Taggyűlés a MEÖT-ben

2012. december 05., szerda

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2012. december 4-én délután tartotta nyílt Taggyűlését, melyre a MEÖT székhelyén (Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) került sor.

A MEÖT életében – az egyházi törvény módosulása okán – 2012-ben jelentős változások következtek be, ezért is bírt nagy jelentőséggel a Taggyűlés. Az eseményen részt vettek a MEÖT tagegyházainak vezetői, a 2012-ben újonnan létrejött Tanácsadó Testület tagjai, a MEÖT Bizottságok elnökei és tagjai, valamint az együttműködő, megfigyelő státusszal bíró egyházak és egyházakhoz kötődő szervezetek tagjai, képviselői.
A Taggyűlés áhítattal kezdődött, melyen Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke szolgált, aki a 113. zsoltár üzenetéről szólt.

Az elnöki megnyitót követően Dr. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára röviden tájékoztatta a jelenlévőket a MEÖT 2012-ben lezajlott átalakulásáról, melyek nagy munkát jelentettek, hiszen érintették a szervezet nevét, struktúráját és gazdálkodását is.

A főtitkár beszámolt a MEÖT bizottságaiban (Teológiai és Keresztény Egység Bizottság, Szociáletikai Bizottság, Női Bizottság, Missziói Bizottság, Theológiai Szemle Bizottság, Október a Reformáció Hónapja Bizottság, Vallásközi Dialógus Bizottság, Ifjúsági Bizottság, Európai Egyházak Konferenciája (EEK) Bizottság, Felügyelő Bizottság) 2012-ben folytatott munkáról, s röviden szólt a bizottságok 2013-as terveiről.

A továbbiakban a Számvizsgáló Bizottság elnöke ismertette jelentését a MEÖT 2012 első három negyedévének költségvetéséről. A Számvizsgáló Bizottság elnöke beterjesztette a 2013-as MEÖT programokat, s az azokra vonatkozó költségvetési előirányzatot is, melyet a Taggyűlés egyhangú szavazással elfogadott. Ezt követően a bizottsági elnökök röviden beszámoltak az általuk vezetett bizottság 2012. évi tevékenységéről.

Főtitkár bejelentette, hogy 2013-ban az Ökumenikus Imahét január 20. és 27. között lesz, országszerte. Az ünnepi nyitó istentiszteletre pedig a Budapest-fasori evangélikus templomban kerül sor. Szólt a jeles alkalomra már elkészült Imaheti füzetekről is, amelyeket a tagegyházakban ki is osztanak.

A Taggyűlésen bemutatkoztak a megfigyelő, együttműködő tagságba felvételt kért intézmények: a Protestáns Újságírók Szövetsége részéről Novotny Zoltán elnök, az Ókatolikus Missziói Egyesület részéről Széles Tamás elnök szólt a szervezetek eddigi és jövőben tervezett tevékenységéről. A bemutatkozást követően a Taggyűlés egyhangú szavazattal elfogadta, hogy azok megfigyelő státuszú szervezetként csatlakozzanak a MEÖT-höz.

A Taggyűlés röviden tárgyalt a 2013. július 3. és 8. között Budapesten megrendezésre kerülő EEK Nagygyűlésről. Az is szóba került, hogy 2013 áprilisának elején az Egyházak Világtanácsának főtitkára látogatást tesz Magyarországon a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghívására.

Az elnöki zárszót követően a záró imádságot Papp János baptista egyházelnök, a MEÖT alelnöke tartotta.

Dr. Fischl Vilmos

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.