Sára Sándor nyolcvan éves

2013. november 26., kedd

A Károli Egyetemen működő Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete november 25-én ünnepelte Sára Sándor filmrendező nyolcvanadik születésnapját.

„Olyan képeket alkotott, melyek bekerültek a köztudatba, Sára Sándor által emberi arcot kapott a magyar történelem" – mondta laudációjában Mihályfy László filmrendező a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete (MADE) november 25-i ünnepi eseményén. „A nagytotálok és a közeli képek különleges összhangját teremtette meg. Vízkereszt című filmjének utolsó snittje a filmtörténet egyik legszakrálisabb jelenete, amikor gyerekek csúszkálnak a tanyán a fény, a reménytelibb jövő felé" – mondta Kisfaludy András filmrendező.

Laudációjában a MADE ügyvezető elnöke ismertette Sára Sándor életútját és méltatta rendezői- és operatőri tevékenységét. Kiemelte, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész olyan filmjeivel, mint az 1962-es Cigányok vagy az 1971-es Szindbád – melynek operatőre volt – mindörökre beírta magát a magyar film történetébe.

A Károli Egyetem stúdiójában kollégák, az egyetem oktatói köszöntötték Sára Sándort, tiszteletét tette Sepsi Enikő, a Károli Egyetem dékánja is. A pezsgős köszöntések mellett levetítették Amrita Sher-Gil, az 1941-ben fiatalon elhunyt, magyar-indiai festőnőről készült dokumentumfilmjét is.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.