Rácsatlakozni a mennyei hálózatra

2015. május 29., péntek

Május 22-én este ökumenikus vigíliát tartottak Budapesten, pünkösd előtti pénteken zenés ifjúsági istentiszteleten együtt várták a Szentlelket baptista, evangélikus, pünkösdi és református fiatalok.

„A Lélek, mint a szél, söpörjön rajtunk keresztül a mai alkalmon" – kívánta Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára. A házigazda Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetésére utalt, melyben Jézus a Szentlelket a szélhez hasonlította (Jn 3,8). A MEÖT-székház kápolnájában először az evangélikus Large Room zenekar játszott, utánuk a budapesti baptista dicsőítő csapat, majd a pünkösdiek országos ifjúsági missziójának tagjai vezették a közös éneklést.

Az „áttüzesedett" hangulatú istentiszteleten Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök hirdetett igét a 119. zsoltár 66. verse – Taníts engem az ismeretre, és a helyes felismerésre! – alapján. „A Lélek azért jön, hogy helyes felismerésekre jussunk" – mondta a püspök, aki szerint tele vagyunk félreértésekkel: Heródes Jézus születésekor puccsot szimatol; húsvétkor a tanítványok először azt hiszik, Jézus testét ellopták; pünkösdkor pedig némelyek azt mondják, az apostolok részegek. „A Szentlélek az, aki elsegít a helyes felismerésre, aki eszünkbe juttatja, kicsoda Jézus és mit bízott ránk."

A galamb, a tűz és a szél ősi szimbólumai mellett Gáncs Péter mai képekkel is igyekezett a pünkösdöt és a Szentlélek munkáját érthetővé tenni: A pünkösd olyan változást hoz „bágyadt" életünkbe, mint egy frissítés a számítógépen. A Szentlélek által „rá lehet csatlakozni a mennyei hálózatra", Isten szeretete jár át. „Taníts engem" – emlékeztetett a püspök az ige pontos szövegére, s azt kívánta fiatal hallgatóinak, hogy tapasztalján meg Isten személyes érintését, ajándékait.

Az ökumenikus istentiszteletet a Budapest Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközség dicsőítő csapatának szolgálatával, az est pedig szeretetvendégséggel ért véget.

Feke György, fotók: Dimény András

Ez történik továbbiak →