Nemzetközi perbeszédverseny a Károlin

2013. március 27., szerda

Jogászhallgatók nemzetközi diákversenyének és konferenciájának adott helyet a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2013. március 18. és 20. között.

Az angol nyelvű versenyen, mely a The 2013 Károli Pre-Moot Sessions elnevezést viselte, az Oxfordi Egyetem, a chicago-i Northwestern University, a londoni Centre for Transnational Legal Studies, a brazil Pontifical Catholic University, Sao Paolo-i, valamint a házigazda egyetem diákjai versengtek egymással. A hallgatók azonban még több országot képviseltek, mert az amerikai és az angol csapatokban volt kínai, koreai, kanadai és német résztvevő is.

„Örömmel láttuk vendégül a külföldi diákokat: az a tény, hogy olyan messziről is érkeztek hozzánk csapatok, mint Brazília vagy az Egyesült Államok, és hogy a résztvevők között olyan, világviszonylatban is jegyzett, igen rangos egyetem is volt, mint például az Oxfordi Egyetem, büszkeséggel tölti el karunkat" – mondta Dr. Antalóczy Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

Valós esetet modelleztek

Az igen komoly szakmai és szaknyelvi felkészülést igénylő versengés lényege, hogy a hallgatók egy nemzetközi jogvita megoldását szimulálják úgynevezett nemzetközi kereskedelmi választottbírósági eljárásban. Ennek során egyszerre mindig két egyetem diákjai csapnak össze: egy páros a felperes, egy páros az alperes képviseletében érvel angolul. A jogeset, melyet a versenyen meg kell oldani, mindig a való életből merített, azt leképező, igen összetett eljárási és anyagi jogi kérdéseket felvető valamilyen nemzetközi kereskedelmi tranzakcióval kapcsolatos.

Idén arról érveltek a felek, hogy milyen igénnyel élhet az importőr, ha kiderül, hogy a nagy értékű sportruházati szállítmány eladójának alvállalkozói láncolatában olyan cég is található, amely tiltott gyermekmunkát alkalmaz a ruházati termék előállításához, és ennek a ténynek a sajtóban történő napvilágra kerülése az importőr számára, amely magas etikai elvárásokat fogalmazott meg az exportőrrel kötött szerződésében, nagyon komoly bevételkiesést és piacának elvesztését okozta. A verseny során a diákok nemzetközi egyezményeket és más nemzetközi jogforrásokat alkalmazhatnak érvelésükben.

A három nap alatt tíz szimulációs tárgyalás során bizonyíthatták szakmai jártasságukat és érveléstechnikai felkészültségüket a résztvevők, tárgyalásonként három-három fő választottbíró előtt. Miként a versenyzők, úgy a választottbírói testületek is nemzetköziek voltak: rangos hazai szakembereken kívül angol és francia választottbíró is szerepel rajtuk, és volt választottbíró, aki Hong Kongban megtartott tárgyalásról érkezett, hogy aztán az újpesti Állam- és Jogtudományi Kar épületében hallgassa meg az aktuális tárgyaláson versenyző diákokat.

Kitekintés a nemzetközi jogászképzésre

A háromnapos rendezvényt egy nemzetközi diákkonferencia zárta, ahol a résztvevők ismertették saját országaik jogászképzési rendszerét. Az egyes modellek (amerikai, brazil, egyesült királyságbeli, magyar) összevetése több érdekes tanulsággal is szolgált, mind a képzés tartalmát, hosszát, mind a bekerülés feltételeit, a tandíj szabályait, a jogászként történő elhelyezkedés lehetőségeit tekintve. A magyar jogászképzéshez leginkább a szintén ötéves, osztatlan, civiljogi hagyományokra épülő brazil rendszer állt a legközelebb.

A magyarországi versenyen részt vevő öt egyetem hallgatói csapata március 21-én reggel indult Budapestről Bécsbe, a Willem C. Vis International Commercial Arbitration Moot nevű nemzetközi kereskedelmi választottbírósági perbeszédverseny egyhetes szóbeli fordulóira, ahol hatvanhét ország kétszáz-kilencvenkét egyeteme méri majd össze tudását. (A budapesti megmérettetés ennek hivatalos előversenye volt.) A rendezvény főszervezője a bécsi Moot hivatalos választottbírája, Dr. Palásti Gábor egyetemi docens.

Forrás: KRE

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.