Pünkösdi nyílt napot rendeztek a Miskolci Egyetemen

2016. május 13., péntek

10 egyházi középiskola mintegy 700 diákja vett részt a Miskolci Egyetemen rendezett Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napon május 6-án. A rendezvény istentisztelettel kezdődött az egyetem díszaulájában, majd a tanulók szakmai programokon próbálhatták ki magukat és belekóstolhattak a diákhagyományokba. Az országban egyedülálló nyílt napot a Miskolci Egyetem, a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség, valamint a történelmi egyházak közösen szervezték azzal a céllal, hogy a tanulók pünkösdre hangolódva megismerjék az intézményben folyó képzéseket.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel második alkalommal rendezték meg az Ökumenikus Egyetemi Nyílt Napot egyházi fenntartású középiskolák 11. évfolyamos diákjai számára. Kiss Gábor alpolgármester megnyitójában az országban egyedülállónak nevezte az intézmények közötti együttműködés jegyében megvalósuló programot, mely - meglátása szerint - lehetőséget ad végiggondolni, hogy milyen hétköznapi csodák vannak az életünkben és segíthet elkérni a Szentlélek vezetését a továbbtanuláshoz.

Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes köszöntőjében arról beszélt, hogy a Miskolci Egyetemen tudományokat közvetítenek a fiataloknak, de fontosnak tartják az erkölcsi nevelést is. „Erkölcs nélkül a tudomány olyan, mint az értelem nélküli betűsorok, számsorok sokasága. Igyekszünk társai lenni a családoknak, hogy együttes bázisát adjuk a tudásnak és az erkölcsnek, mert hiszem, hogy az iskola és a templom, a tudás és a hit két olyan érték, melyek együtt a jövőt alkotják” – mondta el. A rektorhelyettes kiemelte: a tavalyi ökumenikus nyílt nap páratlan sikere hozzájárult a Miskolci Egyetemre jelentkezők számának 8 százalékos emelkedéséhez.

Az egyetemi nyílt nap ökumenikus istentisztelettel folytatódott a történelmi egyházak képviselőinek és az egyetemi lelkészség munkatársainak, valamint a REFIT Band közreműködésével. Bűnvalló imádsággal Buday Barnabás evangélikus esperes, igehirdetéssel Fedor Péter görögkatolikus parókus és ifj. Csomós József református lelkész szolgáltak, a jelenlévőkre pedig Lóczi Tamás római katolikus érseki tanácsos kért áldást.

– A Szentlélek eljön, az biztos, de rajtunk múlik, hogy mennyire akarjuk Őt befogadni az életünkbe – emelte ki Fedor Péter, aki áhítatában a bábeli zűrzavar történetét ismertette.

Ifj. Csomós József a Jn 17,15 alapján azt hangsúlyozta, hogy „mi, keresztyének mutathatunk egy másik utat, ahol nem engedünk az önzőségnek, ahol lehet egymást szeretni, tisztelni és megbecsülni”. Az igehirdető szerint nem a világot kell megváltoztatni, hanem önmagunkat, ehhez pedig a Szentlélekkel kell betöltekeznünk.

Az istentiszteletet követően a diákok megismerkedhettek az országban egyedülálló Ökumenikus Egyetemi Lelkészség munkájával, a Miskolci Egyetem karaival és képzéseivel; látványos kísérleteket és laborbemutatókat nézhettek meg, illetve interaktív feladatokban próbálhatták ki magukat.

Volt robot-programozás, földradaros geofizikai bemutató, gazdasági kvízjátékok, angol nyelvi vetélkedő, alumínium formaöntés, de a résztvevők egy, a képalkotó diagnosztikával kapcsolatos interaktív bemutatót is megtekinthettek, valamint találkozhattak az országos bajnoki címüket közelmúltban megvédő miskolci „Go-Kart Go-Bosch” csapattal is.

A szervezők a hallgatói élethez is szerették volna közelebb vinni a fiatalokat, ezért a szakmai programok után a résztvevőket átkísérték a Miskolci Egyetemi Napok területére, ahol a Fráter Kórus műsorát követően az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listáján szereplő selmeci diákhagyományokkal ismerkedhettek meg.

Az Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Nap a MEN nagyszínpadán a Miskolci Egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló rockzenekar műsorával zárult.

Kojsza Péter

forrás: www.tirek.hu

Ez történik továbbiak →