Tanulni Krisztusért

2012. szeptember 05., szerda

„Tudjuk-e igazán, miért szép az igazság? Lenyűgöz-e minket az igazság?" – kérdezte Hamar Dávid a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) idei apologetikai táborának első estéjén. „Legyen a Grund eszköz ennek tanulásában, hisz Krisztusért érdemes tanulni!" – kívánta a résztvevőknek.

Tahi, baptista tábor. Az a hely, ahol annak idején az első MEKDSZ tábort megrendezték. 2012. augusztus 29. és szeptember 2. között is itt gyűltek össze keresztyén fiatalok, hogy hitvédelemről, evangelizációról tanuljanak. A legtöbben azért jöttek el a táborba, mert szeretnék könnyebben megtalálni a hangot nem hívő ismerőseikkel, jobban megérteni őket, s az egyetemen bátrabban beszélni Jézusról.

A MEKDSZ-nek nem ez az első apologetikai képzése. Akik az előző Grundon is ott voltak, azok most a Szalai András előadásait hallgatva építhettek a tavalyi alapokra. Egy másik csoportban Fűtő Róbert apologéta tanított délelőttönként a hitvédelem alapjairól, biblikus és rendkívül gyakorlatias módon. Sűrű és izgalmas nap volt mindegyik: szemináriummal, sporttal, játékkal, zenével, humorral – és ami a Grund különlegessége: szituációs gyakorlatok sorával. A délelőtt hallott apologetikai módszereket így próbálták meg gyakorlatba ültetni a résztvevők.

„Schauermann Tamás úgy beszélt az első emberpár történetéről, amit egyébként már kétmilliószor hallottunk, ahogy még soha nem találkoztam vele" – mesélte az egyik táborozó az esti prédikációkról. „Mindezt csak azzal érte el, hogy megkérdezte a Bibliát, és hosszan elgondolkodott az egyértelműnek vélt igeversek felett is."

A MEKDSZ megújult honlapját is bemutatták a Grundon, valamint elbúcsúztatták Hamar Dávidot, a MEKDSZ távozó munkatársát. A diákszövetség munkatársi gárdája az elmúlt hónapokban jelentősen megfiatalodott. Vasárnap úrvacsorai közösséggel fejeződött be a tábor.

Reformátusok Lapja

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.