Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? – kérdezi Jézus a feltámadás-vitában, napokkal halála előtt. Írás-ismeret és Isten hatalma: a kettő együtt, teljes egységben, mondja azoknak, akiknél senki nem ismerte jobban az Írást.

„Isten hatalma" nem nyelvi természetű, diszkurzív ismeret, hanem testi tapasztalat, amely magában a feltámadásban gyökerezik. Jézus nem érvel Isten hatalma mellett: átadja magát neki, semmit sem tartva vissza önmagából.

A puszta ismeret, az Írásé is: nos az még önmagában tévelygés. Jézus különbséget tesz az Írással és (az) Istennel fenntartott kapcsolat között.  A szabadító, azaz a halott ismeretből kiszólító Isten hatalma nélkül az Írás elzár Istentől, sőt mi több, Isten gyilkosává tesz. Krisztusban az Írás is megsemmisül, és az Írás is visszatér közénk: a feltámadás fénye világítja meg.

Aki a szabadító Isten tettében részesült, mint például Pál, az már nem bír megelégedni az Írás-értés terméketlen és „homályos" megvilágosodásával, annak a személyesen létező Isten közelségét semmi nem pótolja. Félreértés, amikor azt gondoljuk, hogy „a most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre" híres himnusz-sor valamiféle apostoli bölcs belenyugvásból fakad. Pál azt mondja, hogy ezen a homályon áttör a hit-remény-szeretet valóságos tette, amivel Isten érte utol őt a damaszkuszi úton. És amibe teljesen belevakult, nem csak pillanatokra bizonytalanodott el az éleslátása, amiről addig olyannyira híres volt, még a saját szemében is.

Az Írás elsajátítható, a feltámadás nem. Az Írás-tanulás nem feltámadás-tréning: két esszenciálisan különböző viszonyról van szó, amely nem áll szemben egymással, de a kettő közötti finom feszültség mindvégig megmarad. Az Írás-ismeret viszont az Isten hatalma nélkül kioltja a feltámadásba vetett hitet, és a szabadító Isten helyett az etika istenét hirdeti. Pál Saulusként, saját elbeszéléséből tudjuk, egyre jobb ember volt, egyre hatékonyabban üldözte és irtotta ki azokat, akiket az igaz hit árulójának bélyegeztek meg. Holott függőségben élt, a saját (ön)pusztító igazsága szenvedélybetege volt („mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök").

De beszéljünk magunkról: a bűn-dependencia Írásismeret-függés is, amiből csak feltámadni lehet, jobb belátásra térni aligha.  Nem akarom lekicsinyelni a jobb belátást, nagy értékkel bír és társadalmilag bizonyára hasznos is. Jó és bátorításra méltó belátás például, hogy a gyűlölet nem vezet semmire. Csakhogy ez az önmagában értékes felismerés még nem vezet ki a gyűlöletből. Különböző társadalmi csoportok között az egymás legitim gyűlölete és megsemmisítő legyűrése tűnik ma a legfontosabb konszenzusnak. A gyűlölet tehát, hangsúlyoznám, nem (a) disszenzusból nyeri mindennapi erejét és mindegyre való megújulását, hanem, igenis, az eltökélt szembenállás-konszenzusból.

Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, azaz a feltámadottaké, mondja Jézus, majd meghal azokért, akik a feltámadás képtelensége mellett érveltek vele szemben. A szót infláló, végtelen vitából nem lehet kitörni másként. Nem szükséges győztesként kikerülni belőle. Elég feltámadni.

Visky András

Szelíden, szamárcsikón ülve. "A békesség városában nincs békesség, a rend, ha nem a Léleké, csak ritkán szavatolja" – Visky András első írása, virágvasárnapon.

 

Nem mondom meg. Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más – Visky András második írása a virágvasárnaptól húsvétig vezető úton.

 

Tavaszi munkák a szőlőben. Illúziótlan, tömör, fokozhatatlan drámaiságú írásmű, az evangéliumi elbeszélés legmagasabb pontjai közül való, a borzalmak borzalma – a szőlőművesek példázatáról.

 

Azon az éjszakán. A tizenegyek bizony elérhetetlen magasságban vannak, szépséges fény ragyogja körül őket, Júdást viszont mindenestől fogva érzékelem. Nagycsütörtök.

 

Halott Krisztus. Krisztus vajúdása az ember feltámadását szüli meg, az ember vajúdása a halott Krisztust – nagypénteken.

 

Szombat van, örülni kellene. Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél – nagyszombat.

 

Egyetlen idegen. Azután a Megbocsátás szólított vissza, halandó Isten, a halhatatlanba – húsvétvasárnap.