Az EVT az örmény-magyar konfliktusról

2012. szeptember 05., szerda

Az azerbajdzsáni gyilkos kiadatásával az Egyházak Világtanácsának (EVT) Központi Bizottsága is foglalkozott legutóbbi, Krétán tartott ülésén. Az EVT és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is tiltakozik.

2012 szeptember 3-án, a Krétai Ortodox Akadémia falai közt tartották meg az Egyházak Világtanácsa (WCC) Központi Bizottságának ülését. A közügyek témájában felszólalt Vicken Aykazian érsek, aki a Központi Bizottságon belül az Örmény Egyház képviselője, valamint az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó Bizottságának tagja.

Vicken érsek röviden beszámolt az azerbajdzsáni Ramil Szafarov hadnagy szabadon bocsátásáról, akit alvó örmény társának, Gurgen Margarayan hadnagynak agyonütéséért ítéltek el, és aki maga is elismerte bűnösségét. Mindkét katona a 2004-es, budapesti Partnerség a Békéért elnevezésű NATO program résztvevője volt. Az egyházi méltóság elmagyarázta, hogy Azerbajdzsán kormánya a fogoly Magyarországról való elszállítását követően azonnal szabadon engedte Szafarovot, őrnagyi rangra emelte, nemzeti hősnek kiáltotta ki, valamint egy jelentős pénzösszeggel és új házzal ajándékozta meg. „Azerbajdzsánban hősi cselekedetnek számít, ha valaki meggyilkol egy örmény katonát. Szülőhazája hősként köszöntötte a hazatérő Szafarovot" – tette hozzá Vicken érsek.

Dr. Vilmos Fischl lelkész, a Magyarországi Egyházak Világtanácsa főtitkára és a Központi Bizottság meghatalmazottja Vicken érseket követően szólalt fel. Fischl kijelen-tette, hogy a Magyar Köztársaság Szafarov visszaszolgáltatásával kapcsolatban jó szándékkal, a nemzetközi jognak és a Genfi Egyezménynek megfelelően járt el. Az Azerbajdzsáni Igazságügyi Minisztérium biztosította a magyar kormányt arról, hogy az elítéltnek további minimum huszonöt év fegyházbüntetést kell letöltenie a lehetséges sza-badlábra helyezés előtt. Fischl továbbá bejelentette, hogy a magyarországi egyházak vezetői levélben fordultak II. Karekinhez, minden örmények legfelsőbb katholikosz-pátriárkájához, hogy kifejezzék mind az esemény miatt érzett fájdalmukat, mind pedig az örmény néppel való együttérzésüket. Mindkét felszólaló arra kérte a Központi Bizottság tagjait, hogy imádkozzanak a térség békéjéért és stabilitásáért.

Dr. Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsa főtitkára az Egyházak Világtanácsa nevében levelet küldött Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének, hogy tiltakozását fejezze ki. A levélből másolatot kapott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, az Egyházak Világtanácsa valamennyi magyar tagegyháza, Serzh Sargsyan, az Örmény Köztársaság elnöke és Őszentsége II. Karekin, minden örmények legfelsőbb pátriárkája és katholikosza.

Burns Katalin

www.armenianchurch.org/

A Magyarországi Egyháza Ökumenikus Tanácsa honlapján szolidaritását fejezte ki az örmény nép iránt. Mint közleményükben írják, elfogadhatatlan, „hogy egy előre kitervelt szándékos gyilkosságért elnöki kegyelemben részesüljön valaki". Az oldalról letölthető az EVT főtitkárának Magyarországra küldött tiltakozó levele is. 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.