Posztmodern alkotmány

Arany pályakezdésének sajátos különlegessége, hogy két teljesen különböző művel indult. Az elveszett alkotmány az első nagy epikai műve. Egy politikai szatíra, műfaját tekintve komikus eposz, amely a lényegét tekintve az akkori, 1840-es évek közepén dívó politikai küzdelemről beszél: bemutatja a maradiakat és a haladáspártiakat is. Imre László felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Arany nem úgy foglal állást, ahogy elvárnánk tőle – azaz elítéli a maradiakat, és a reformpártiakat pozitívan értékeli –, hanem mind a két irányzatot, mind a két politikai pártot kritizálja etikai kérdésekben. Ekkor, 1845-ben Széchenyi volt az eszményképe, de ennek ellenére a reformpártiakat is elmarasztalja. Ebből nem arra kell következtetni, hogy Arany nem tudta kinek az oldalán van a nagyobb igazság, hanem azt, hogy Arany nehezen tudott azonosulni politikai csoportosulásokkal. Ez később is megmaradt nála, mert annyira igényes, érzékeny erkölcsileg, hogy nem szívesen csatlakozódott, tagozódott be politikai mozgalomba.

Forrás: Bodonovics István, drhe.hu

Imre László kiemelte, hogy van egy művészi érdekessége is Az elveszett alkotmánynak: nagyon hasonlít a posztmodern irodalomra. Ugyanis olyan művészi eljárásokat, olyan szövegszerkesztést alkalmaz, ami csak 1970 után vált divatossá. Egy olyan elbeszélési mód, amelyik akkor eléggé szokatlan volt, hiszen rengeteg szójáték, irodalmi idézet van benne. „Nem azonos azzal, amit jól ismerünk a Toldiból, amikor szépen, nyugodtan elmond egy történetet. Itt örökké abbahagyja a történetet, viccet űz magából. Érdekes módon már a pályakezdő műve egy a hagyományokkal szakító alkotás, amelyiknek a politikai üzenete is egy kicsit különös” – összegezte az irodalomtörténész.

Toldi: erkölcsi érzék és szerénység

„A Toldival részben könnyebb, részben nehezebb dolgunk van. Könnyebb, mert mindenki ismeri, szereti, örökérvényű műalkotás. Ugyanakkor az igazi mélységeit, érdekességeit, és a mára szóló üzeneteit nem mindig látjuk világosan" – folytatta Arany műveinek elemzését az előadó, aki elmondta, hogy már az furcsa, hogy a szerző alig egy fél évvel az elidegenítő, ellenszenvet, idegenkedést kifejező első műve után, hogyan tudott ennyire otthonosságról tanúskodó művet írni.

A Toldi olyan világot mutat be, amelyik egy mindannyiunk számára ismerős magyar, népi karaktert formáz meg. Olyan erények, tulajdonságok jellemzik Toldi Miklóst, amelyek Aranyra is jellemzőek: a családiasság, a hazaszeretet, az érzékeny lelkiismeret. Mindazzal együtt, hogy Arany külsőleg nem hasonlítható Toldihoz, mégis érdekes és meglepő, hogy önmagából sok mindent bele tudott építeni ebbe a hősébe – elsősorban melankóliáját, ugyanakkor a túlérzékenységét is.

Nagyon jellemző egyfajta sajátos szerénység is Toldira. Ez Aranynál a kálvinista etikából következhet, amit a szülői házban tanítottak neki. Arany jó tanuló volt, egészen megdöbbentően kiváló szellemi képességekről tett tanúságot. „Valahogy úgy mondogathatták neki otthon: jó-jó nagyon szép, de ne bízd el magad, ezt nem magadnak, hanem a Jóistennek köszönheted” – emelte ki Imre László Arany neveltetésének jellemzőit. „Mit mond Toldi Miklós, amikor legyőzi a cseh bajnokot, és amikor a király kedvelt vitéze lesz?” – tette fel a kérdést az egyetemi tanár. Azt válaszolja:

„De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.”

Ez megint egy tipikus – ahogy vélhető –, az otthoni közbeszédből, a családból hozott hozzáállás: a sikerektől akár elbizakodottá váló gyereket visszafogni, komoly, szerény, igazán rokonszenves magatartásra ösztökélni.

Van politikai mondanivalója is a Toldinak. A múlt rendszerben főleg azt emelték ki, hogy a főhős alacsony származású volt, és azt, hogy az ilyen parlagon maradt erők volnának szükségesek az ország felemeléséhez. „Természetesen ebben is van igazság, de az egész mű jelentésmezeje sokkal tágabb és sokkal inkább kifejez valamit abból, ami nagyon közvetlenül mehetett át Arany jelleméből a hősébe, s ami talán így fogalmazható meg: a világot az erény irgalmával szeretné megváltani” – elemezte tovább a művet az előadó. Nincs benne az akkori korra jellemző forradalmi indulat. Nem azt mondja, hogy a nemesi udvarházakat fel kell nyújtani, meg kell ölni az urakat, a gazdagokat – Arany ennél összetettebben látta a világot. Arany azt remélte, hogy a világban nem muszáj ilyen borzasztó „ramazurit” csinálni. hanem szükséges lenne, hogy az érdem elnyerje jutalmát. Toldi Miklós esetében ez megtörténik, és Arany János esetében is, hiszen valóban sokra vitte. „A hibátlanul működő erkölcsi érzéknek és szerénységnek a mintája Toldi Miklós személye is” – hangsúlyozta Imre László.

A Toldi estéje és a jelen

Mindezeknél aktuálisabb lehet most a Toldi estéje, amit Arany még ’48 előtt befejezett – folytatta az előadó. Megint álmélkodhatunk: egy olyan korban, ami teli van lendülettel, optimizmussal, egész Európa forrong, amikor mindenki a boldog jövőbe hisz, akkor Arany egy borzasztóan szomorú történetet ír. Az öregedő Toldi egyre kevésbé érzi jól magát Lajos király udvarában. Túl sok ott az új, az idegen dolog, az olasz szokás. Ezt meg is mondja a királynak. Imre László szerint Toldi és a király közötti konfliktus arról szól, hogyan lehet egyszerre az európaiságot is meghonosítani és a hagyományt is megőrizni. A király nehezen kivédhető érveket hoz fel. A puszta erő önmagában hiábavaló. Nem az számít, hanem a tudomány, a pénz, a technika. Ugyanakkor a király is elismeri, hogy Toldinak is sok mindenben igaza van, hiszen a nemzeti hagyományok, tradíciók nélkül semmire se lehet menni.

„Talán nem is kell megfogalmaznom ennek a kérdésnek az időszerűségét” – emelte ki az előadó, majd Gyulai Pált, Arany barátját, a kiváló kritikust idézte, aki a Toldi estéje alapgondolatát így fogalmazta meg: „…majd mindig meghasonlásban voltunk az újkori polgáriasodással, mert a viszonyok kényszerűségénél fogva legdrágább kincseinket fenyegette, ahelyett, hogy összhangzón beléjük olvadt volna.” Imre László a mű kapcsán kiemelte: „Aki picit is figyeli az elmúlt évek problémáit, az rögtön ráismer arra: az Európai Unió hol olyat kíván a magyarságtól, amit nem akar, hol olyat, ami esetleg fenyegeti hagyományait, értékeit, tradícióit. Az előadó szerint korunk egyik legfontosabb kérdését úgy lehetne igazán átélni, okosan mérlegelni, ha újraolvasnánk a Toldi estéjét. „Sajnos nem hiszek benne, hogy sokan újraolvasnák ezért, pedig valóban megéri a fáradságot. Ennél pontosabban, tisztábban nem lehet ezt a két szükségszerűséget szembeállítani egymással” – összegezte a mű aktualitását.

A sokszínű életmű

Imre László Arany további műveinek – a Bolond Istók, A nagyidai cigányok – rövid elemzésével mutatott rá, hogy a költő egy rendkívül gazdag életművet alkotott, melybe belefér az őt megelőző néhány évtized költészetének minden értéke és az ezt követő fejlemények is.

A művek sorában az irodalomtörténész a Buda halálára tért ki. Elmondta, hogy Arany egy nagyon szép, költőileg tiszta, verselésben elképesztően tökéletes hagyományos eposzt ír, aminek megvan a komoly gondolatisága is: a testvérháború kérdése. Magyarországot – akkor úgy gondolták, ma se gondoljuk másképp – az egyik dolog, ami bajba viszi, az az egymással szembefordulás, a széthúzás. De ettől függetlenül már a kortársak is úgy vélték: 1863-ban a klasszikus eposz egy kicsit régies. Tiszteletreméltó, anakronisztikus, mély gondolatok vannak benne, de hol tart már az európai irodalom, hol van már itt a helye a hun eposznak? „Sokan mondták ezt és nem gondoltak arra, hogy ekkoriban a zenetörténetben egy olyan zeneszerzőt tartottak igazán nagynak, újszerűnek, mint Richard Wagnert, aki témáiban a germán mitológiáról, régi korokról szól. Ha elfogadjuk Wagnertől ezt, akkor miért nem fogadhatnánk el, hogy a Buda halálában is megtalálhatjuk azokat az elemeket, amik nem visszafelé mutatnak? Olyan elemeket, amelyek a későbbi Nyugat korszakának nagy dilemmáit sikeresen szólaltatja meg?” – emelte ki a mű fontosságát.

Arany hite

Előadásának végén Arany világnézetéről, vallásosságáról, etikai magatartásáról beszélt az előadó. Arany keresztyén tudatának jellemzője a racionális vallásosság. Nem a szenvedélyes, hanem inkább a logikán alapuló, etikus keresztyénség. A protestantizmusára a szigorú erkölcs, a szerénység, a visszafogott, minden tekintetben az illedelmességet, a korrektséget hangsúlyozó puritánság volt jellemző. Az előadó a Fiamnak című versét idézte, amiben a költő szinte egy matematikai képlet ésszerűségével vezeti le a maga vallásosságát.

„Majd, ha látod, érzed a nyomort,  
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
álljon a vallás a mérlegen.
(…)
Ó remélj, remélj egy jobbhazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ -”.

Ez egy nagyon világos, logikus, erkölcscentrikus vallásosság, ami Aranyra, illetve általában a kálvinizmusra jellemző. Imre László hangsúlyozta, sokan azt írták a költő vallásosságáról, hogy nagyon tiszteletreméltó a Biblián nyugvó életelve, de tulajdonképpen hiányzik belőle Krisztus, és általánosságban is hiányzik az Evangélium diadalmas üzenete. Az Újszövetségből nem annyira az üdvözülésnek a boldog mámora hat rá, hanem többnyire az etikai kiindulású konfliktusok. A híres, Rendületlenül című művében Jézus és a kufárok jelenetét idézi:

„Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...”

Imre László kiemelte: Arany Jánost lehet nemzet- és etikaközpontúnak tekinteni, de mégsem szabad elfeledkezni arról, hogy nála mindennek az erkölcsi bizonyosságnak a garanciája mégiscsak Jézus.

Telepóczki Márta, fotó: Dimény András