Mindennél több az elég

2013. december 31., címkék: újév, áhítat, Újév, ahitat, áhitat, 2014

Rá lehet csodálkozni arra, hogy akkor tehát elsősorban nem az esemény, az élethelyzet, a másik ember hozzám való indulata vagy tette, vagy akár a saját személyiségem adottsága és hiányossága az, ami számít – Némethné Sz. Tóth Ildikó újévi áhítata.

Elismerni a szolgálatot

2013. december 29., címkék: bölcskei gusztáv, szeretetszolgálat (mrsz)

Bölcskei Gusztáv bízik benne, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) eddigi teljesítményét és munkáját úgy értékeli a magyar kormány, hogy beválasztja az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett működő döntéshozó szerv, a Karitatív Tanács tagjainak a sorába.

Szabadság téri szoboravatás: tárgyalás helyett lemondás

2013. december 27., címkék: dunamelléki egyházkerület, hegedűs loránt, budapest-északi egyházmegye, hegedűs lorant

Továbbra sincs előrelépés a november 3-án a Szabadság téri templomban történt Horthy-szobor avatás ügyében: a Hegedűs Loránt ellen folyó fegyelmi eljárásban a hivatalvesztésre tett indítványt az illetékes egyházmegye bírósága elfogultságra hivatkozva nem tárgyalja meg. A fejleményre válaszul az indítványtevő dr. Horváth György egyházmegyei jogtanácsos lemondott 23 éve betöltött tisztségéről, mert lemondó levele tanúsága szerint ez már a harmadik olyan palástvesztésre vonatkozó indítványa, amelyet nem tárgyal meg az egyházmegyei bíróság elfogultságra hivatkozva.

Magyar nyelvű istentisztelet a szlovák tévében

2013. december 25., címkék: felvidéki reformátusok

Karácsony második napján – történetében először – református istentiszteletet közvetít a Szlovák Televízió.

Ortodoxként mentem, reformátusként jöttem

2013. december 25., címkék: kálvincsillag, interjú, heidelbergi káté

Véletlen folytán akadt a kezébe Mihai Andronénak egy, a reformátori tanokról szóló könyv, amely teljesen megváltoztatta életét. A kolozsvári teológián – a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulójára rendezett konferencián – arról beszélgettünk a Galacon élő egyetemi tanárral, mit jelent számára a protestantizmus.

A Generális Konvent Elnökségének körlevele

2013. december 24., címkék: generális konvent elnöksége (gke), generális konvent elnöksége

Karácsonyi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Karácsonyi istentisztelet élőben

2013. december 24., címkék: karácsony 2013

Karácsony első napján Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Reformtus Egyházkerület püspöke hirdet igét a debreceni Nagytemplomban.

Karácsonyi harangszó Csobajon

2013. december 24., címkék: csobaj, évforduló

Nyolcvan éve, karácsonykor szólaltak meg először a csobaji református templom harangjai.

Ételosztás az ünnepek alatt

2013. december 24., címkék: ételosztás, szeretetszolgálat (mrsz)

Meleg ételt, forró teát, vitamint és édességet oszt az ünnepek alatt a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A rászorulókat Budapesten és Debrecenben is meglátogatja a szervezet, valamint 24-én tartós élelmiszert és karácsonyi ajándékokat visz a nélkülözőknek.

Bátorság a csodához

2013. december 23., címkék: könyvbemutató, szeretetszolgálat (mrsz)

Mesevilágból könyv, álomból valóság, gyerekből felnőtt lesz. A debreceni gimnazista lány saját kezűleg illusztrált meseregénye egy tanárnő kitartásának köszönhetően, közösségi összefogással és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) támogatásával jelenhetett meg, hogy másoknak is reményt adjon. Kéry Anna Lilla története.

Tűzoltók a gyerekeknél

2013. december 23., címkék: bethesda, tűzoltók

A Magyar Tűzoltó Szövetség és a Budapesti Tűzoltó Szövetség december 19-én – az Országgyűlés Elnöke által nyújtott adományból – karácsonyi ünnepséget szervezett a Bethesda Gyermekkórházban.

Megjelent az Igazság és Élet

2013. december 23., címkék: lapszemle, igazság és élet

A jövő évi első szám újévtől böjt negyedik vasárnapjáig tartalmaz igetanulmányokat, prédikációvázlatokat és egyébb hasznos lelkipásztori segédanyagot.

Egy asztalnál

2013. december 23., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), advent 2013

„A szeretet a ragasztó, a trükk, ami összeköti az embereket”-mondta Szabó István püspök a Magyar Református Szeretetszolgálat „Nincsen számukra hely” adventi kampányának záróalkalmán december 22-én, a Hilton szállóban. Az MRSz negyvenkét, nehéz körülmények között élő gyermeket vendégelt meg, akiket ajándékok is vártak.

Jó időben, jó helyen

2013. december 22., címkék: bölcskei gusztáv, karácsony 2013, advent 2013

„Jézus megtanít bennünket arra, hogy lehet jókor, jó helyen lenni, időben észrevenni azt, ami a legfontosabb"—mondja Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi videó üzenetében, mely a Tiszántúli Református Egyházkerült honlapján található.

Otthonra lelni a Karácsonyban

2013. december 22., címkék: advent 2013, karácsony, lányi gábor

Isten nem menekül. Pedig Ő teljes joggal megtehetné – írja áhítatában Lányi Gábor János advent negyedik vasárnapján.

A nagy visszatérő

2013. december 20., címkék: karácsony 2013, zsengellér józsef, advent 2013

„Hozsánna a Dávid Fiának!" Ebben a Bibliai mondatban ér össze Dávid története, Jézus születése, a Karácsony és Dávid fia eljövetelének kezdete, mondja Zsengellér József. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karának dékánjával Dávidról, a Biblia legnagyobb irodalmával rendelkező személyéről beszélgettünk, akivel arra is kerestük a választ, miért volt Dávid nagy menekülő.

Számbavétel, hálaadás

2013. december 20., címkék: áhitat, óév 2013, áhítat, ahitat

Olyan ez a nap az ember életében, mint az állomás a vonat számára. Egy megtett útszakasz vége, egy másik kezdete. Az esztendő fordulója a legtöbbünket emlékezésre, értékelésre, mérlegelésre késztet, írja óévbúcsúztató áhítatában Baksy Mária, abaúji esperes.

Karácsonyi Asztalka

2013. december 20., címkék: riport, asztalka, berke márta

A sütemény vagány műfaj, és könnyen lehet vele örömöt szerezni – állítja Berke Márta. A fiatal restaurátor gyermekkora óta a sütemények szerelmese – illetve pontosabban a süteménykészítésé. – A sütés sok energia és idő, de megéri amiatt a sok öröm miatt, amit szerezni lehet vele – mondja a budai Asztalka cukrászda megálmodója és tulajdonosa.

Az volt a szeretet

2013. december 20., címkék: riport

A hosszú telek főutca felőli végén a fiatalabb generációk lakta '80-as évekbeli tetőtér-beépítéses ház, az alsó részén pedig a régi parasztporta és a hozzá tartozó gazdasági épületek – a kocsiszín, a kukoricagóré és a disznóólak – állnak. A régi ház Fodor Ignácné Jóföldi Judit néni birodalma, aki a jó meleg „pórhőtt" mellett üldögélve fogad minket „kis hunnyájában".

Egy devizahitel-károsult család karácsonya

2013. december 20., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), mentőöv

Egy válással kezdődött Nemes Judit tragédiája, hiszen ez hozta olyan helyzetbe, hogy devizahitelt kellett felvennie. A törlesztőrészlet sokszorosára duzzadt, amit megfeszített munkával sem tudott visszafizetni. Végül az utcára tették, két kislányával együtt. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) segítségével ma már albérletben élhetnek. Az édesanya azt mondja, bár most is vannak anyagai nehézségeik, azt sem tudják, miből jutnak haza Erdélybe karácsonyra, de nincs okuk a boldogtalanságra, hiszen együtt lehetnek.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.