Július 21-én, a délutáni órákban ért véget az MRSZ bangladesi missziója. Juhász Márton ügyvezető, Sári Ferenc, a csoport szakmai vezetője, Osgyán Dániel logisztikai és biztonsági felelős, Tóth Gábor fizikoterapeuta, Szőke Ildikó fogász, Kutnyánszky Valéria háziorvos, Juhász Györgyi intenzív terápiás szakorvos, Sebő Gábor intenzíves szakápoló, Hegedüs Sabina plasztikai sebész, Kiss Adrienn szülésznő és Kalatovics Artúr rezidens tizenkét nappal az elindulásuk után tértek vissza Magyarországra, ahol a családtagjaikkal való találkozás előtt még sajtótájékoztatót tartottak.

Mint cseppek a tengerbe
Július 9-én elindult Bangladesbe a Magyar Református Szeretetszolgálat 11 fős önkéntes orvoscsoportja július 9-én. A tervek szerint két héten át segítenek majd az ott élő 1 millió rohingja menekült egészségügyi ellátásában.

„Az MRSZ orvoscsoportjának kéthetes missziójából képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten a legtöbbet hoztuk ki. A küldetés a helyi segélyszervezetek és a többségében rohingja menekültek megelégedésével, sikeresen zárult” – foglalta össze Juhász Márton útjuk tapasztalatait. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy négy különböző napon, több helyszínen összesen hetven főnek tartottak egészségügyi képzéseket és továbbképzéseket. Ezeknek köszönhetően az ottani egészségügyi ellátás színvonalának emelkedésére számítanak a résztvevő orvosok. „Köszönjük az erkölcsi és anyagi támogatást, végig éreztük, hogy Magyarországról nagyon sokan segítik adományaikkal és gondolataikkal a missziót, ez sok erőt adott nekünk” – tette hozzá Juhász Márton.

A veszélyek ellenére is biztonságban

Sári Ferenc, a misszió szakmai vezetője arról számolt be, hogy a csoport szerteágazó feladatotokat végzett, a helyi szervezetek által kialakított rendszerbe integrálódva dolgozhattak egyszerre több helyszínen. A szakemberek az itthoni háziorvosi munkának megfelelő közvetlen járóbeteg-ellátást végeztek, Szőke Ildikó fogász pedig egy japán csapathoz társulva végzett fogorvosi feladatokat. Bár kérés volt korábban, hogy szülésznő is érkezzen a csoporttal, végül nem volt szükség szülés levezetésére, a helyi nők leggyakrabban otthonaikban szülnek, csupán komplikáció esetén kerülnek kórházba. „Kiss Adrienn szülésznő így leginkább terhesgondozással és családvédelmi feladatokkal foglalkozott, amire épp olyan nagy szükség volt” – fogalmazott Sári Ferenc.

„Az orvosok biztonságáról sokan érdeklődtek a kint töltött idő alatt – az ezzel kapcsolatos kérdéseket Osgyán Dániel, az út szervezője válaszolta meg. Mint mondta, a csapat napközben a Kutupalong menekülttáborban dolgozott, az éjszakákat pedig Cox’s Bazarban töltötték, mivel a bangladesi kormány úgy határozott, hogy a megszaporodott erőszakos cselekmények miatt civilek éjjel nem maradhatnak a tábor területén. „Megjelentek a bűnszövetkezetek és a csempészek is, sajnos olykor gyilkosságok is történnek, ottlétünk alatt például meggyilkolták a menekülttábor zónáinak vezetőjét. Bár a veszély valós volt, az orvoscsoportot nem érte biztonsági fenyegetés” – nyugtatott meg mindenkit Osgyán Dániel.

Megerősítő útravaló

„…hogy megérthessétek…, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának.” (Ef 3,18) – ezt az igét kapta Kutnyánszky Valéria háziorvos az indulás előtt a budapesti repülőtéri lelkésztől, a kicsiny papír pedig az egész küldetés alatt táskájában lapult, mindig a közelében. Mint mondta, ebben a tizenkét napban valóban megtapasztalta ezt a hosszúságot, szélességet és magasságot. „Annyira igaz volt, sokszor elővettem, nem is kaphattam volna tökéletesebb útravalót” – vallja a háziorvos.

A küldetés tagjainak beszámolói:

Juhász Györgyi: Tanuljunk meg figyelni egymásra!
Tóth Gábor: Segíteni kiváltság
Kiss Adrienn: Magyarország jó hely! 

Szőke Ildikó: Az orvos mankó a betegeinek 

Hegedüs Szabina: Ahol egy ölelés a legszebb fizetség
Sári Ferenc: Ami nem helyettesíthető
Osgyán Dániel: Hálára tanít a szenvedés
Kutnyánszky Valéria: Így töltődik az akkumulátor
Juhász Márton: Hogy kerül a gekkó a plafonra?
Kalatovics Artúr: A bengáli tigris hazájában
Sebő Gábor: Tekintetek, amik átformálnak 

Kutnyánszky Valéria kérésünkre azt is elmondta, nagyon sok tapasztalattal tért haza a csoport, megerősítés volt számukra, hogy szinte az egész világ képviselteti magát a menekülttáborban, ahol közös és tartalmas munkát végeznek. „A klíma miatt a tűrőképességünk határait súroltuk, voltak pillanatok, amikor arra gondoltunk, hogy ezt nem tudjuk tovább csinálni – de végül mindig kaptunk erőt a folytatáshoz” – tette hozzá.

A háziorvos számára ilyen erő volt maga a közös munka és az is, hogy láthatta, mennyire jól szervezett tevékenység folyik a táborban: a segélyszervezetek az alultápláltaktól kezdve az erőszakot elszenvedett nőkig mindenkire figyelnek. „Most azt érzem, hogy nagyon fáradt vagyok, sok minden kavarog a fejemben, aminek majd le kell ülepednie. – válaszolta érdeklődésünkre Kutnyánszky Valéria. – Valójában itt, most még tart a szolgálatunk, a férjem az MRSZ irodája elé jön majd értem – ott ér majd véget a misszió.”

Az MRSZ már most a misszió folytatásának lehetőségén gondolkozik – de ehhez ki kell értékelniük a Bangladesben töltött napokat. A tapasztalatok alapján a segélyszervezetek kielégítik a menekülttáborban élők alapszükségleteit, azonban fontos lenne erről a szintről továbblépni. Ezt és a Magyar Református Szeretetszolgálat sokrétű tevékenységét a 1358-as segélyvonal hívásával (1 hívás 250 Ft) támogathatják.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd, Vargosz