„Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát..." A baptista egyház fúvószenekarának játékával kezdődött a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) idei október 31-i ünnepsége a budapesti Reformációi Emlékparkban, a Városligeti fasorban. A késő délutáni alkalmon a MEÖT tagegyházainak vezetői mondtak áldást, s felvirágozták a reformáció emlékművét.

Hitelesség kell!

„Boldog felismerés volt az, hogy a kegyelmes Istent Jézus Krisztus keresztjének tövében leljük" – mondta köszöntőjében a reformációról Fischl Vilmos. „De az egyház nem rekedhet meg a 16. században" – tette hozzá a MEÖT főtitkára. Szerinte a reformáció emberének, a hiteles keresztyénnek tevékeny és élő kapcsolatra van szüksége Istennel, olyan istentiszteletre, mely elvezet Jézushoz.

Fábri György, az északi evangélikus egyházmegye felügyelője arról beszélt, mit jelent reformált keresztyénnek lenni. Emlékeztetett Luther első pontjára, arra a felhívásra, hogy „a hívők egész élete bűnbánatra térés legyen". Emellett szólt a protestáns etika megtartó erejéről az elhúzódó gazdasági válság idején, s az egyházak mai, sokszor erőtlen társadalmi szerepvállalásáról is. „Szép dolog a kultúrprotestantizmus, de van-e elég hitünk a missziói parancs betöltésére?" Szerinte Krisztus népének ki kell állnia az emberi méltóság mellett, fel kell ismernie a segítségre szorulókat, könyörületesnek kell lennie az elesettek iránt, csak így töltheti be küldetését hitelesen. „Az erőt Krisztus megvallása adja" – mondta ünnepi beszédében az evangélikus vezető, s arra is figyelmeztetett, hogy elsősorban Krisztusnak vagyunk felelősek, s csak másodsorban bármilyen világi hatalomnak.

A beszédek és az áldások után, aki akarta, elhelyezhette a tisztelet rózsáit a reformáció négy pillérét formázó emlékműnél, majd a résztvevők átvonultak a fasori református templomba, ahol istentisztelettel folytatódott az este.

A világ világosságai

„Luther is csak egy hétköznapi ember volt, olyan, mint mi mindannyian" – mondta prédikációjában Pelikán András. A fasori evangélikus lelkész megpróbálta elválasztani a 495 éve történt eseményektől mindazt, amit rájuk „ragasztott" az emlékezés. „Mi is lehetőségekre és feladatokra elhívott emberek vagyunk, s bár másféle hatást gyakorolunk, de Istennek fontosak vagyunk" – magyarázta.

„Mi vagyunk a világ világossága" – ismételte el a prédikáció alapigéjét, s arra bíztatott, ne rejtsük fényünket véka alá. Nem önmagunktól van erre erőnk, mert Isten a fény forrása, nekünk csak az ő fényét kell visszavernünk, tette hozzá. „Isten minket is használ, a legegyszerűbb dolgokon: egy mosolyunkon, egy kedves szavunkon keresztül. Hatással kell lennünk a környezetünkre, nem sajátíthatjuk ki Isten kegyelmét, melyet ingyen ad nekünk" – mondta Pelikán András. „Az a feladatunk, hogy hirdessük: Isten szeretete minden hibára válasz lehet."

Az istentiszteleten Pálúr János játszott orgonán, s a fasori református kórus szolgált énekkel. Az alkalom végén Kőháti Dorottya, az evangélikus egyház médiareferense Túrmezei Erzsébetről tartott előadást a fasori Reformációi Esték sorozatának részeként.

Demján Eszter–Feke György, képek: Sereg Krisztián