Igazi közösségben Tenkén

2012. november 06., címkék: imaéjjel 2012, beszámoló, ifi

Az idei évben a Királyhágómelléki Egyházkerületben a Bihari Egyházmegyében tartottuk a kárpát-medencei imaéjjelt. S nem is csak imaéjjelt, hiszen egy egész hétvégét szerveztünk a fiataloknak, ahol Isten megszólításáról és az arra kapott válaszról értekeztek az előadók és a résztvevők. Ennek a rendezvénynek volt a része péntek este az imaéjjel.

Imaéjjel Kárpátalján - videó

2012. október 30., címkék: beszámoló, kárpátaljai református ifjúsági szövetség (krisz), imaéjjel 2012, ifi

Szoktunk imádkozni. Hitéletünk gyakorlásához hozzátartozik, hogy imádkozunk. De az a tény, hogy imádkozunk, még nem jelenti azt, hogy tudunk is imádkozni, értjük a lényegét, tisztában vagyunk az imádság fontosságával. Beszámoló az imaéjjel kárpátaljai alkalmairól.

Lendületet ad

2012. október 26., címkék: mekdsz, imaéjjel 2012, ifi

„Nekem nagy élmény volt, hogy virrasztottunk" – mondja Eszter, miközben a villamosra várunk. „Az elején kényelmetlenül éreztem magam, de aztán – folytatja – az éjszaka közepén átfordult bennem valami, s onnantól kezdve tudtam, hogy jó helyen vagyok." Szombat, hajnali öt óra van, még sötétbe burkolózik Budapest. A Móriczon az orrunk előtt megy el a 19-es villamos, mi meg ott maradunk a megállóban, imaéjjeles élményeinkkel együtt.

Reformáld meg az imádat!

2012. október 26., címkék: imaéjjel 2012, reformátusok lapja, vélemény, ifi

„A mennybe' fenn a trónusnál, a Krisztus értem közbenjár...", „... nincs más isten, nincsen más!" Próbálok elmélyülni a dicsőítésben, de zavar, hogy túl hangos a zene. Hogy fogok így egész éjjel imában virrasztani? Aztán az előttem ülő fiatal párra téved a szemem, s most már nem is figyelek a dalszövegekre. A nő, aki láthatóan gyermeket vár, feláll és átszellemülten énekel. Dicsőíti Istent, s hiszem, hogy vele a baba is imádkozik, hisz ők ketten most még egy test. A Zsoltáros szavai jutnak eszembe róluk: „Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem." (Zsolt 22,11) Azután arra gondolok, hogy az imádságot nem lehet elég korán elkezdeni. De mit jelent imádkozni?

Olimpikonok sétánya

2012. október 14., címkék: ifi, 72 óra, londoni olimpia

A hazánkban ötödik alkalommal megrendezett önkéntes akció, a 72 óra kompromisszum nélkül keretében egy 72 perces feladatra hívta Hirling Zsolt fővédnök olimpikon társait. Rajta kívül Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes úszók, Hidvégi Vid tornász, Csonka Zsófia sportlövő, Tóth Krisztina asztaliteniszező és Farkas Györgyi hétpróbázó vett részt az eseményen.

Minden a tiétek!

2012. október 12., címkék: 72 óra, önkéntesség, ifi

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda szervezésében október 11-én, csütörtökön kezdetét vette a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes programsorozat. Az akcióra jelentkezett fiatalok hetvenkét órán, azaz három napon át fognak karitatív, szociális tevékenységet végezni. A programra református, katolikus és evangélikus fiatalok mellet közel ezer, magát vallásosnak nem tartó fiatal is jelentkezett. Az esemény várhatóan több mint nyolcezer embert fog megmozgatni országszerte.

Egy év után

2012. október 05., címkék: csillagpont, ifi

Szeptember 8-án és 9-én tartottuk a 2011-es csillagpontos rendezők egy éves találkozóját Budapesten, a rákoscsabai református gyülekezet parókiáján.

Átsegíteni a küszöbön

2012. október 01., címkék: ifi, válaszút misszió, konferencia

Hogyan szólítsuk meg a reklámokon felnövő, korán önállósult, de szeretetre éhes fiatalokat?  Mi rejtőzik egy-egy facebook-bejegyzés mögött? Erről szerveztek konferenciát a Válaszút Misszió munkatársai Fiatalok a k(üsz)öbön címmel.

Légy csillagpontos önkéntes!

2012. szeptember 20., címkék: ifi, csillagpont 2013

Szolgálatkész önkénteseket keresünk a Csillagpont szervezésének különböző területeire.

Tanulni Krisztusért

2012. szeptember 05., címkék: mekdsz, tábor, reformátusok lapja, ifi

„Tudjuk-e igazán, miért szép az igazság? Lenyűgöz-e minket az igazság?" – kérdezte Hamar Dávid a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) idei apologetikai táborának első estéjén. „Legyen a Grund eszköz ennek tanulásában, hisz Krisztusért érdemes tanulni!" – kívánta a résztvevőknek.

Vallomás a REFISZ táborról

2012. augusztus 30., címkék: reformátusok lapja, refisz, ifi

Ha egy nagy embert nagy tetteiről kérdezünk – hogy csinálta, hogyan készült rá –, többféle választ is kaphatunk. Van, aki gondosan eltervez mindent. Leír, elemzi a lehetőségeket, stratégiát kovácsol, majd pedig a megfelelő pillanatban lép. Akad olyan is, aki a véletlenre bízza a dolgot lesz, ami lesz alapon, és ott van természetesen a harmadik is, az olyanok, mint én: akik egyáltalán nem is akartak tenni semmit.

Újra együtt

2012. augusztus 30., címkék: In memoriam, ifi, in memoriam

Balatonfenyvesen tartották az V. Kárpát-medencei Református Fiatalok Találkozóját.

Égető kérdések a kamaszainkról

2012. augusztus 28., címkék: konferencia, konfi+, ifi

Identitás – forró téma forró nyári napokra. Hogyan viszonyuljunk kamasz gyerekünkhöz, ifisünkhöz? Lehet-e állva dicsőíteni, illetve Péter apostol őrangyala szemszögéből áhítatot tartani? Milyen lehetőségeket kínál a gyülekezetépítésre a blogok és a Facebook világa? Hogyan dolgozzuk fel, ha hibázunk? A fenti identitáskérdéseket mintegy százötven lelkész, hitoktató, ifjúsági munkás és pedagógus fogalmazta meg a második Konfi+ konferencián a balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban augusztus 21. és 24. között.

Mese vagy valóság?

2012. augusztus 27., címkék: csillagpötty, találkozó, hajdúböszörmény, ifi

Akik ott voltak az első hajdúböszörményi Csillagpötty Regionális Református Ifjúsági Találkozón, azoknak bizonyára valóság, akik nem jutottak el a rendezvényre, azok számára mindez csak mese marad. Ám olyan mese, amit érdemes elolvasni.

Úton a felvidéki fiatalok

2012. augusztus 12., címkék: ifi, tábor, firesz

Augusztus 5-én fejeződött be a Fiatal Reformátusok Szövetségének ötnapos országos ifjúsági tábora Kovácspatakon. Az élesztŐ név alatt meghirdetett, több mint kétszáz résztvevővel zajló találkozón megemlékeztek a szlovákiai ifjúsági szervezet megalakulásának huszadik és a Firesz kórus tizenötödik évfordulójáról is.

Életünk kősziklája

2012. augusztus 07., címkék: szirt, szatmári, találkozó, ifjúság, ifi

Jó volt Jézussal közösségben lenni - ezt éreztük a 2011-es tatai Csillagpont után. A fesztiválról hazafele jövet még annyira távolinak tűnt 2013 nyara, a következő hasonló esemény... Kísérőink, lelkészeink már a hazafelé úton felvetették egy regionális rendezvény lehetőségét. Ember tervez, Isten végez - ez a mondás hatványozottan igaz volt az elmúlt bő félévben, amikor is körvonalazódtak egy szatmári ifjúsági tábor eseményei.

Félidő

2012. július 23., címkék: meleg kata, interjú, csillagpont, ifi

Napra pontosan egy éve fejeződött be a Csillagpont Találkozó, és napra pontosan egy év múlva, vagyis 2013. július 23-án kezdődik. Ennek apropóján a Magyarországi Református Egyház országos ifjúsági rendezvényének koordinátorával, Meleg Katával beszélgettünk.

A vizek Csillagpontja

2012. július 22., címkék: tata, videó, képriport, csillagpont, ifi

Eső, koncertek vagy rég nem látott arcok? Te mire emlékszel a tavalyi Csillagpontról? Képekkel és videókkal igyekszünk felidézni az öt nap legemlékezetesebb eseményeit és a találkozó különleges hangulatát.

Nem csak buli

2012. július 20., címkék: szélrózsa, ifitalálkozó, riport, evangélikus egyház, ifi

Július 19., délelőtt fél tíz, szikrázó napsütés, Balatonpart. A fiatalok ennek ellenére nem a strandon ülnek, hanem egy színpad előtt hallgatják a merítésről, szabadulásról és fényről szóló áhítatot. A Szélrózsa, az evangélikus ifjúsági találkozó második napján jártunk.

Megérintettek

2012. július 19., címkék: ima, élménypedagógia, bagdy emőke, csillagpont, ifi

Játékkal meg lehet szólítani a fiatalokat is, egy kreatív imasátor segít az elcsendesedésben, az embernek szüksége van mások társaságára és érintésére – élmények, ötletek, felismerések, melyekkel a Csillagpont résztvevői gazdagodtak, s ami ezekből született.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.