencvenedik évfordulóján tartott pénteki megemlékezésen. A Dr. Baltazár Dezső püspök által elmondott imát, a Népszövetséghez írott memorandumról szóló és az új helyzet teremtette teendőket említő jegyzőkönyv-részleteket közöljük, a naplólapokról készített képekkel illusztrálva.
A Trianon utáni első zsinati ülésen elhangzott drámai mondatok felidézésével, a Generális Konventnek a kilencvenedik évfordulóra kiadott nyilatkozatával, a Nemzeti Összetartozás Napjáról, valamint a kettős állampolgársághoz jutás könnyítését üdvözlő határozattal emlékezett ünnepélyesen a történelmi Magyarország létezését megszüntető békeszerződésről a Magyarországi Református Egyház Zsinata pénteken.
Pénteken véget ért a XIII. zsinati ciklus ötödik ülése, a trianoni békeszerződésről való megemlékezés volt a záró momentum.
Ma, szerdán kezdődik, s vasárnappal zárul a skót fővárosban az a világkonferencia, melyen a 100 éve indult missziói világkonferenciára emlékeznek a világ minden részéből érkezett vendégek.
A Kárpát-medencében június 4-én minden református templom harangja 16,30 órakor megszólal. A királyhágómelléki harangok is megsiratják a megalázóan megrázó múltat, és hirdetik Isten kegyelmét, amely újabb lehetőségeket ajándékozott a megmaradóknak, a bizakodóknak és az egymásban reménykedőknek – olvasható a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése által kibocsátott közleményben.
Az Amerikai Magyar Református Egyház Püspöki Tanácsa május 21-én és 22-én tartott ülésén határozatot hozott, hogy javasolja gyülekezeteinek június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján harangozással fejezzék ki összetartozásukat a magyar nemzettel. Amerikai magyar gyülekezeteink első nemzedéke számára különösen is fájdalmas volt a szerződés, hiszen döntő többségük a történelmi Magyarország azon területeiről származott, amelyeket elcsatoltak.
A Holocaust emléknapon, április 16-án, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet lehetővé tette, hogy fogvatartottak egy csoportja Budapesten emlékezzen meg a tragédiáról.