Párbeszéd az elmúlt száz év kihívásairól

2018. június 12., címkék: konferencia, rkk, kolozsvár, BBTE református tanárképző kar, KRE Hittudományi kar

„A konferencia célja a párbeszéd megvalósítása olyan témákról, amelyekről azt hisszük, hogy tabu, esetleg csak halkan, saját közegünkben beszélünk róla" – fejtette ki Lukács Olga, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának dékánja az Egyház és társadalom az elmúlt száz évben című tudományos tanácskozáson, amelyet a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karával és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvánnyal együttműködésben június 7–8-án tartottak Kolozsváron.

A kereszténység nem Woody Allen!

2018. május 08., címkék: dunamellék, presbiteri szövetség, konferencia, nőszövetség

Mit jelent a hétköznapokban a gyakorlati kereszténység, a diakónia? – erről tanácskoztak a résztvevők múlt szombaton a Magyarországi Református Nőszövetség és a Magyar Református Presbiteri Szövetség közös rendezésében tartott konferencián. A Parókia Portál tudósítását olvashatják.

Istent játszik az ember?

2018. március 16., címkék: konferencia, genetika, cec, CEC

Tényleg Istent játszik az ember a génszerkesztéssel és a géntechnológia alkalmazásával? Egyházak szakértői egyeztettek a tudományos kutatások engedélyezésének morális és jogi szempontjairól.

Múzeummá válik a keresztyénség bölcsője?

2017. október 13., címkék: keresztyénüldözés, konferencia

Tény, hogy a keresztyénség a világ legüldözöttebb vallása. Ma 108 országban 215 millió Krisztus-hívő ember szenvedi el az üldöztetés valamilyen formáját. Tény, hogy a vallásuk miatt elnyomott öt emberből négy keresztyén. Erről a jelenségről szervezett nemzetközi konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériumának üldözött keresztyének megsegítésére létrehozott államtitkársága.

Oikosnet Europe konferencia a digitális forradalom jegyében

2017. szeptember 20., címkék: oikosnet, konferencia

Szeptember 6-9. között tartották meg az Oikosnet Europe éves konferenciáját a Karlsruhe melletti Flehingen reneszánsz műemlék kastélyában. Az 1955-ben alakult szervezet idei találkozója tizennyolc európai ország közel negyven keresztyén konferencia- és képzési központjának részvételével zajlott. A házigazda szerepét a Badeni Egyesült Egyház (Evangelische Landeskirche in Baden) főiskolája, az Evangelische Akademie Baden (Badeni Evangélikus Akadémia) látta el.

Az egyház (gyülekezet) mint missziós közösség

2017. július 11., címkék: konferencia, ökumenikus tanács (meöt)

Ezzel a cimmel rendezték meg a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) idei lelkipásztori konferenciáját, közel ötven fő részvételével.

Hitvallásunk mai üzenetei

2016. október 19., címkék: konferencia, II. helvét hitvallás, károli egyetem (kre)

Mit eredményezett a képtilalom? Hogyan tekintsünk a megtérésre és a predestinációra? Mit mond a hitvallás az egyház és a hatalom viszonyáról? Mi az igehirdető feladata? Többek között ezekről a kérdésekről volt szó a Második Helvét Hitvallás fényében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán (KRE HTK) tartott kétnapos konferencia második napján.

Hagyományőrzés és újjászületés

2016. október 12., címkék: konferencia, cigánymisszió

Több mint százhatvan résztvevő érkezett Berekfürdőre az ország legkülönbözőbb pontjairól és Felvidékről, hogy a háromnapos országos cigánymissziós konferencián együtt legyenek igetanulmányozásban, szakmai munkában és közösségben.

Mit jelent az erőszak?

2016. május 06., címkék: theológiai szemle, Theologiai Szemle, konferencia, erőszak, theologiai szemle

Hogyan álljunk az erőszakhoz? Milyen bibliai történetek mutatják az erőszakra adható keresztény válaszokat? Létezhet-e megbékélés nélküli kereszténység? Idén az erőszakról tartott nyilvános szimpóziumot a Theológiai Szemle szerkesztőbizottsága.

Mennyit érek én??!

2016. március 22., címkék: konferencia, refisz, REFISZ, ifi

Mi, emberek, szeretjük a számokat. Pontosan tudjuk, hány órát dolgozunk egy héten, mennyit keresünk, hány kilót mutat a mérleg (bár ne tudnánk). Azt is tudjuk, mennyit érnek a tárgyaink, a ruha, ami rajtunk van, a telefonunk, autónk, könyveink. De el merünk-e gondolkodni azon, hogy mennyit ér az életünk? És egészen személyesen: mennyit ér az az ember, aki te vagy?                                            

Református oktatási vezetők egyeztettek

2016. február 15., címkék: konferencia, Kárpát-medencei Református Oktatási Alap, református oktatás

Február 3-5. között tartották idei helyzetelemző konferenciájukat a református oktatási intézmények és a fenntartóik képviselői a berekfürdői Megbékélés Házában. A református köznevelési intézmények vezetői évről évre egy kétnapos konferencia keretében egyeztetnek az oktatási rendszerünket érő kihívásokra történő egységes fellépéséről.

Alapvető református értékeink érvényesítésére hív a REV teológiai titkára

2016. február 08., címkék: református egyházak világközössége (rev), konferencia, menekültügy

Az európai menekültkrízis kapcsán az ENSZ és az Egyházak Világtanácsa (EVT) által szervezett január 18-19-i konferencián Douwe Visser képviselte a Református Egyházak Világközösségét (REV). A holland teológus a tanácskozást értékelve hangsúlyozta, hogy a református hagyomány a menekülthelyzetben gyökerezik.

A cél a bibliaolvasás maga

2015. október 19., címkék: konferencia, reformátusok lapja, bibliaolvasás, interjú, bibliatársulat

Rendhagyó módon a gyakorlatról szól majd a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) október 23-án megrendezendő, a bibliaolvasást vizsgáló konferencia, amelyet közösségi bibliaolvasás előz meg. Az eseményről Zsengellér Józseffel, a Hittudományi Kar (HTK) dékánjával beszélgettünk.

Közös úton

2015. június 19., címkék: tihany, nostra aetate, konferencia, fekete károly, balog zoltán, szabó istván, Fekete Károly

A rejtett és nyílt vallásellenességről, valamint a menekültpolitika kérdéséről is szólt Bogárdi Szabó István református püspök az európai vallások helyzetéről és a magyarországi hívő közösségek együttéléséről szóló kétnapos konferencián Tihanyban. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a menekültek befogadásával összefüggésben felhívta a figyelmet: a bibliai parancs nem a fennálló államnak szól, hanem kinek-kinek saját magának, vagyis a menekülteket „a saját házunkba kell befogadni."

Makkai Sándor emlékkonferencia Kolozsváron

2015. június 05., címkék: makkai sándor, évforduló, konferencia

Makkai Sándor püspökre emlékeztek június 5-én egy konferencia keretében az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Az emlékezés apropóját az adta, hogy a neves püspök, író, költő 125 éve született.

Száz éves tükör

2015. március 27., címkék: konferencia, homiletika, évforduló, ravasz lászló, gyakorlati teológia

„Érdemes attól tanulni prédikálni, aki tudott" – méltatták Ravasz Lászlót és homiletikai tankönyvét a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán március 25-én rendezett konferencián. Száz éve jelent meg Ravasz László máig ható és használható rendszerező igényű tudományos munkája, A gyülekezeti igehirdetés elmélete.

Határtalan tehetségek

2015. március 09., címkék: konferencia, tehetséggondozás, cigánymisszió, wáli istván cigány szakkollégium

Március 6-án és 7-én tartotta nemzetközi szakmai konferenciáját a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ).

Együtt válaszolni a kihívásokra

2015. február 16., címkék: református oktatás, köznevelés, konferencia

A református oktatási intézmények vezetői Balatonszárszón konferencián egyeztettek az oktatás terén zajló változásokra, kihívásokra adandó egységes lépésekről. Az intézményvezetők tanácskozásán az oktatási kormányzat is a legmagasabb szinten képviseltette magát.

Vallás és civiltársadalom Magyarországon és Németországban

2014. november 19., címkék: konferencia, heidelberg

Beszámoló a Heidelbergi Egyetemi konferenciáról 2014. november 13-16 között.

Nemcsak az „ügynökökről”!... Régi és új döntések teológiai látás nélkül?

2014. november 12., címkék: múltfeltárás, fazakas sándor, reformátusok lapja, konferencia, megbékélés

Szempontok a múltfeltárás, az emlékezés és a megbékélés kérdéséhez a Magyarországi Református Egyházban – Fazakas Sándor gondolatai.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.