Isten azonosult szenvedéseinkkel

2013. március 29., címkék: setri nyomi, húsvét 2013, körlevél, református világközösség (rev)

Setri Nyomi, a REV főtitkárának nagypénteki és húsvéti üzenete.

Igazgatót keresnek Mezőcsáton

2013. március 29., címkék: mezőcsát, pályázat, Pályázat, református oktatás

A Mezőcsáti Református Egyházközség Presbitériuma, mint a Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde fenntartója pályázatot hirdet az intézmény igazgatói állásának betöltésére.

Megszámláltattunk

2013. március 29., címkék: egyházszociológiai kutatás, népszámlálás

A vallásosságukról, felekezethez tartozásukról nyilatkozók között a 2001-es 17,8 százalékosról alig két százalékkal, 15,9 százalékra csökkent a reformátusok aránya a 2011-es népszámlálás most közzétett első adatai szerint. Az abszolút számokat tekintve jelentősnek tűnik a csökkenés, a lakosság több mint negyede azonban nem is nyilatkozott felekezeti hovatartozásáról. A jelentésről és annak részleteiről a közeljövőben részletesebb tájékoztatást is tervezünk adni, az első adatokat Duráczky Bálint szociológus segítségével próbáltuk elemezni.

Letölthető szórólapok az általános iskolai hitanoktatáshoz

2013. március 29., címkék: kötelező hit- és erkölcstan

Az állami iskolákban tanuló 1. és az 5. osztályos gyermekek erkölcstan vagy hit- és erkölcstan órákon vesznek részt szeptember 1-étől. A választás előtt álló szülők jobb eléréséhez nyújtunk segítséget a letölthető és az érintett gyülkezetek által személyre szabható szórólapok közreadásával.

Halott Krisztus

2013. március 29., címkék: visky andrás, húsvét 2013

Krisztus vajúdása az ember feltámadását szüli meg, az ember vajúdása a halott Krisztust - Visky András írása nagypénteken. A kolozsvári író, dramaturg, egyetemi tanár a nagyhét minden napján jelentkezik egy-egy írással, így kísérjük végig Jézus történetét húsvéthétfőig.

A hírhedett tanítvány

2013. március 28., címkék: biblia, interjú, Fabiny Tamás, fabiny tamás

A húsvéti történetből nem lehet kihagyni Júdás Iskariótest, akinek neve hallatán mindenkinek azonnal az jut eszébe, hogy ő volt Jézus árulója. Júdás Iskariótest a rárakódott előítéletek nélkül kell megvizsgálnunk, és abból kell kiindulnunk, hogy ő is Jézus tanítványa volt, egy a tizenkettő közül – így szól Fabiny Tamás tézise. Az evangélikus püspök a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen Júdásról írta habilitációs dolgozatát, vele beszélgettünk húsvét alkalmából az „elveszett tanítvány"-ról.

Húsvéti istentiszteletek közvetítései

2013. március 28., címkék: húsvét 2013

A rádió és a tévé is közvetít istentiszteleteket.

Ne csak a baj legyen velük

2013. március 28., címkék: ökumenikus segélyszervezet, nyílt nap, bölcskei gusztáv

Kőbányán nyitotta meg második, álláskeresőket támogató központját az Ökumenikus Segélyszervezet. Széleskörű tanácsadást, személyiségfejlesztő tréningeket és munkaerő-piaci képzést is kínál a több hónapos felkészítő program, derült ki az központ március 27-i nyílt napján.

Ökumenikus húsvéti üzenet

2013. március 28., címkék: húsvét 2013

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös húsvéti üzenete.

A Feltámadott helye üres

2013. március 28., címkék: ahitat, áhítat, áhitat, reformátusok lapja, húsvét 2013

Húsvét ünnepe van, alkalom, hogy dicsérjük a feltámadott Urat. Jézus él, megüresedett sírja biztatás, reménységet keltő, bátorító üzenet arról, hogy Istennek vannak lehetőségei és erőforrásai ott is, ahol a halál környékezi az ember életét.

„Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje”

2013. március 28., címkék: reformátusok lapja, áhitat, áhítat, ahitat, húsvét 2013

Néhány évvel ezelőtt egy istentiszteleten a lelkipásztor felvetette azt a kérdést, érdemes volna-e akkor is keresztyén módon élni, ha nincsen Isten, és Jézus Krisztus pedig nem Isten egyszülött Fia, hanem egy vándorpróféta, aki saját bölcsességéből merítve tanította az embereket.

A Feltámadott tanúi

2013. március 28., címkék: ahitat, áhítat, áhitat, reformátusok lapja, húsvét 2013

A Máté írása szerinti evangélium végén olvasható kijelentés kétféle megbízatásról tanúskodik. Az egyik az „igazság Lelkének" bizonyságtétele, amely mellett igaz tanúk állnak, a másik a „hazugság atyjának" hitetése, amely mellett hamis tanúk sorakoznak fel.

Nagypénteki varázs

2013. március 28., címkék: húsvét 2013, egyházzene

Öt egyház lehetett részese Wagner Parsifal című operája nyilvános főpróbájának március 26-án. A baptista, az evangélikus, a katolikus, a református és az unitárius egyházak képviselői és munkatársai kaptak meghívást a hagyományosan nagyhéten játszott zenemű előadására a Magyar Állami Operaházba.

Régi-új református passió

2013. március 28., címkék: húsvét 2013, interjú, egyházzene

Egy ősi, a református köztudatban a katolikus hagyományhoz sorolt műfaj. Pedig legalább annyira a mi örökségünk is, amiről nem lenne szabad lemondanunk. A passióéneklésről Papp Anette egyházzenésszel beszélgettünk.

Református Szociális Gondozási Központ intézményvezetőt keres

2013. március 28., címkék: pályázat, sarkad, Pályázat

A Sarkad-Belvárosi Református Egyházközség pályázatot hirdet a fenntartásában működő Református Szociális Gondozási Központ intézményvezetői állásának betöltésére.

Azon az éjszakán

2013. március 28., címkék: visky andrás, húsvét 2013

A tizenegyek bizony elérhetetlen magasságban vannak, szépséges fény ragyogja körül őket, Júdást viszont mindenestől fogva érzékelem – Visky András gondolatai nagycsütörtökön. A kolozsvári író, dramaturg, egyetemi tanár a nagyhét minden napján jelentkezik egy-egy írással, így kísérjük végig Jézus történetét húsvéthétfőig.

Nemzetközi perbeszédverseny a Károlin

2013. március 27., címkék: konferencia, perbeszéd, református oktatás, károli egyetem (kre)

Jogászhallgatók nemzetközi diákversenyének és konferenciájának adott helyet a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2013. március 18. és 20. között.

Nem a holtaké

2013. március 27., címkék: visky andrás, húsvét 2013

A puszta ismeret, az Írásé is: nos az még önmagában tévelygés. Jézus különbséget tesz az Írással és (az) Istennel fenntartott kapcsolat között – Visky András szerdai írása. A kolozsvári író, dramaturg, egyetemi tanár a nagyhét minden napján jelentkezik egy-egy írással, így kísérjük végig Jézus történetét húsvét hétfőig.

Nyolc vallás a jövőért

2013. március 26., címkék: nyolc vallás a jövőért, zöldellő egyház

2013. március 26-án mutatták be a Vidékfejlesztési Minisztériumban a Zöldellő Egyház című könyvet, melyben Bölcskei Gusztáv püspök interjúja is olvasható.

Mózesért versengenek

2013. március 26., címkék: film, mózes

Ridley Scott új Mózes-feldolgozást készít, Christian Bale-lel a főszerepben, de mások is próbálkoznak a történet megfilmesítésével.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.