Film a Szeretethídról, a másikhoz való odafordulásról

2011. május 13., címkék: Szeretethíd, média, önkéntesség, szeretethíd

Legyetek felkiáltójellé! – a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokra készülve látványos felvezető filmet publikált a Magyar Református Szeretetszolgálat az egyszázalékos kampányidőszak hajrájában.

A református egyházról cikkez a Magyar Narancs

2011. május 13., címkék: média, folyóirat, állam-egyház kapcsolatok

Dunán innen, Tiszán túl - Útkereső református egyház címmel közöl írást a Magyar Narancs csütörtökön megjelent száma. A hetilap cikke szerint a közegyházi egyszázalékos kampány keltette, az egyházon kívül is hullámokat verő belső vita csak láthatóvá tette a már létező személyes, szemléleti és politikai ellentéteket.

De hol a határ? - Szex feketén-fehéren

2011. május 12., címkék: kolozsvári kétágú templom, erdélyi egyházkerület, konferencia, ifi

Ez volt a címe annak az ifjúsági rendezvénynek, amit múlt hétvégén tartottak a kolozsvári Kétágú templomban. A Függőleges Keresztény Ifjúsági Konferencia május 6. és 8. között megrendezett programjain félezer fiatal vett részt. A háromnapos eseményen tabukérdéseket feszegető előadások, fórumbeszélgetés, játék, színdarab és koncert váltották egymást, esténként pedig teaház várta az erdélyi ifjúságot.

Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlés kezdődik Jamaicán

2011. május 12., címkék: üzenet, békenagygyűlés, egyházak világtanácsa (evt)

Kevesebb, mint egy hét van hátra az Egyházak Világtanácsa szervezésében sorra kerülő Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlésig, amely a világszervezet Erőszak Elleni Évtized projektjének záróakkordja. A nagygyűlés mottója: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség” (Lk 2,14).

Hadd kapjon egyházunk is minél több „meghívót” a szolgálatra

2011. május 12., címkék: szlovákiai keresztyén egyház, géresi róbert, népszámlálás

Május 21-én megszámlálják Szlovákia lakosságát. A számokból többek között kiderül nemcsak az, hogy hány magyar él az országban, de az is, hány szlovák és magyar vallja magát reformátusnak. A református egyházban elindított kampányról, illetve a várható számbeli eredményekkel kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapjának felkérésére Géresi Róbert püspök-helyettese.

Negyven éve elkobzott 15-16. századi iratokat kapott vissza az Erdélyi Egyházkerület

2011. május 12., címkék: erdélyi egyházkerület, könyv, visszaszolgáltatás

"Egy egyház levéltára olyan, mint egy könyv. Ha egyetlen lapot is kitépünk belőle, akkor az az oldal is érvénytelenné válik, és a könyv is megcsonkul.”

KOEN-napok Kárpátalján

2011. május 12., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), ifitalálkozó, sport

Idén nyáron tizenkilencedik alkalommal tartanak Vakációs Bibliaheteket a Kárpát-medence öt magyarlakta területén, s közel 42 ezer gyermeket várnak az alkalmakra.

Pályázati felhívás szociális gondozó és ápoló óraadó oktatók részére

2011. május 12., címkék:

Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény szociális gondozó és ápoló óraadó oktatókat keres.

„Hazugságok, amiket hiszünk!”

2011. május 11., címkék: székesfehérvári egyházközség, evangelizáció, előadássorozatok, evangélizáció

Nyílt előadássorozat keretében több napos evangelizáció veszi kezdetét a Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti templomában.

Francia látogatás Káposztásmegyeren

2011. május 11., címkék: látogatás, francia reformátusok, budapest

Negyvenkét francia református gyülekezeti tag látogatta meg a káposztásmegyeri gyülekezetet május 1-én.

Megjelent a Közös(s)Ég magazin legújabb száma

2011. május 11., címkék: közösség magazin, lapszemle

Az isteni teremtés nem fejeződött be, általunk is folyik tovább. Hogy ki mire képes és honnantól számít az művészetnek, meglehetősen szubjektív kérdés. Mégis megpróbáltuk feszegetni.

Az Egységes Lelkészképesítő Bizottság felhívása

2011. május 10., címkék: egységes lelkészképesítő vizsga

Az Egységes Lelkészképesítő Bizottság várja mindazon egyháztagok jelentkezését, akik valamely lelkészképző intézetben református lelkészi egyetemi oklevelet szereztek, de lelkészképesítő vizsgát még nem tettek, és lelkészi oklevelüket most kívánják megszerezni.

Válasz vagy folytatás? - újabb református reklámfilm készül

2011. május 10., címkék: Szeretethíd, kampány, szeretethíd, Egyszázalék 2011

Az egyszázalékos kampányidőszak végéhez közeledve és a Szeretethíd alkalmából újabb református reklámfilm készül, amely felhasználja az első kampányfilm meghökkentő képi világát, mégis válasz lesz arra.

Lendületben

2011. május 10., címkék: találkozó, kárpátaljai református ifjúsági szövetség (krisz)

Közel kétezer fiatalt hozott lendületbe május 7-én a 8. Kárpátaljai Református Ifjúsági Találkozó. Hideget és távolságot legyőzve szinte minden kárpátaljai gyülekezetből érkeztek fiatalok az Ung megyei Csongorra, ahol idén helyet kapott a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) kerületi rendezvénye.

A Harangszó májusi második számából

2011. május 10., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, lapszemle

A nagybánya-óvárosi gyülekezet diakóniai csoportjának szolgálatairól és a keresztyén politizálás kihívásairól is olvashatunk a királyhágómelléki reformátusok lapjának májusi második számában.

Szamoskér díszpolgára lett Bölcskei Gusztáv

2011. május 09., címkék: testvérgyülekezetek, istentisztelet, szabolcs-beregi egyházmegye (mre), bölcskei gusztáv

Testvértelepülési megállapodás jött létre vasárnap Szamoskér és a partiumi Óvári között. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település református templomban tartott ünnepi istentiszteleten egyúttal a község díszpolgárává avatták Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspököt.

A keresztény iskolai nevelés lehetőségei és dilemmái

2011. május 09., címkék: bibó istván, Rendezvény, rendezvény, református oktatás

Beszélgetés Bibó Istvánnal, a Baár-Madas Református Gimnáziumot újraindító, és a Sylvester János Protestáns Gimnáziumot alapító igazgatóval.

A Rákóczi-szabadságharcra emlékeznek

2011. május 09., címkék: rákóczi szabadságharc, nőszövetség, konferencia

  A Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet konferenciát tart a a Rákóczi-szabadságharc befejezésének 300. évfordulójára emlékezve.

BIHart: református művészeti fesztivál Biharkeresztesen ötödször

2011. május 09., címkék: hatodik református világtalálkozó, bihart

A BIHart a biharkeresztesi református művészeti iskola néptánc találkozójából nőtte ki magát. Az egyhetes rendezvény része a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozója programsorozatának.

Kántorképzés a Tiszántúlon

2011. május 09., címkék: református oktatás, tiszántúli egyházkerület, egyházzene

Júliusban felnőttek és gyermekek részére is intenzív tanfolyam indul Debrecenben.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió