Az EVT Philip Potterre emlékezik

2015. április 02., csütörtök

Elhunyt Dr. Philip Potter, az Egyházak Világtanácsának harmadik főtitkára. 93 évet élt. A metodista lelkész 1972 és 1984 között vezette a világszervezetet.

Potter 1921-ben született Dominikán és már fiatalon aktív szerepet vállalt az ökumenikus mozgalomban. Először a karibi térség keresztyén diákmozgalomban tevékenykedett, 1948-ban az EVT amszterdami alakuló ülésén és az 1954-es Evenston-i nagygyűlésén ifjúsági delegáltként szerzett tapasztalatokat.

Potter, aki Magyarországra is többször ellátogatott, az EVT első főtitkára volt, akit egy frissen függetlenné vált korábbi gyarmat országból választottak meg. Működésének egyik legemlékezetesebb eredménye az úgynevezett Limai Dokumentum, a Keresztség, úrvacsora és lelkészi szolgálat kapcsán megfogalmazott konszenzus dokumentum elfogadása, illetve az Apartheid és általában a rasszizmus elleni bátor fellépése volt.

„Majdnem mindenki, akit ismerek és erős benyomása vagy határozott véleménye van az Egyházak Világtanácsáról, azt Philip Potter személyéhez köti. Tanácskozások és nagygyűlések ifjúsági delegáltjaként, munkatársként és később főtitkárként is nagyban hozzájárult az EVT ismertségéhez" – fogalmazott Olav Fykse Tveit jelenlegi főtitkár elődjét méltatva. „Mindig kész volt a vitára és arra, hogy az Egyházak Világtanácsát az ökumenikus gondolatok és tettek születésének nyitott tereként ajánlja fel. Mindeközben sosem rejtette véka alá véleményét. Philip Potter mindig is Isten országa látomásának és valódi értékeinek, a Szentlélekben való igazságnak, békességnek és örömnek (Róma 14,17) hiteles tanúja marad." – zárja sorait Tveit.

Potter jelentős szerepet vállalt a gyarmati korszak utáni keresztyén misszió és evangélizáció lényegéről folytatott vitában, a kelet-nyugati ellentétek közepette az egyházak béke melletti kiállásában és az ökológiai krízis elleni kampányban. Főtitkársága alatt az EVT támogatta a különböző keresztyén hagyományokra és az egyházak eltérő hitvallásaira épülő spiritualitás, közös imádságok és egyházi zene új formáinak kialakítását.

A németországi Lübeck városában március 31-én elhunyt ökumenikus vezető életútja rendkívül gazdag. 1944-1948 között Jamaicán és Londonban folytatta teológiai tanulmányait. 1950-ben már a Karibi térség metodista egyházának szuperintendensévé választották. Négy évre rá Genfbe költözött, hogy az EVT ifjúsági részlegének titkáraként dolgozzon. 1960-1968 között a Keresztyén Diákok Világszövetségének elnökeként szolgált, 1967-1972 között pedig az EVT Világmissziós és Evangelizációs Bizottságának titkára volt.

Az MRE elnöksége az ökumenikus közösséggel együtt ad hálát Istennek Philip Potter életéért és tanúságtételéért.

Külügyi Iroda
Forrás: oikumene.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.