Hányféle munkát kell végezni az építéshez? Miért lesz valaki önkéntes a Csillagponton? Hat fiatal történetével válaszolunk ezekre a kérdésekre.
Keresed még a megfelelő karácsonyi ajándékot szeretteidnek? Most itt a lehetőség, hogy 14-35 év közötti családtagjaidat, barátaidat ajándék belépővel lepd meg a jövő évi Csillagpont református ifjúsági találkozó teljes idejére. Siess, mert mindössze 100 darab áll rendelkezésre!
Már lehet önkéntesnek jelentkezni a nyolcadik református ifjúsági találkozóra.
A tervek szerint szűk egy év múlva ismét kinyitja kapuit a Csillagpont. „Reformáció, imádságos lelkület, gyülekezeti összefogás" – a még csak körvonalazódó 2017-es református ifjúsági találkozó kulcsszavairól a szervezőket kérdeztük.
Egy évvel ezelőtt a Tatai Olimpiai Központban gyűltek össze a Kárpát-medence tizenéves és egyetemista keresztyén fiataljai – közel háromezren szavaztak bizalmat a Csillagpontnak. Az évfordulón a hetedik református ifjúsági találkozó emlékeiből szemezgettünk.
A Károli Gáspár Református Egyetem támogatásának is köszönhető, hogy az idei Csillagpont megvalósulhatott. Balla Péter rektorral a helyszínen Hegedűs Márk, az Európa Rádió riportere beszélgetett a támogatásról, a felvételi eredményekről és a bizalomról.
Az evangélium és a keresztyén értékek továbbadását várják a Csillagpont résztvevőitől azok az egyházi vezetők és politikusok, akiket arról kérdeztünk, a fiatalok között járva milyen gondolataik támadtak a találkozón.
A Csillagponton már hagyománnyá vált, hogy nagyszámban jönnek el külföldi fiatalok is, ez alól pedig az idei találkozó sem volt kivétel. A világ minden tájáról érkeztek a Magyarországi Református Egyház (MRE) partneregyházaiból, akik már az előző év végén megkapták a meghívókat erre a hétre. Amellett azonban, hogy külön programokkal készültek a számukra, a legtöbb dologban a magyar résztvevőkkel együtt voltak jelen.
„Péter örökre elraktározta az élményt. Ugyanakkor biztos, hogy nem a »belevaló gyerek vagyok, jártam a vízen« fiókba tette, hanem a »Jézus megmentett engem fiókba«" – hallhatták Hajdú Szabolcs Koppány gondolatait a Csillagpont keddi nyitó istentiszteletén Máté evangéliuma 14. fejezetének 22-33. versei alapján.
Alig több, mint hat hét van hátra a Csillagpontig, ahol hallható lesz majd az egyre népszerűbb keresztkérdés is. Ennek apropójából beszélgettünk Kübler Danival, a frontemberrel és Nagy Ildivel, az egyik énekessel a zenekarról, célokról és tervekről.
Két napra ismét református fiatalok vették birtokba a Zsinati Hivatal épületét: április 17-én és 18-án már negyedik alkalommal találkoztak az egyházmegyék, egyetemi gyülekezetek, teológiák és ifjúsági szervezetek küldöttei a Zsinati Ifjúsági Fórumon (ZSIF). A téma – a Csillagpontra hangolódva – idén a bizalom volt.
Közegyházi költségvetési támogatás nélkül, de összefogással idén is lesz Csillagpont – mondja Szontágh Szabolcs. A Zsinati Ifjúsági Iroda vezetőjével az anyagi nehézségek mellett a szervezés jelenlegi állásáról, a júliusi ifjúsági találkozó karakteréről és egy megvalósításra váró álomról, az országos református családos találkozóról is beszélgettünk.
Bulival, Esti Kornél-minikoncerttel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a Csillagpont szervezői a Dürer Kertben, ahol az is kiderült, mitől más a magyarországi fesztiváldömpingben a Református Ifjúsági Találkozó.
Ifjúnak számít még, aki családos? Van helye egy 16-30 éveseknek szervezett sátrazós, keveset alvós, nyüzsgő találkozón a kisgyerekes családoknak? A válasz: igen. Ebben segít a találkozó legújabb munkacsoportja, amely speciálisan a családdal érkezőknek készít programot az idei mezőtúri Csillagpontra július 23. és 27. között.
Szeptember 8-án és 9-én tartottuk a 2011-es csillagpontos rendezők egy éves találkozóját Budapesten, a rákoscsabai református gyülekezet parókiáján.
Bárkaként képzeli el a Csillagpontot a találkozó új koordinátora, Meleg Kata, amely összegyűjti és befogadja mindazokat, akik közösségre vágynak. A magyar, esztétika és magyar mint idegen nyelv szakon végzett bölcsész azt mondja: kulcsfontosságúnak tartja, hogy ne ügyeket, hanem embereket lásson a szervezés folyamatában.
Új seprű jól söpör – ezzel a reménységgel vágott neki előkészítő munkájának a Csillagpont stábja. Ugyanis 2013-ban ismét találkozóra hívják majd a Kárpát-medence és a világ református fiataljait. Új koordinátor, új ifjúsági referens és számos új stábtag jelenlétében tartottak munkaindító találkozót június első szombatján a Zsinati Hivatalban.
Napra pontosan egy éve fejeződött be a Csillagpont Találkozó, és napra pontosan egy év múlva, vagyis 2013. július 23-án kezdődik. Ennek apropóján a Magyarországi Református Egyház országos ifjúsági rendezvényének koordinátorával, Meleg Katával beszélgettünk.
Eső, koncertek vagy rég nem látott arcok? Te mire emlékszel a tavalyi Csillagpontról? Képekkel és videókkal igyekszünk felidézni az öt nap legemlékezetesebb eseményeit és a találkozó különleges hangulatát.
Játékkal meg lehet szólítani a fiatalokat is, egy kreatív imasátor segít az elcsendesedésben, az embernek szüksége van mások társaságára és érintésére – élmények, ötletek, felismerések, melyekkel a Csillagpont résztvevői gazdagodtak, s ami ezekből született.