Nagy öröm volt, hogy a közel harminc önkéntes közül tizenöten el tudtak látogatni a két napos összejövetelre, s a többiek, akik pedig halaszthatatlan feladatuk miatt nem tudtak jönni, a telefonban így köszöntek el: „akkor legkésőbb a Csillagponton".

A szombati nap első pontja egy finom ebéd volt, amelyet a rákoscsabai lelkész felesége készített számunkra. Majd megkezdődtek az egyéni beszámolók: kivel mi történt az elmúlt egy évben. Többek most kerültek egyetemre, főiskolára, így volt miről mesélniük a fiataloknak.

Sok vicces történet is előkerült a tatai csillagponton átélt élményeinkkel kapcsolatban –éjszakai tatamin hordás, sátorköltöztetés esőben, csarnok átalakítása ebédlővé, nap mint nap új rekordidővel vagy a nagy mókázások egy kemény nap után – melyek mindig nagy nevetésbe torkollottak. A beszámolók és a múlt felelevenítése után megnéztük a százhét éves református templomot, melynek történetét is megismertük a kis „idegenvezetés"során.

Kora este megérkezett a rákoscsabai ifjúság is a CSP-s rendezők összejövetelére, hogy a gyülekezet ifjú tagjai is megismerhessék milyen egy Csillagpont, milyen ott szolgálni. Amíg a lányok szervírozták az italokat, süteményeket, addig a fiúk nekikezdtek a grillezésnek. Egy kis zene mellett nagyon jó hangulat alakult ki az akkora már egy társaságként pezsdülő fiatalság között.

Vasárnap reggel részt vettünk a tíz órai istentiszteleten, majd a rákoscsabai ifjúság szokásához híven ellátogattunk a közeli cukrászdába egy habos kávéra. Mikor visszaértünk, megterítettünk és jöhetett a vasárnapi ünnepi ebéd. Az ebédre megérkezett Csontos László és felesége is, akik egy nagyon aranyos kis porontyot hoztak magukkal. A kis Csenge a Csillagpont alatt még az anyukája hasában volt, s most megcsodálhattuk a kis pocaklakót. Olyan jó volt újra látni őket, immár három tagú családként. Az ebéd befejeztével folytatódtak a beszélgetések, majd délután lassanként megindultunk hazafelé.

Nagyon hálás vagyok, hogy létrejöhetett a találkozó. Jó volt látni a régi arcokat, akikkel együtt nevettünk, és ha kellett, együtt szorítottuk össze a fogainkat. Pár óra alatt olyan baráti lett a hangulat, mintha tegnap lett volna az tatai Csillagpont. A látottak és a visszajelzések alapján mindenki nagyon jól érezte magát és szorgalmazta, hogy a következő CSP előtt legyen még legalább egy ilyen összejövetel.

Jó látni, hogy ilyen értékes embereket hoz össze a Csillagpont. Nagyszerű tapasztalni, hogy akik szolgálni jönnek, nem csak szabadidejüket, fizikai és lelki erejüket adják oda a rendezvényért, hanem kaphatnak is: egy nagyon jó társaságot, új barátokat és megbecsülést, mert nélkülük nem lehetne megrendezni a Csillagpontot.

Füzesi Péter