Koronavírus: krízisalapot hozott létre az MRSZ

2020. március 18., szerda

A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. Az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel létrehozott krízisalap a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászorulóknak.

A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének majd, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.

„Sok olyan rászoruló család van az országban, akik számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket” – hangsúlyozta Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „Arra kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon összefogásunkhoz és támogassa adományával krízisalapunkat”.

Adományaikat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámára küldhetik (külföldről: IBAN: HU67 1070 2019 8500 8898 5110 0005, SWIFT-kód: CIBH HU HB). A közleményben kérjük, tüntessék fel: „Összefogás az újrakezdésért”. Online felajánlásaikat az adomany.jobbadni.hu oldalon is várják.

Az ügyvezető igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szeretetszolgálat is csatlakozott a #maradjotthon mozgalomhoz, melyet egy plusz kihívással egészítettek ki: „Arra kérünk mindenkit, hogy az otthon töltött idejéből szánjon néhány percet arra, hogy rendelkezzen adója 1%-áról és csatlakozzon #odaADOm kampányunkhoz. Ebben a nehéz helyzetben a Magyar Református Szeretetszolgálatnak is nagy szüksége van a támogatásra, hogy segíthessen másokat. Az 1%-ának felajánlása nem igényel plusz anyagi ráfordítást, csak figyelmet.” A Szeretetszolgálat 18196913-1-42 adószámán várja az adó 1 százalékos felajánlásokat. További információ a Magyar Református Szeretetszolgálat #odaADOm kampányáról a www.jobbadni.hu oldalon olvasható.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió