Pünkösdi szél fújt a MEÖT-ben

2012. május 26., szombat

Pünkösdi Zenés Vigíliát tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2012. május 25-én.

A MEÖT Teológiai és Keresztyén Egység Bizottsága, valamint az Ifjúsági Bizottsága szervezte meg az estét, azzal a céllal, hogy a MEÖT tagegyházainak fiataljai, akik fiatalnak vallják magukat és azok, akik csupán érdeklődnek Krisztus ügye iránt, lehetőséget kapjanak a beszélgetésre és a lelki épülésre. Ennek találkozásnak az egyik kiemelkedő lehetősége Pünkösd, az Egyház szülétések és a Szentlélek kitöltekezésének ünnepe.

A MEÖT főtitkára megnyitó gondolataiban kitért az egység fontosságára, amely a Szentlélek ajándéka Krisztusban. A zsoltárolvasást az Ökumenikus Ifjúsági iroda munkatársai végezték, majd Szontágh Szabolcs, a MEÖT Ifjúsági Bizottságának elnöke imádkozott, aki egyben a főszervezője is volt az estének.

Szolgált az Égígérő Gospel Kórus Körmendy Petra egyetemi lelkésznő vezetésével, és az Agapé dicsőítő pünkösdi ifjúsági zenekar is segédlelkészük vezetésével. Közös éneklések tették színessé az alkalmat.

Pataky Albert pünkösdi egyházelnök az Apcsel 1,8 alapján arról az erőről beszélt, melyet kifejezetten a Szentlélek képes csak megadni számunkra. Igehirdetésében kitért arra, hogy mennyi minden befolyásolja az életünket, és hogy sokszor makacsok vagyunk. Próbálunk ellenállni a Szentlélek munkájának, pedig csak annyit kellene tennünk, hogy átadjuk magunkat Neki, és hagyjuk, hogy vezesse az életünket.

Az igehirdetés után jött a Misztrál együttes. A zenekar fergeteges hangulatot teremtett magyar költők verseinek megzenésítésével. Negyven percen át hallgattuk a Balassi és Ady versek zenei feldolgozását. Utána szeretetvendégség zárta az estét. Jövőre folytatás következik.

Fischl Vilmos

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.