Az Auschwiztban meghalt református misszionáriusnőre emlékeztek kedden, a Mazsihisz székházában zsidók, keresztyének, skót honfitársai, Új-Zélandról érkezett rokona és diplomaták is. Diákok megindító színi előadása, skót dudaszó és előadások elevenítették fel tettét: erős hittel tartott ki gyámolítottjai mellett.

Klasszikus zene szól, de néhány pillanat után egyértelmű, egészen máshonnan ismerős a dallam. Egy Metallica-szám, a kemény zenéjéről ismert együttes talán legnépszerűbb dala, a Nothing else matters hangzott fel szokatlan hangszerelésben. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola ötödikes és hatodikos diákjai adnak elő színdarabot a Mazsihisz Síp utcai székházában Jane Haining, az iskolában egykor működő leánynevelő igazgatójának életéről.

Az Auschwitzban, 1944 nyarán meghalt skót református misszionáriusnő – aki egyháza utasítása ellenére nem tért haza a vészkorszakban, kitartott többségében zsidó neveltjei mellett és a Gestapo letartóztatta, majd a haláltáborba hurcolta – tiszteletére rendezett keddi konferencia talán legmegindítóbb részlete volt a Halász Margit által írt és egy másik tanár, Pelkáné Hoffer Olga által színpadra vitt mű. A színdarab kerülte a nagy mondatokat és a direktséget, inkább a diákok átélésével, a hatást fokozó csendekkel és néhány ötletes megoldással akart hatni a nézőkre.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének dísztermében sokan gyűltek össze, hogy a skót mártírra emlékezzenek. Nemcsak sokan, nemcsak fontos vendégek – a brit és az izraeli nagykövet – jöttek el, de messziről is érkeztek, Jane Haining egy távoli rokona Új-Zélandról, valamint szülőfaluja, Dunscore gyülekezetéből Christine Sime lelkésznő és Pam Mitchell presbiter.

Most is sokan emlékeznek a Haining családra a faluban, mondta Pam Mitchell, aki felidézte, hogy a misszionáriusnő tehetséges diák volt, édesanyja elvesztése miatt gyorsan az önállóságra kényszerült és korán bekapcsolódott a templomi életbe. Sime lelkésznő fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nemcsak a tények, hanem a példamutatás okán is emlékezni kell Jane Haining életére.

A Dunscore-ból érkezettek: Christine Sime lelkésznő (balra elöl) és Pam Mitchell presbiter asszony

„Emlékeznünk kell rá, hogy élhetjük az életünket az Istentől kapott hit jegyében. Jane Haining nem azért tette, amit tett, hogy meghaljon, és ezért emlékezzenek majd rá. Meghallotta Isten szavát, erőt kapott, hogy elmenjen, és idegen földre távozzon – mondta Sime tiszteletes asszony, aki ajándékot is hozott a Skócia déli részén található Dunscore-ból. –  Jane Haining skót volt, Skóciából jött, és még a magyart is skót akcentussal beszélte. Hoztunk egy követ, amely a család farmjáról származik. A hite ilyen erős sziklára épült, és ez a kő azt kell jelentse számunkra, hogy soha nem felejtjük el emlékét.”

Az eseményt a Baráti Kör a Holokauszt Emlékőrzéséért Egyesület szervezte a Budapesti Református Skót Misszió, a Mazsihisz, a Holokauszt Emlékközpont, a magyarországi Jane Haining Alapítvány, valamint a Vörösmarty Mihály Általános Iskola segítéségével. A megjelenteket köszöntötte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz elnöke és a főszervező egyesület elnöke is. Lévai Katalin korábbi szocialista EP-képviselő igényes, puritán és derűs nőként jellemezte Jane Haininget, aki a polgári élet biztonsága helyett az önfeláldozást választotta. Felidézte, hogy a skót mártír egyik egykori tanítványa már nem tudott eljönni: Surányi Ibolya levélben kért elnézést, hogy betegsége miatt nem tudja elfogadni a meghívást; később kiderült, halála előtt egy nappal volt számára ennyire fontos az egykori nevelőnő emléke.

A felszólalók között ott volt Aaron Stevens, a St. Columba Church lelkésze, aki a Budapesti Skót Református Misszió történetéről beszélt – Jane Haining ugyanis a VI. kerületi Vörösmarty utcában található misszió által működtetett lányiskola nevelőintézetét vezette.

Aaron Stevens bemutatta, hogy milyen hosszú utat járt be a misszió: 1841-ben három céllal jött létre; a zsidók közötti evangelizáció, a missziói szemlélet átültetése a magyar protestáns egyházakba és a városban élő skótok számára végzett szolgálat szerepelt a feladatai között. A lelkipásztor szavaiból egyértelmű lett: mára teljesen megváltozott a helyzet. A holokauszt után nem lehetett már a zsidók között evangelizálni, a magyar protestánsokkal való kapcsolat ma másról szól és a skótok közül is nagyon kevesen járnak a Vörösmarty utcába. Az egykori skótos iskolát pedig államosították, ahhoz már csak annyi köze van a missziónak, hogy temploma az iskola épületében van.

„Ma már teljesen más a Skót Misszió, de mégis ugyanaz” – mondta Aaron Stevens, és örömmel mesélt a nyári bibliatábor tapasztalatairól, amelyen közel hatvan keresztyén, zsidó és muzulmán gyerek vett részt, olyan sok nemzetből, hogy összeszámolni sem nagyon tudták. Egy dolog nem változott: a misszió a megváltozott körülmények ellenére ápolja Jane Haining emlékét.

A gyülekezet mellett az egykori skótos iskola is életben tartja a mártír misszionáriusnő történetét, minden évben angolversenyt rendez a budapesti általános iskolák nyolcadikosainak. A győztesek tíznapos skóciai utat nyernek, amely során eljuthatnak Jane Haininghez kötődő helyekre is. A konferencián az egyik idei győztes, Dürr Miklós mesélt élményeiről.

Nem a skót misszionáriusnőről, de történetéhez kapcsolódóan tartott előadást Miriam Ben David pszichológus arról, hogyan változott Izraelben az elmúlt évtizedekben a Holokausztra való emlékezés, amely mára már a személyes történeteken keresztül próbál hatni a fiatal nemzedékekre. Zárásként pedig Csősz László, a Holokauszt Emlékközpont történésze a vészkorszakban helytálló embermentőkről beszélt.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjainak előadása Jane Hainingről

A résztvevők az előadások után a Dohány utcai zsinagóga mögötti Raoul Wallenberg kertben emlékeztek meg Jane Hainingről, majd a róla júniusban elnevezett rakpartra sétáltak.

Csepregi Botond, fotó: Kalocsai Richárd