Hitoktatói részállás

2014. augusztus 13., címkék: pályázat, pályázatok, Pályázat

A Hajdúsámsoni Református Egyházközség hitoktatói részállást hirdet.

Hitoktatói állás

2014. augusztus 13., címkék: pályázat, pályázatok, Pályázat

A Nyíradonyi Református Egyházközség hitoktatói állást hirdet.

Ima az intézmények és a fenntartó együttműködéséért

2014. augusztus 12., címkék: prayer, ejb, ima

Az intézmények és a fenntartó együttműködési irányelveinek kidolgozása, kapcsolata. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik.

Harcos hívő fiatalok

2014. augusztus 11., címkék: ifi, sdg, soli deo gloria diákmozgalom, seregélyes

Harcvonások címmel tartott nyári tábort a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom Seregélyesen. A táborban a lelki harcokhoz szükséges fegyverzetet ismerték meg a résztvevők az Ef 6,13–17 alapján, és élménypedagógiai módszerekkel mélyítették el a hallottakat. Szavakkal is felvértezték magukat – ezekkel mesélik el ők maguk, mi minden történt velük az egy hét alatt.

Magyar–francia párbeszéd

2014. augusztus 11., címkék: alain spielewoy, reformátusok lapja, protestáns munkások szervezete

Találkozási lehetőség és párbeszéd kell, hogy megismerhessük egymást – mondja Alain Spielewoy. A lelkipásztor már a második magyarországi tanulmányútra hozta el gyülekezeti tagjait július 5. és 12. között Magyarországra.

„Megengedte az Úristen, hogy szolgálhattam”

2014. augusztus 11., címkék: nőszövetség, reformátusok lapja, pásztor jánosné

Ha nem tudunk áldozatot hozni egymásért, akkor nem ér semmit a keresztyénségünk – hangsúlyozza Pásztor Jánosné, aki közel húsz évig volt a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke. A közelmúltban lemondott tisztségéről, és hálával gondol vissza az elmúlt évekre.

Amerika, avagy hogyan került aligátor a tányéromra?

2014. augusztus 11., címkék: quadrennial, global ministries

A „Quadrennial" nevet viselő amerikai női konferenciának, melyet négyévente a Krisztus Tanítványai Egyház (Disciples of Chirst) szervez, Atlanta városa adott otthont. A Global Ministries (GM) nevű szervezet 18 országból hívott vendégeket, így közel 25 partneregyház és szervezet képviselhette magát az alkalmon. A nemzetközi vendégek közt volt Sztojka Szabina is a Magyarországi Református Egyház küldötteként.

Misszió a változó világban

2014. augusztus 11., címkék: misszió, svájc, Misszió

Az Egyházak Világtanácsának (WCC) támogatásával, a Misszió és Evangelizáció Bizottsága (CWME) Svájcban tartotta missziói továbbképzését július 14 és 18. között. 25 résztvevő, négy kontinensről (Afrika, Észak- Amerika, Ázsia, Európa mellett Costa Rica és Kuba is) képviselte a világ keresztyén egyházait. Egyházunkat Pál László, református lelkipásztor képviselte.

Utazók lelki oázisa

2014. augusztus 08., címkék: reformátusok lapja, ferihegy, krasznai andrea

A repülőterek a világ legnagyobb útkereszteződései, ahol turisták, zarándokok, ügyintézők, be- és kivándorlók ezrei fordulnak meg naponta. De mit tesz az ember, ha útkereszteződéshez ér, hová fordul a bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetben? Krasznai Andrea református lelkipásztorral a Repülőtéri Lelkészség sajátosságairól beszélgettünk.

A háborúra nem emlékszünk szívesen

2014. augusztus 08., címkék: jákob jános, évforduló, reformátusok lapja, i. világháború, évfordulók

Mondják, hogy a háború: politika másképp – Jákob János szerint viszont abnormális dolog. Az első világháború kitörésének centenáriumán a protestáns tábori püspökkel beszélgettünk a világtörténelem minden eddiginél több áldozatot követelő háborújáról, amely úgy sújtotta a résztvevő országokat, mint a tizedik csapás Egyiptom népét.

Mi lesz a konfirmandusokkal?

2014. augusztus 08., címkék: ejb, reformátusok lapja, konfirmáció, Konfirmáció

A szünidő alatt is dolgoznak azok a munkacsoportok, akiknek feladata hátteret biztosítani a missziói törvény stratégiai újragondolásához, összefogásban az Egyházi Jövőkép Bizottsággal. Végükhöz közelednek olyan empirikus kutatások, amelyeknek az eredményei részben elkészülnek az őszi zsinatra, és jó cselekvési alapot szolgáltathatnak a januárban összeülő új Zsinat számára.

Hittel és szeretettel

2014. augusztus 07., címkék: diakónia, mrsz, nevelőszülői hálózat

A református diakónia legfiatalabb hajtása a nevelőszülői hálózat, amelyet négy évvel ezelőtt indított el a református egyház - mondta a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke augusztus 3-án, Újfehértón a Református Nevelőszülők Országos Találkozóján, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat- Nevelőszülői Hálózata.

Imádkozzunk a Koreai-félsziget békéjéért!

2014. augusztus 07., címkék: korea, evt, Korea, ima

Idén augusztus 10-én, vasárnap imádkozzuk el közösen a Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC), valamint a számos dél-koreai egyházat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsának (NCCK) közös imádságát, így könyörögve a félsziget megosztottságától szenvedő koreai testvéreinkkel.

Ima az intézményeinkért

2014. augusztus 07., címkék: ima, ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott témaköröket követik. Ezen a héten az alábbiakért imádkozunk: az intézmények missziói kötelezettségeinek megfogalmazása egységes koncepcióban, és az intézmények alkalmazottaival kapcsolatos hitéleti és képzési tervek kidolgozása.

Bizalompróba

2014. augusztus 07., címkék: csillagpont 2015, bizalom, ifi

Megvan a téma, készül a dizájn. Jegyezze fel mindenki: 2015. július 21-25. között ismét Csillagpont.

A Kálvin Kiadó tájékoztatása a hittankönyvek szállításáról

2014. augusztus 06., címkék: közlemény, kálvin kiadó, hittan, tankönyv

Az általános iskolai és a hatosztályos gimnáziumokban induló kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatáshoz megrendelt ingyenes tankönyveket és munkafüzeteket augusztus 6. és 25. között szállítják ki – derül ki a Kálvin Kiadó közleményéből.

ÉlesztŐ 2014: Egy ünnep volt!

2014. augusztus 05., címkék: firesz, szlovákiai reformátusok (szrke), 2014, világtalálkozó, hetedik református világtalálkozó

Éppen egy éve annak, hogy a kárpát-medencei méretű Csillagponton jelentették be a szervezők az idei ÉlesztŐ alkalom helyszínét és időpontját: Kopárhegy (Krokava) 2014. július 23-27. Isten jóságának és a közel hatvan lelkes önkéntesnek köszönhetően meg is valósulhatott a terv, amelyen kétszáz-húszan vettek részt.

Békenyilatkozatot adott ki a KRE vezetése

2014. augusztus 05., címkék: nyilatkozat, ukrajna, kárpátaljai reformátusok (kre)

A Kárpátaljai Református Egyház vezetése Békenyilatkozatban tiltakozik minden némű erőszak, háború ellen és aláírásgyűjtésbe kezd az Ukrajnában élő minden némű nemzetiség békés együttélése mellett. A nyilatkozatot eljuttatja a KRE valamennyi gyülekezetébe, valamint a nyilatkozatot el kívánják juttatni az ukrajnai és az anyaországi vezetőkön kívül az európai döntéshozókhoz is.

Egy csodálatos év Amerikában

2014. augusztus 05., címkék: amerikai reformátusok (kálvin egyházkerület), ösztöndíj

Török Csilla debreceni teológushallgató egy évig tanult zsinati ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokban. Élménybeszámoló.

„Sokan fognak sírni, mert elmentek”

2014. augusztus 04., címkék: mrsz

„Mások kertjébe ültetünk rózsát, mégis a mi léptünk előtt nyílnak" – idézte az előbbi sorokat Tubák Irén, az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon lakója, azon az ünnepségen, amelyet az intézményben két hétig önkénteskedő negyven hollandnak szerveztek.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.