Főjegyzőt választottak Dunamelléken

2017. június 09., címkék: szabó ferenc, dunamellék, tisztújítás

Szabó Ferenc mányi lelkipásztort, vértesaljai esperest választották a Dunamelléki Református Egyházkerület új főjegyzőjévé.

Egységben Istennel, közösségben egymással

2017. június 09., címkék: csillagpont2017, csillagpont

„Arról beszélünk majd, milyen változást hozott Jézus, nekem mi a viszonyulásom az Élet Urához, valamint hogyan tudok aktív szereplőjévé válni a saját életemnek és annak a családi, baráti, munkahelyi közösségnek, amiben élek" – foglalta össze Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője a Csillagpont idei, reformációhóz kapcsolódó témáját az esemény június 8-i sajtótájékoztatóján, melynek a Dürer-kert adott otthont.

Egységben Istennel, közösségben egymással

2017. június 09., címkék:

„Arról beszélünk majd, milyen változást hozott Jézus, nekem mi a viszonyulásom az Élet Urához, valamint hogyan tudok aktív szereplőjévé válni a saját életemnek és annak a családi, baráti, munkahelyi közösségnek, amiben élek" – foglalta össze Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője a Csillagpont idei, reformációhóz kapcsolódó témáját az esemény június 8-i sajtótájékoztatóján, melynek a Dürer-kert adott otthont.

Szembenézés az egyház bűneivel

2017. június 08., címkék: fazakas sándor, ajánló, könyvbemutató

Budapesten és Debrecenben mutatták be Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárának legújabb könyvét, „Vétkeztünk... Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében" címen.

Arany János a jelen tükrében

2017. június 07., címkék: arany jános, évforduló, imre lászló

Arany János és a 21. század címmel tartott előadást Imre László a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szenior Akadémiája márciusi alkalmán. Az egyetemi tanár Arany életműnek ma is aktuális mozzanatait emelte ki: megvizsgálta, mennyire mának szóló mindaz, amit Arany költeményeiben, figuráiban, hatásában érzékelni lehet.

Híd épek és fogyatékkal élők között

2017. június 07., címkék: együtt egymásért, sajósenye

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Együtt-Egymásért Fesztivált Sajósenyén. Színes, interaktív programokkal invitálták az érdeklődőket, akik az egész Kárpát-medencéből érkeztek a kétnapos eseményre. A fogyatékkal élők számára életre hívott találkozó célja egymás értékeinek megismerése és a társadalom sérültekről alkotott képének formálása.

Hat ország, egy nemzet, egy evangélium

2017. június 07., címkék: pünkösd

A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a beregszászi református gyülekezet utcai evangelizációt szervezett május 30. és június 4. között. Estéről estére megtelt Beregszász főtere, hogy Isten igéjére figyelve együtt készüljön a közösség pünkösd ünnepére.

“Az én reformációm”

2017. június 07., címkék: pályázat, Pályázat, ifi

A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Reformáció Emlékbizottság kisfilm-pályázatot hirdet, amelyben arra buzdítják a jelentkezőket, hogy mobiltelefonjuk segítségével mutassák be reformációval kapcsolatos személyes meggyőződésüket, kreatív filmes ötleteiket. A nyertes pályázók értékes díjazásban részesülnek.

Napi vezérfonalunk, a Bibliaolvasó Kalauz

2017. június 05., címkék: napi ige, kálvin kiadó, bibliaolvasás, bibliaolvasó kalauz, bibliatársulat

Mi a szerepe az Ige mindennapos olvasásában a Bibliaolvasó Kalauznak? Beszélhetünk-e Magyarországon bibliaolvasó kultúráról? Ha igen, milyen hagyományokra épül, mit tudunk róla? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk az idén hatvan éves református Bibliaolvasó Kalauz kapcsán Pecsuk Ottóval, a Bibliatársulat főtitkárával és Galsi Árpáddal, a Kálvin Kiadó vezetőjével.

Pünkösd és a bibliafordítás: a nyelvek csodája

2017. június 04., címkék: pünkösd, világmisszió, reformátusok lapja, bibliafordítás

Krisztus evangéliuma azonban nem zár ki egyetlen kultúrát, egyetlen nyelvet sem. A Szentlélek nemcsak hogy szólhat minden nép nyelvén, de egyszersmind meg is szenteli, át is formálja a különféle kultúrákat. Pecsuk Ottó írása.

Hőstett 1944-ből

2017. június 04., címkék: évforduló, nemzeti összetartozás napja

A trianoni Magyarország területe 1944-ben tovább csonkulhatott volna még 26 faluval és néhány ezer négyzetkilométerrel. Május végén Milotán arra az emberre emlékeztek, aki hősi tettével ezt megakadályozta.

Kincsünk

2017. június 04., címkék: kincsem, ajánló, nemzeti összetartozás napja

Hazafias témaválasztás, okos játék történettel és műfajjal, meglepő mondanivaló – a kiegyezés időszakában játszódó Kincsemet jó szívvel ajánljuk a nemzeti összetartozás napjára is.

Az EVT pünkösdi imára hív a szentföldi békéért

2017. június 04., címkék: egyházak világtanácsa (evt), pünkösd, nyilatkozat

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) pünkösdhétfőn világszerte imádságra hívja a keresztyéneket az igazságos békéért Palesztinában és a Szentföldön.

Lélek által

2017. június 03., címkék: pünkösd, vigília

„Isten nem a félelem Lelkét adta nekünk. Ő elveszi félelmeinket és helyette az erő, a szeretet és a józanság Lelkével ajándékoz meg" – hangsúlyozta Steinbach József dunántúli püspök a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) hagyományos zenés pünkösdi ifjúsági vigíliáján.

Mit hiszünk a Szentlélekről?

2017. június 03., címkék: szentlélek, pünkösd, reformátusok lapja

Óegyházi viták és hitvallásos tisztázódások a Szentlélek személyéről. Németh Tamás pünkösdi írása.

Jövel, Szentlélek Isten!

2017. június 02., címkék: pünkösd, reformátusok lapja

Ki a Lélek? Hogyan munkál a gyülekezetek, a felekezetek, a nemzet életében? Steinbach József dunántúli püspökkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) elnökével a balatonalmádi parókián beszélgettünk pünkösdre készülődve.

Jó gyakorlatok a református oktatásban

2017. június 02., címkék: Pályázat, pályázat

A Magyarországi Református Egyház Református Tananyagfejlesztő Csoportja az EGYH-KCP-16-P-0127 projekt keretében pályázatot hirdet református iskolák pedagógusai számára.

Imádkozzunk a Szentlélek közelségéért!

2017. június 02., címkék: pünkösd, körlevél, generális konvent elnöksége (gke)

Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Üldözött keresztyéneket támogatnak

2017. június 02., címkék: keresztyénüldözés, irak, Irak

Ösztöndíjprogramot alapít, kórházat támogat és lakóházak újjáépítését segíti a magyar kormány. A héten nyilvánosságra hozott döntések célja az üldözött keresztyének megsegítése.

Reformáció 500: ajándék és lehetőség

2017. június 01., címkék: tiszáninneni egyházkerület, reformáció 500, reformáció

A Reformáció 500. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát Miskolcon, a Generali Arénában, május 27-én. A Tiszáninneni Református Egyházkerület kiemelt programján előadásokkal emlékeztek a hitújítás máig meghatározó eseményeire. „A reformáció ötszáz éves jubileuma ajándék, kihívás és lehetőség" – hangzott el a rendezvényen, amin az egyházkerület intézményei és missziós szolgálati területei is bemutatkoztak.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió