Ökumenikus istentiszteletet tartottak a budapesti Szent István-bazilikában a szíriai konfliktus miatt. Különböző felekezetek együtt könyörögtek Istenhez a békéért szombat este.
Idén is a budapesti Szilágyi Dezső téri református templom adott helyet az augusztus 20. előtti hagyományos ökumenikus istentiszteletnek, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezett.
Június 24–28. között ismét megrendezték az Ökumenikus Missziói Konferenciát lelkésziek és munkatársaik számára Révfülöpön.
Libanonban, Bejrutban május 21 és 24 között az Egyházak Világtanácsa (EVT) és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa (KKET) szervezett tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett Bejrutba erre a négy napra, hogy elmondhassák véleményüket a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
A baracskai büntetés-végrehajtási intézetben tartották az idei roma imanap ökumenikus rendezvényét.
Az élet végén felmerülő etikai kérdésekről tartottak konferenciát Debrecenben, április 12-én.
„Isten azt kívánja, olyan életet éljünk, melyet az igazságosság és a béke jellemez" – véli Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára. A norvég lelkész a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) meghívására érkezett április 8-án három napra Budapestre.
„A törvényalkotó fontolja meg az egyházak regisztrációjának áttelepítését a Fővárosi Törvényszék jogkörébe" – a MEÖT nyílt levélben fejezte ki véleményét az egyházügyi törvény alkotmányellenesnek nyilvánított passzusairól.
A múlt év végén a Theológiai Szemle (A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóirata) is helyet kapott a Magyar Tudományos Művek Tárában. Az erről szóló – a legutóbbi, 2012/4. számban megjelent – főszerkesztői jegyzettel ajánljuk régi és leendő előfizetőink, s minden érdeklődő figyelmébe a lapot.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2012. december 4-én délután tartotta nyílt Taggyűlését, melyre a MEÖT székhelyén (Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) került sor.
„Van-e elég hitünk a missziói parancs betöltésére?" – kérdezte Fábri György, evangélikus felügyelő a reformációi emlékparkban, a MEÖT október 31-i ünnepségén. „Mi is lehetőségekre és feladatokra elhívott emberek vagyunk, akár Luther Márton." Erről Pelikán András evangélikus lelkész beszélt a megemlékezést követő istentiszteleten, a fasori református templomban.
Az azerbajdzsáni gyilkos kiadatásával az Egyházak Világtanácsának (EVT) Központi Bizottsága is foglalkozott legutóbbi, Krétán tartott ülésén. Az EVT és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is tiltakozik.
Dr. Elisabeth Dieckmann, a Német Egyházak Tanácsának főtitkára látogatást tett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkáránál, dr. Fischl Vilmosnál 2012. július 16-án és 17-én, Budapesten.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociális Bizottságának tagjai civil társadalom és egyházi státusz témakörben tanulmányokat dolgoztak ki. A Bizottság célja ezzel az volt, hogy látassa az állam és egyház valamint politika közötti határokat. Ugyanekkor arra is fel akarja hívni a figyelmet, hogy nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az egyház a társadalom egyik alkotóeleme, ezért az egyházban élő hívek is részt vesznek a társadalom életében és adott esetben a politikában is szerepet vállalnak.
Több mint harmincezer ember fogja hallani az evangéliumot a Reménység Fesztiválon június 1. és 3. között, amelyre kétszáz-negyven autóbusz indult Magyarországról, közel harminc pedig az elcsatolt magyar területekről. Már fél órával az esemény előtt félig megtöltötték az ország minden részéből érkezők a Papp László Sportarénát.
Pünkösdi Zenés Vigíliát tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2012. május 25-én.
Pünkösdi zenés ifjúsági vigíliára várunk! Most pénteken 18 órától legyünk egységben, ünnepeljük és dicsérjük Urunkat ökumenikus ifjúsági istentiszteleten! Helyszín: MEÖT székház (Magyar Tudósok krt. 3.)
Egyre inkább kikerülik az emberek a halállal való szembesülést, és azt tartják, csak mások halhatnak meg, ők nem, mondta Tőkés Zoltán református lelkipásztor, akit az „Ideje van az életnek, és ideje van a halálnak" címmel tartott MEÖT minikonferencia névadó témájának kibontására kértek fel. Mi is erről beszélgettünk vele.
„Annyi az iszlám, amennyi különböző társadalmi, földrajzi, gazdasági felállást az iszlám világban találunk” – jelentette ki Rostoványi Zsolt azon az előadáson, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Vallásközi Dialógus Bizottságában tartott. Az iszlám világ egyik legelismertebb hazai kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora az iszlám fundamentalizmus és a nők kapcsolatát járta körül.
A nemzeti tanácsok főtitkárai évente egyszer üléseznek, mindig más európai országban. Tavaly Varsóban üléseztek, idén Edinburgh, Skócia volt a házigazda 2012. április 17-20 között. Az egyetemvárosban huszonkét európai ökumenikus nemzeti tanács főtitkárai voltak jelen, az Európai Egyházak Konferenciája égisze alatt szervezett alkalmon.