Az EVT karácsonyi üzenete

2012. december 23., vasárnap

Az Egyházak Világtanácsa főtitkárának, Olav Fykse Tveit-nek karácsonyi üzenete 2012-ben.

Igazságot hoz a népeknek...

„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg."

Ézsaiás 42:3

„Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt."

János 1:4-5

A Zsoltáros Isten Igéjét lámpásnak írja le, amely az élet útján vezet minket. A Szentírásban több példát is találunk arra, hogy a fény Isten dicsőségének, vezetésének a képi megjelenítése. Később a festőművészek a fényt Jézus Krisztus születésének ábrázolására is használták: benne volt a fényes csillagban, az angyalok világító testében, a jászol isteni sugárzásában, amely emberi arcokat világított meg.

Ézsaiás azt tanította, hogy az Úr eljövendő Szolgája még a sötétség közepén pislákoló leggyengébb fényt is erővel tölti el. A testet öltés himnusza, amellyel a negyedik evangélium kezdődik, azt hirdeti, hogy a fény a sötétség ellenére még mindig világít, mert a szomorúság és a halál soha nem veszi birtokába a világot, az életet, Isten fényét.

Az Ige nem mást, mint az életet hozta létre, és az élet az emberek világossága. A jövő évben az Egyházak Világtanácsa bizonyságtételét és munkáját egyetlen egyszerű imádságra összpontosítva végzi majd, amely egyben a 10. találkozó mottója is lesz:

Életnek Istene, vezess minket az igazságra és a békességre!

Advent, karácsony és Vízkereszt idején különösen is tudatában vagyunk az Istentől kapott világosságnak, amely az örök, megtestesült Igében jelent meg, aki még most is köztünk lakozik. Ez a világosság ad nekünk reményt a világban jelen lévő széthúzások, visszaélések, a gyűlölet, az erőszak, a szegénység, a mohóság és a korrupció ellenére.

Krisztus fénye világít számunkra az úton az igazság és a béke felé. Ha saját fénycsóváink elerőtlenednek, Isten Igéje ellenáll a sötétségnek, hűségesen elénk tárva az igazságot közös utunkon a békesség felé.

Kívánjuk, hogy mindenki élvezhesse karácsony áldásait, felidézve a jó hírt:

Dicsőség Istennek a magas mennyekben,

és békesség a földön azoknak, akikben Istennek öröme telik!

A Szentlélek örömében és a keresztyén szeretetben megmaradva,

Dr Olav Fykse Tveit
Főtitkár
Egyházak Világtanácsa

Fordította: Burns Katalin
Forrás: Oikoumene.org



Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.