Ismét lehet jelentkezni az Útravaló ösztöndíjprogramra

2017. július 05., címkék: cigánymisszió, Pályázat, pályázat

Már lehet jelentkezni a hátrányos helyzetű, köztük a roma diákok iskolai előmenetelét segítő Útravaló ösztöndíjprogram idei pályázataira. A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár július 4-én Budapesten ismertette a középiskola elvégzését, valamint az érettségi megszerzését támogató, ösztönző kiírásokat, amelyekre szeptember 15-éig várják a jelentkezéseket.

Ugyanarra a képre formálódunk

2017. április 13., címkék: cigánymisszió

Mintegy háromszázhatvan gyülekezeti tag, lelkész, cigányok között szolgáló szakember és önkéntes találkozott a káposztásmegyeri református templomban 2017. április 8-án, a nemzetközi romanapon. Harminchat gyülekezetből, a református cigány szakkollégiumokból és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről is jöttek az év legnagyobb református cigánymissziós eseményére.

Több új református tanoda nyílik februárban

2017. február 13., címkék: cigánymisszió

Február 3-án Dencsházán, és Biharkeresztesen, 14-én Szatmárcsekén, 17-én Jándon és Sellyén, 18-án Kisszekeresen, 20-án Okányon nyílik új református tanoda, melyek célja a diákok iskolai lemaradásának és lemorzsolódásának megelőzése.

Önvizsgálatra indít

2016. november 06., címkék: könyvbemutató, károli egyetem (kre), cigánymisszió, landauer attila, nagy attila, könyvismertető

Hiánypótló forráskiadással jelentkezett Landauer Attila kisebbségkutató. „A Kárpát-medencei cigányság és a keresztyén egyházak kapcsolatának forrásai (1567–1953)" című kötete a Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan kiadó közös sorozatában jelent meg. A kötetet október 25-én mutatták be az egyetem Buda Béla-termében.

Hagyományőrzés és újjászületés

2016. október 12., címkék: konferencia, cigánymisszió

Több mint százhatvan résztvevő érkezett Berekfürdőre az ország legkülönbözőbb pontjairól és Felvidékről, hogy a háromnapos országos cigánymissziós konferencián együtt legyenek igetanulmányozásban, szakmai munkában és közösségben.

Átadták a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot

2016. október 11., címkék: reforom, cigánymisszió

Megnyílt a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom). A tanév eleje óta működő és október 11-én átadott intézmény roma származású és/vagy hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló diákok számára biztosít kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat, önismereti, kulturális és szakmai programokat a fővárosban.

Kiteljesedő misszió, bővülő tanodai hálózat

2016. október 08., címkék: cigánymisszió

Az evangéliumnak nem csak a templom falai között, hanem az élet minden területén érvényes gyógyító, átformáló üzenete van. Ez a Magyarországi Református Egyház romák közt végzett széleskörű missziójának alapja is. Bemutatjuk a református cigánymisszió társadalmi szolgálatait.

Közös hajón

2016. szeptember 13., címkék: tanévnyitó, cigánymisszió, wisz, krszh

Szeptember 9. és 11. között Debrecen adott otthont a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) idei tanévnyitó konferenciájának.

Svájci segítség a cigánymissziónak és a menekültmissziónak

2016. szeptember 07., címkék: heks, HEKS, menekültmisszió, cigánymisszió

Jövőre is pályázhatnak a HEKS svájci protestáns segélyszervezet támogatására azok a gyülekezetek, amelyek cigányok között végeznek munkát, sőt jövőre a menekültmissziós projekteket is támogatják. A segélyszervezet kuratóriuma augusztus 30. és szeptember 1. között Magyarországon tartotta évi rendszeres ülését, ennek során aláírták a Magyarországi Református Egyházzal való újabb négy évre szóló együttműködési nyilatkozatot.

Izzó kérdések, hűlő ítéletek

2016. augusztus 03., címkék: molnár illés, cigánymisszió

Költő, a cigánymisszió kommunikációs munkatársa, egyházkerülőből lett keresztyén. Legszívesebben telekürtölné a világi sajtót azokkal a példaértékű emberi történetekkel, amelyekkel munkája során találkozik. Kortárs irodalomról, reformátussá válásáról, a cigánymisszióról és a művészet értelméről beszélgettünk a budapesti Adna kávézóban Molnár Illéssel.

Jubilált a debreceni Cigánymissziós Tábor

2016. augusztus 02., címkék: Debrecen, debrecen, cigánymisszió, tiszántúli egyházkerület

A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója 2006 nyarán került kapcsolatba a Düsseldorfból és Achenből érkező Koreai Református Gyülekezet tagjaival, Kaeja Parker Cho koreai református lelkésznő közvetítésével. Ennek az ismeretségnek egyik gyümölcse a közös nyári tábor, amelyet idén tizedszerre rendeztek meg.

Kézikönyv a cigánymisszióhoz

2016. július 05., címkék: cigánymisszió

Hiánypótló, gyakorlati kézikönyvet jelentetett meg a Cigány Módszertani Kutatóközpont. A kiadvány olvasmányos, közérthető formában kíván azok segítségére lenni, akik cigányok között végzett szolgálatukhoz további ismeretekre szorulnak, vagy most kezdenének cigánymissziós szolgálatba.

Megújuló együttműködés Svájccal

2016. július 02., címkék: svájci protestáns segélyszervezet (heks), cigánymisszió

Januártól új országprogram keretében folytatódik a svájci protestáns segélyszervezet (HEKS) és a Magyarországi Református Egyház stratégiai együttműködése. Ennek keretében 2017-től a Cigánymisszió további támogatása mellett a Menekültmissziót is segíti majd a HEKS. A június 23-24. között megvalósult ülés fő témája a 2013 óta tartó közös országprogram kiértékelése és a következő négyéves ciklus stratégiai tervezése volt.

Ne elégedjünk meg a középszerrel!

2016. június 27., címkék: budapesti cigány szakkollégium, heltai jános imre, cigánymisszió

Az értelmiségi szemlélet és attitűd kialakítását célozzák majd a Budapesti Református Cigány Szakkollégium kurzusai – nyilatkozta az ősszel induló intézmény szakmai vezetője. Heltai János Imre nyelvészt a cigánysághoz fűződő viszonyáról is kérdeztük.

Felvételi a WISZ-be

2016. június 27., címkék: felvételi, cigánymisszió, Pályázat, pályázat, wáli istván cigány szakkollégium

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) elsősorban cigány származású, vagy cigány közösségek felzárkózása iránt érdeklődő diákok jelentkezését várja, akik szeptembertől a Debreceni Egyetemen vagy a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen kezdik meg, vagy folytatják tanulmányaikat.

A pataki modell nyomában

2016. június 24., címkék: sárospataki teológia (srta), cigánymisszió

Növekvő elvándorlás, csökkenő születésszámok, gazdasági elmaradottság – az észak-magyarországi régióban ezeket nem csak a statisztikák, de a mindennapos tapasztalatok is alátámasztják. A Sárospataki Teológiai Akadémia (SRTA) a vidék sajátos helyzetére, igényeire érzékenyen alakítja ki képzéseit.

Felvételt hirdet a Budapesti Református Cigány Szakkollégium

2016. június 17., címkék: budapesti református cigány szakkollégium, cigánymisszió, Pályázat, pályázat

Az idén induló Szakkollégium (RefoRom) elsősorban roma származású és/vagy hátrányos helyzetű tanulók jelentkezését várja, akik szeptembertől valamelyik fővárosi egyetemen vagy főiskolán kezdik meg vagy folytatják tanulmányaikat.

Könyvheti ének az esőben

2016. június 14., címkék: könyvbemutató, cigánymisszió

A Te + Én Református Közösség tagjai a 87. Ünnepi könyvhéten bemutatták a Kálvin Kiadó gondozásában tavaly megjelent Országodba befogadtál című interjúkötetet.

Közösség és kiválóság

2016. június 09., címkék: budapesti református cigány szakkollégium, cigánymisszió, káli-horváth kálmán

Szeptemberben nyitja meg kapuit a Budapesti Református Cigány Szakkollégium, amely elsősorban a fővárosban tanuló, hátrányos helyzetű és/vagy cigány származású hallgatók jelentkezését várja. Az intézmény igazgatójával, a televíziós műsorvezetőként, majd képzőművészként is ismert Káli-Horváth Kálmánnal beszélgettünk.

Ökumenikus cigánymissziós imanap Tiszalökön

2016. április 15., címkék: bogárdi szabó istván, cigánymisszió, nemzetközi roma nap

Bogárdi Szabó István is részt vett a tiszalöki büntetésvégrehajtási intézményben április 8-án tartott öumenikus cigánymissziós imanapon.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.