Az Őrségi Egyházmegye központjába, Egyházasrádócra tartunk, hogy Szakál Péter esperestől tájékozódjunk a viharkárokról, és további tervünk az, hogy majd az Őrségben szemléljük meg a pusztítás utáni állapotokat. Mindeközben eszünkbe jut az ige, amelyben Krisztus lecsendesíti a vihart (Mk 4,35–41), és Ravasz László Krisztussal a viharban című prédikációja is.

Az egyházasrádóci lelkészi hivatal előtt az esperes, a helyi református egyházközség lelkipásztora már vár minket. A viharkárokról azt mond­ja: az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon nehéz megközelíteni az erdőn keresztül vezető villamosvezetékeket. „A kár felméréséhez a honvédség helikoptereire volt szükség: kiderült, hogy több száz villanyoszlop tört el. Akkora volt a pusztítás, hogy az energiaszolgáltató Vas megyei munkatársain kívül Baranyából és a Tiszántúlról is érkeztek az Őrségbe villanyszerelők. Bár nagyon gyorsan dolgoztak, napokig nem volt áram- és internetszolgáltatás" – mutatja be a kialakult helyzetet az esperes, akinek telefonja többször is megszólal beszélgetésünk közben, hiszen a kárfelmérők folyamatosan keresik őt.

„Ha segítség kell, tessék szólni"

Szakál Péter fényképeket mutatva sorolja az érintett településeket. Egyházasrádóc egyházközségéhez tartozik Rádóckölked és Sorkikápolna is. Ez utóbbi település templomtornyának toronygombja és csillagja is letört. A templommal szemben lakó idős asszony telefonon kereste a lelkészt, mondván, „ha segítség kell, tessék szólni". Bár ő maga nem tudta leszedni a letört csillagot, az önkéntes tűzoltóság amint tudott, megérkezett a toronyhoz. Egyházasrádócon a szél megbontotta a templomtetőt, a párkány is megsérült, a toronysüvegről pedig egy négyzetméternyi lemezborítás szakadt le. Rádóckölkeden is csúnyán megbontotta a vihar a tetőt, ott egy fiatal presbiter rakta vissza ideiglenesen a cserepeket. Ahogyan képzeletben haladunk déli irányba, egyre nagyobb a pusztítás. A szél Nagyrákoson a cintérium tetőfedését bontotta meg, Őriszentpéteren sorban felállította a kúpcserepeket a parókia tetején. A legsúlyosabb károk azonban Bajánsenyén és Kercaszomoron keletkeztek. „Hálásak vagyunk, hogy a Zsinat elnöksége ilyen gyorsasággal az ügyünk mellé állt, kiadta a körlevelet, és meghirdette az augusztus 27-i gyűjtést. Nagyon gyorsak voltak" – fogalmaz Szakál Péter.

Két liliomszál

Habár várnak minket az Őrségben, van időnk megismerkedni az egyházasrádóci gyülekezettel és az egyházmegyével is ezen a csendes, meleg, nyári napon. A lelkészi és esperesi hivatal épülete korábban a kántortanító szolgálati lakása volt. Vele szemben, a főút túloldalán található a lelkészlakás és mélyen a telek közepén a templom, amely tipikus úgynevezett toleranciatemplom: torony nélkül épülhetett, udvarban, és nem lehetett templomformája. Erre utal a dupla ablaksor, annak idején így inkább pajtának tűnhetett. A gyümölcsfákkal határolt épület tetejét több helyen is megbontotta a mostani vihar.

A valamikor népes településen 1948 előtt református iskola is működött. A község híres szülöttje Für Lajos történész, az Antall-kormány honvédelmi minisztere. Mindig támogatta az egyházközséget, és tehetségmentő alapítványt létesített a rádóci diákok számára. A gyülekezet lélekszáma folyamatosan fogy, mert a fiatalság Szombathelyen, Körmenden dolgozik és telepedik le. Ma összesen háromszáznyolcvanan vannak a három településről.

Szakál Péter megmutatja a templomban az Őrségi Egyházmegye tablóját is, amelyen az egyházmegye gyülekezeteinek templomai láthatók Mátyás Lajos akvarelljein. A tablóra azok a templomok is felkerültek, amelyeket Trianon elcsatolt. Megismerjük az egyházmegye zászlóját, amelynek ábrázolásán két szál liliom sarjad a tüskés altalajból. A baloldali liliomszálon hét, a jobboldalin négy virág látható. A türelmi rendelet idején ugyanis a Rába folyótól délre hét, északra négy egyházközség maradt fenn. Az egyházmegye bibliai igéjét is ehhez kapcsolódóan választotta ki (Énekek 2,1–2).

Mielőtt továbbindulnánk, Szakál Péter esperes megmutatja nekünk, mit is tud okozni egy erős széllökés. A településről kivezető útra vezet minket, ahol egy összedőlt pajtát látunk. Az úttestről a katasztrófavédelem már egy helyre hordta a törmeléket, de így is megtapasztalható, hogy egy szempillantás alatt mivé lett egy évtizedekig stabilan álló épület.

Ilyen vihart még nem láttak

Iváncot elhagyva, Őriszentpéter felé autózva belépünk a történelmi Őr­ség területére. A tizennyolc településből álló országrész számára az erdő és a turizmus adja a megélhetést. Tavasztól őszig tart a nyüzsgés, folyamatosan fesztiválokkal várják a turistákat. Míg a Rábavidéken kisebbségben él a reformátusság, a történelmi Őrség többségében református.

Az út mentén derékba tört fák jelzik, hogy nem tévedtünk el. De, mint kiderül, ez még csak a kezdet. Kidőlt fák, a vihar pusztításain fűrészekkel dolgozó munkások, elterelt gyalogosok, fát szállító autók, sérült épületek – köztük a parókia és a templom is. Ez a kép fogad minket az „Őrség fővárosában", ahol nem állunk meg hosszabb időre, hanem haladunk tovább Bajánsenyére.

Az új őrségi vasút hídja után a közútkezelő munkatársai tisztítják az Őrségbe vezető utat, majd meglátjuk a viharos szél erejének első, valóban megdöbbentő következményeit. Több száz négyzetméternyi területen teljes a pusztítás: úgy állnak egymás mellett a fenyő- és tölgyfacsonkok, mintha hegyes cölöpöket vertek volna le a földbe. Később azt is megtudjuk, hogy az Őrség erdeiben hektárszámra vannak ilyen letarolt részek, ottjártunkkor még el sem tudták kezdeni a károk felmérését, egyelőre életveszélyesek az erdők. A legfontosabb a villamosvezetékek, telefonvonalak és épületek helyreállítása, ezután következhet majd a természeti károk felmérése.

A bajánsenyeiek a 2000-es évek elején felújították a templomukat, a gyülekezeti termet és a parókiát. Most nem sokon múlt, hogy nem kell templomtornyot és új gyülekezeti termet építeniük. „Nagy kegyelme az Istennek, hogy a templom előtt álló hársfa jó irányba dőlt. Déli irányú szél volt, ami logikusan a templom irányába döntötte volna, de kikerülte az épületet, és a kerítésre borult. Az udvarban álló diófa pedig a parókia és a gyülekezeti terem közé dőlt ki gyökerestől" – mutatja Szakál Anikó Gyöngyi lelkipásztor. A szél több helyen megbontotta a templomtetőt, összetörte a cserepeket. Nagy probléma, hogy ehhez a fajta cseréphez már a gyártónál sem lehet hozzájutni. Legrosszabb esetben a cintérium borításával végzik el a pótlást. A templomról leszakadt a villámhárító, és a parókia teteje is megsérült. De, mint mondja, ezek helyrehozható dolgok.

A templom előtt derékba tört Kossuth-fának azonban eszmei értéke volt. Kossuth Lajos halála után a politikus államférfi emlékére ültették ezt a hársat. A 19. század végén még három másik fát is elhelyeztek a templomkertben Árpád vezér, I. István király és Ferenc József tiszteletére. A Ferenc József-fa már korábban kiszáradt, az Árpád-fát pedig tavaly ki kellett vágni. A most kidőlt Kossuth-fa azért is volt fontos a falunak, mert azt minden évben megkoszorúzták az ünnepi istentisztelet után március 15-én.

„Itt minden háznál történt valamilyen káreset. A szél tetőket bontott meg, kéményeket döntött le. A szomszédunknak úgy dőlt össze a melléképülete, hogy bent volt az autója, másnak a traktorára borult az épület. Ezek már nagy károk" – fogalmaz Szakál Anikó Gyöngyi, de hozzáteszi: „A falubeliek úgy állnak hozzá a történtekhez, hogy ebben a szélben tragédia is történhetett volna, de az Isten megóvott minket. Elég nagy a baj, épületek károsodtak, napokig nem volt áram, még közel egy hét elteltével is szünetel az internetszolgáltatás, de emberi életben nem esett kár, és lakóépület sem dőlt össze. A vasárnapi igehirdetés is arról szólt, hogy az Isten kegyelme ebben a nagy szélviharban is vigyázott ránk."

Jézus rájuk is vigyázott

A falu összefogott a bajban. Bajánsenye közepén van egy kis erdő, amelynek fái rádőltek a villanyoszlopokra és az útra a csütörtök esti tízperces szélviharban. Kilenc órától éjjel fél kettőig tartott, amíg a szakadó esőben felszabadították a faluközponttól a falu végéig tartó négy kilométeres útszakaszt. „Egyre több ember jött segíteni. Nem is gondolnánk, mennyit jelent, hogy a fűrészelés közben valaki tartja a zseblámpát. Az asszonyok ebben segítettek. Óriási összefogás alakult ki, és ezt jó volt megélnünk" – emlékezik vissza Szakál Zoltán szentgyörgyvölgyi és kerkamenti lelkipásztor, a bajánsenyei lelkipásztor férje, aki maga is dolgozott a villámlással kísért, szakadó esőben. Az ő gyülekezeteiben is keletkezett némi viharkár, de az meg sem közelíti a bajánsenyeit.

Az őrségiek leginkább a helyreállításhoz szükséges anyagiakban szenvednek hiányt, de az is nagy problémát jelent nekik, hogy kevés feléjük a mesterember. Az ötszázhúsz bajánsenyei nagy része nyugdíjas, idén két gyermek megy első osztályba. A település jelenére a 20. század is rányomta bélyegét. Mivel a falu határsáv volt, a kulákoknak bélyegzett gazdákat kitelepítették, és nem jöhettek vissza a faluba, ahol ma már kevesen gazdálkodnak.

„A kertben dolgoztunk, majd hirtelen jött a vihar. A gyerekek szóltak, hogy kidőlt a diófa. Ők nagyon féltek. Miután együtt imádkoztunk, megnyugodtak. Amikor édesapjuk elment segíteni a faluközpontba, akkor elmondtam nekik, hogy Jézus hogyan csendesítette le a vihart. Megegyeztünk: ha akkor Jézus vigyázott a tanítványaira, akkor most ránk is vigyáz" – emlékszik vissza Szakál Anikó Gyöngyi.

A gyülekezetben 2010 óta szolgáló, háromgyermekes lelkészházaspár megkínál minket házi szederszörppel, majd indulunk Kercaszomorra. Mielőtt azonban az ősi település felé vennénk az irányt, letérünk a határ felé vezető útra, és a saját szemünkkel láthatjuk, amiről a lelkészházaspár beszélt: kettétört fenyő- és gyökerestől kicsavart gyümölcsfák, összetört kerítések, halomba rakott cserépdarabok, megbolygatott temető és leszakadt vezetékek. A legfontosabb munkák ugyan elkezdődtek, a forgalmasabb utak járhatók, a templom tetején is dolgoznak az ácsok, de a munka jó része még hátravan.

„Vigasztaljátok népemet!"

Kercaszomor bevezető útján is hasonló látvány fogad bennünket, mint a környék más útjain: kidőlt és kettétört fák, megsérült épületek. A parókia melletti gesztenyefa rádőlt a mellette lévő házra, a tető láthatóan súlyosan megrongálódott. Amikor megállunk autónkkal a templom kapujában, Ozsváth Imre lelkipásztor már vár minket. Sikerült ugyanis olyan időpontot kifognunk, amikor éppen működött a telefonhálózat, és így jelezni tudtuk érkezésünket. Rögtön a templomhoz megyünk, itt a legnagyobb a kár. „A szél megemelte a templom toronysüvegét, majd visszadobta és ráterhelte a keleti pillérekre. A pillérek és a tartófal végig megrepedt" – mondja Ozsváth Imre, aki huszadik éve szolgál Kercaszomoron. Az Árpád-kori alapokra emelt épület teljes felújítása 2013-ra készült el, és most ismét nagy próbatétel előtt áll a gyülekezet. A torony helyreállítása meghaladja a gyülekezet erejét.

„Ezekben a napokban a legfontosabb feladat az ézsaiási vigasztalás volt. A helyiek azt mondták, hogy ne a tetőkre mászkáljak, hanem azt csináljam, ami a dolgom. Végigjártam a gyülekezetet, a családokat. Vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottunk azért, hogy itt vagyunk és élünk. Az elhívatásom igéje most különösen aktuális volt: »Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!« (Ézs 40,1) Kercaszomoron óriási sebek vannak a múltból eredően is. A kommunizmusnak nálunk több áldozata volt, mint a második világháborúnak. Mire valamelyest sikerült kigyó­gyulni ezekből a bajokból, akkor harminc perc alatt megkérdezte tőlünk az Úristen, hogy közösségileg hogyan állunk. És jól vizsgáztunk, a vihar után gyorsan jó közösség alakult ki. Felemelő volt látni a nagy nyomorúságban, elzárva mindentől, hogy a közösség a Filippibeliekhez írt levél második részének tipikus helyzetét mutatta meg, hogy ne csak a magunk hasznát nézzük, hanem a másikét is, és ne tartsuk előbbre magunkat a másiknál. Ennek a viharnak ez volt a nagy tanítása, hogy egyedül Istené a dicsőség, a mienk orcánk pirulása" – fogalmaz a lelkipásztor, aki arra is felhívja a figyelmünket, hogy a kercaszomori gyülekezet egyik tagja megsérült, amikor az állatait próbálta menteni.

A legbátrabb falu

A gyorsan és nagy erővel érkező szél elpusztította, ami az útjába került. A templomtoronyról a vakolatdarabokat messzire elvitte, a templom előtti hársfa ágait pedig a bejárat mellett verte a templomfalhoz. A faluban szinte mindegyik ház tetejét megbontotta. „Én vigasztaltam a tető alatt, a gyülekezet tagjai meg a tető felett próbálták menteni a helyzetet. Nagyon sok helyen jól jön az adomány és a segítség" – hangsúlyozza Ozsváth Imre.

Kercaszomor beékelődik a mostani országhatárba. A trianoni döntés után visszafoglalta magát, ezért a magyar országgyűlés törvénybe iktatta, hogy Kercaszomor a legbátrabb falu. A templom egyébként mindig központi épülete volt a környék gyülekezeteinek. A múlt század közepén 1285, ma 301 fő a gyülekezet létszáma, amelyhez Velemér és Magyarszombatfa is hozzátartozik. A két faluban szintén voltak viharkárok, de csekélyebbek, mint Kercaszomoron vagy Bajánsenyén.

A templom körül a millennium idején hársfákat ültettek a hét vezér tiszteletére. A fákból négy maradt meg, mert a kommunizmus idején a helyi pártvezető szemében az úgynevezett klerikális reakciót három hársfa is képviselte, így azokat kivágták. A tiltakozó presbitereket elhajtották, majd a presbitérium nyolcvan százalékát még azon év karácsonyán kitelepítették a Hortobágyra. A megmaradt négy fa közül most az egyiket a hatalmas, mintegy öt méter átmérőjű gyökerével és a körülötte lévő földdel együtt a szél kicsavarta, megemelte és földhöz vágta. A szélirány miatt a templom megmenekült: a fa ellentétes irányban dőlt a kerítésre.

„Itt öröm a bizonyságtétel"

Ozsváth Imrével elsétálunk Krizsa Gyulához, akinek összedőlt a pajtája. A hetvenhét éves Gyula bácsi egykor a környék és az ország egyik legelismertebb méhésze volt, feleségével, Rózsikával Kercaszomor államhatár felé vezető utcáján, a templomtól néhány száz méterre lakik. „A közutakról lehúztuk a fákat, a legsürgetőbb feladatokat elvégeztük, de a parókia melletti ház és Gyula bácsi összedőlt gazdasági épülete még a későbbiekre maradt" – mondja a lelkipásztor, aki az áramszünet kezdetén Körmendről kért áramfejlesztőket, hogy visszahűtsék a fagyasztókban tárolt élelmet. Később hűtőkamiont is szereztek. „Örülünk, hogy már van villany, arra rendezkedtünk be, hogy egy hétig nem lesz, de vasárnap este már felgyulladt a lámpa. A templomtoronyból láttam, hogy a réten rengeteg villanyszerelő dolgozott" – emlékszik vissza a lelkipásztor.

„Ez a legnagyobb kár ebben a faluban" – mondja Gyula bácsi a száztíz éves, összedőlt melléképületre mutatva az udvarában. Személyautóra, utánfutóra, méhkaptárokra és még ki tudja mire omlott rá az épület. „Nagy munka lesz az összedőlt pajta eltakarítása, gépek is kellenek hozzá. Micsoda pajta volt ez, kiváló, érett faanyagból épült" – mondja, és könny szökik a szemébe.

Mialatt megyünk vissza a parókiára, a telefonunk rácsatlakozik a szlovén mobilszolgáltatóra. Magyar térerő itt nincs, még nem tudták helyrehozni a tornyokat. Elhalad mellettünk egy autó, megrakodva. „Cserepet meg palát visz mindenki" – mondja a lelkész, miközben a magról kinőtt útszéli almafáról szakít néhány gyümölcsöt. Amikor meglátjuk a templomot, Ozsváth Imre elérzékenyül: „A szolgálat itt nem teher. Öröm a bizonyságtétel, mert a templomunkban érzem az Isten erejét."

Miközben a helyi lelkész feladatairól beszélgetünk, szembejön velünk egy idős asszony. A lelkész megszólítja Ida nénit, aki elmondja, hogy náluk a fa ugyan nem dőlt ki, ezért tud segíteni másoknak is, de a fagyasztóban az összes zöldség és hús kiolvadt, tönkrement. Az egyik legnagyobb vagyonukat tehát mind el kellett dobniuk. De marad számára is a remény, amellyel a lelkész Krizsa Gyuláékat is biztatta: „Mindenhol segítünk, ide is jövünk."

T. Németh László, fotó: Budaházi Anikó

Viharkárok az Őrségben
Súlyos viharkárok érték a Nyugat-Dunántúlt augusztus 10-én, legsúlyosabban az Őrségi Egyházmegyét. Számtalan ház, középület, templom megrongálódott.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja augusztus 27-i számában.