A pápa Genfbe látogat

2018. június 15., péntek

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) 70 éves jubileuma miatt különös figyelem övezi a szervezet vezetőtestületének idei ülését Genfben. A Központi Bizottság ma kezdődő ülésére Ferenc pápa is ellátogat.

A kétévente ülésező Központi Bizottság június 15. és 21. között tanácskozik az EVT genfi központjában, a pápa az ülés utolsó napján csatlakozik a 150 fős testülethez. A 2013. évi Puszani Nagygyűlés alkalmával megválasztott vezetőtestület tagjai, köztük I Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, azért érkeznek Genfbe a világ minden részéből, hogy a keresztyén egységről, az ökumenikus diakónia koncepciójáról, illetve a 2014-ben elindult béke és igazságosság zarándoklatáról egyeztessenek, valamint döntést hozzanak az EVT 2021. évi nagygyűlésének helyszínéről is.

A béke és igazságosság zarándoklata

Bár a zarándoklat kifejezés önmagában is vitatott, sokféleképpen értelmezhető és további magyarázatra szorul, az úton lét képe mégis jól érzékelteti az egyházak látható egységének új értelmezését. A zarándoklat az a távlat, amely innentől az EVT valamennyi programját meghatározza – hangsúlyozta korábban Ioan Sauca, az EVT főtitkár helyettese, aki azt is hozzátette, hogy nem keresztyén aktivizmusról van szó akkor, amikor a keresztyének a közösségük elmélyítésétől és közös hitük megélésétől elválaszthatatlannak tartják az igazságosság és béke munkálását a világban és erre másokat – vallási közösségeket, civileket és jóakaratú embereket is meghívnak. Ahogy az egyházak egységtörekvése, úgy a teremtett világért és az emberiségért vállalt közös felelősségük is csak Isten országának távlatában értelmezhető – ez pedig összhangban van azzal az ökumenikus egyházképpel, amely Isten missziójának aktív résztvevőjeként – munkálójaként és előízeként – tekint Krisztus egyházára. A zarándoklat egy átfogó mozgalom, amelynek elindítását az EVT 2013-as nagygyűlésének tanácskozásai és döntései, illetve az EVT meglévő programjainak tapasztalata ösztönözték. A zarándoklat, az úton-lét képe új távlatba helyezi az EVT meglévő programjait és új prioritásokat jelent az ökumenikus mozgalomban. Az EVT programjaira és terveire nézve például a Szíriában, Irakban, Ukrajnában, Észak- és Dél-Koreában, Izraelben és Palesztinában, Nigériában, Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló békekezdeményezések kiemelt szerepet játszanak. A gázai konfliktusra adott válasz is konkrét példa volt arra, hogyan emeli fel hangját és veti latba befolyását az EVT. Tudatosítani kell ugyanakkor „a békefolyamat hiánya miatti frusztrációt és azt, hogy a konfliktus gyökerére a felek általában nem keresik a választ”. „Végeredményben Isten az, aki elhozza a béke és igazság uralmát, és nem mi magunkban. A mi aktivitásunk Isten jelenléte nélkül hiábavaló. Amikor az igazságosság és béke útjára lépünk, valójában Isten országának vándorai leszünk, zarándokok, akik az ő világra vonatkozó akaratát teljesítjük be. Közösen vállalkozunk erre az utazásra, együtt a jóakaratú emberekkel és Istennel, a végső beteljesedés felé, amit Isten készített a világ számára” – fogalmazott az ortodox teológus.

A tanácskozás központjában az 1948-ban alapított ökumenikus szervezet hetven éves évfordulója áll. „Az egész találkozót a jubileum jegyében átfogó, jelentős, nyilvános és programokban gazdag eseményként készítettük elő, hogy együtt idézzük emlékezetünkbe és értékeljük az elmúlt hetven év munkáját, és ünnepeljük az EVT létét” – fogalmazott Olav Fykse Tveit főtitkár. Az ülés során számos kísérő programot, köztük két könyvbemutatót is szerveznek: az egyik az EVT történelméről szól, a másik pedig a zarándoklathoz fűzött felekezetközi reflexiókat gyűjti egybe, szerte a világból.

Együtt akarunk továbbmenni ezen az úton. Ahogy puszani élményeink kihívás elé állítottak minket, úgy mi is felhívunk minden jóakaratú embert arra, hogy Istentől kapott ajándékaitokat váltsátok átformáló tettekké. A nagygyűlés arra hív titeket, hogy csatlakozzatok zarándoklatunkhoz. Legyenek egyházaink a gyógyulás és együttérzés helyei és szórjuk el Isten igéjének magvait úgy, hogy az igazság növekedjék és Isten mélységes békéje nyugodjon meg a világon! – részlet a Puszan-i záróüzenetből 

A Központi Bizottság tagjai az EVT 348 tagegyházának mintegy negyven százalékát képviselik, a világkeresztyénség majd tucatnyi felekezeti családjából. Az egyházi megfigyelőkkel, ökumenikus partnerszervezetek és vallási szervezetek képviselőivel, a sajtó képviselőivel és a szervezést segítő fiatal önkéntesekkel együtt a résztvevők száma eléri a háromszázat.

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikoumene.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.