Minden embernek majd a végső bírói szék előtt kell megállnia

2010. június 07., címkék: múltfeltárás, interjú, Háttér, tényfeltáró történész bizottság, fazakas sándor

A múlt feltárása és megismerése, majd megítélése a református egyházban nem merülhet ki néhány szenzációs eset leleplezésével, listák állításával, féligazságok megszellőztetésével – mondta Fazakas Sándor, a debreceni teológia rektora abból az apropóból, hogy a Zsinat legutóbbi ülésén döntött a múltfeltárás rendjéről.

A szaktudás mellé a szív mozdulására is szükség van

2010. április 30., címkék: kárpát-medencei református missziói és diakóniai találkozó, tomka jános, interjú

A Kárpát-medence területéről csaknem százharmincan gyűltek össze április 18. és 21. között Berekfürdőn a Megbékélés Házában a Kárpát-medencei Református Missziói és Diakóniai Munkatársi Találkozón. A konferencia célja a tapasztalatcsere, az ismerkedés és a szakmai ismeretek bővítése volt.

20 ÉV: "Akkor írok, ha valami fáj" – Beszélgetés Bustya Dezsővel, az Üzenet volt főszerkesztőjével

2010. március 29., címkék: folyóirat, kolozsvár, bustya dezső, Határon túl, reformátusok lapja, üzenet, interjú

Az Üzenet születésének húszéves évfordulója alkalmából Bustya Dezső lelkipásztor, a lap volt főszerkesztője az újság megszületéséről, a szerkesztőségről, a kezdeti lelkesedésről, a példányszám apadásáról beszél.

"Felelősséggel tartozunk azok iránt, akiket reánk bízott Isten" – Beszélgetés Ferencz László leköszönő kalotaszegi esperessel

2010. március 10., címkék: kalotaszegi egyházmegye, Határon túl, interjú, ferencz lászló

Harmincöt esztendeje lelkész, pedig nem is akart az lenni. A hivatás választotta őt, Ferencz László pedig nem bánja. Kalotaszegen született, de még kisgyerekként elkerült onnan messze, Székelyföldre. Szinte csodával határos fordulatok vezérelték vissza szülőfaluja, Nyárszó parókiájára. 15 éve a kalotaszegi egyházmegye vezetője, ám orvosa tanácsára esperesi tisztségét már csak a nyár elején esedékes egyházmegyei közgyűlésig tölt be. Jelen volt a kalotaszegi egyházmegye újraalakulásánál is, és láthatta, a változások után hogyan alakult a kalotaszegi tájegység és az egyház sorsa.

Közelebb állnak-e valamelyik párthoz az egyházak?

2010. március 10., címkék: Háttér, interjú, erdő péter, választás, bölcskei gusztáv

Nagy felelősséget terhelnek a választások az emberekre, hiszen számos baj és nyomorúság nehezíti az életet ma Magyarországon, és sokféle indulat feszíti a társadalmat – erről is beszélt érdeklődésünkre Bölcskei Gusztáv református püspök az áprilisi parlamenti választások előtt. Erdő Péter bíboros pedig azt hangsúlyozta holnapunknak: minden hívő ember felelős azért, hogy a „földi ország ügyét az evangélium szellemében alakítsa”.

Egyházak szabadlábon – húsz év telt el az 1990. évi IV. törvény elfogadása óta

2010. február 02., címkék: balog zoltán, Háttér, interjú, reformátusok lapja, egyházi törvény

Egyházak a politika útvesztőjében vagy egyházak a politika köpönyege alatt? Avagy megvalósítható-e egy kritikus-szolidáris viszony az egyházak és a politika között? Balog Zoltán parlamenti képviselővel, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnökével többek között a vallásszabadságot és az egyházalapítást szabályozó törvény hátteréről, a keresztyénségből fakadó radikalizmusról és liberalizmusról beszélgettünk.

Elköteleződés és hűség

2010. január 26., címkék: dányi zoltán, házasság- és családsegítő szolgálat, házasság hete, interjú, Háttér

A Bálint-nap előtti napokban, február 8. és 14. között ez lesz a témája a Házasság Hete elnevezésű programsorozatnak, amelynek szervezői a református közösségek bekapcsolódását is várják a közös szolgálatba. Dányi Zoltán lelkipásztorral, a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat lelkigondozójával beszélgettünk, aki második éve vesz részt a szervezőmunkában.

Helytállni a végeken- beszélgetés Bereczky Ildikóval

2010. január 25., címkék: bereczky ildikó, interjú, Háttér, dizseri tamás-díj

Mivé lesz egy pasaréti lány húsz év alatt? Száműzetés-e a baranyai szórvány? Milyen az, amikor nem keressük a hivatásunkat, hanem hagyjuk, hogy az megtaláljon minket? Bereczky Ildikóval Fekete Zsuzsa beszélgetett a Dizseri Tamás szeretetszolgálati-díj átvétele után.

"...a mi utunk az Isten útjához igazítandó, ami tökéletes." - beszélgetés Csomós Józseffel

2010. január 24., címkék: csomós józsef, Háttér, interjú, tiszáninneni egyházkerület

A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökével Kecskés Ákos készített riportot az Európa Rádió részére. A téma az előző év értékelése és az újévre készülés mellett társadalmunk helyzete volt.

Csűry István: fő feladatunk az engedelmes szolgálat

2010. január 10., címkék: csűry istván, Határon túl, interjú, beiktatás

A mai világ egyházának, a püspöknek is az a feladata, hogy a kérdőjelek között utat mutasson – vallja Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott püspöke, akit teendőiről, terveiről kérdezett a Krónika című kolozsvári napilap.  

Utószezon, vagy végkiárusítás - újévi beszélgetés Szabó István püspökkel

2010. január 10., címkék: szabó istván, interjú, Háttér, 2009, évértékelés

Sok tekintetben vereséget szenvedett a magyar társadalom 2009-ben - mondta Szabói István újévi interjújában. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Parókia internetes portálnak az elmúlt esztendőt értékelve beszélt – többek között – a magyar politikusok tehetetlenségéről a szlovákiai nyelvtörvény kapcsán, az egyházi élet terheiről, amelyet „sem felvenni, sem letenni” nem tudnak, szólt a lassan kibontakozó missziói koncepcióról, a lelkészi nyugdíjak között tátongó szakadékról, a humortalanná vált társadalomról és kommunikációs bakikról. Szabó István szerint önmagunk kortársai vagyunk, fáradtak, ernyedtek, lemondóak, ezért 2010-ben az erősítést, építést és megőrzést tartja a legfontosabbnak.

Székely Emese: hangsúly a nevelésen! - egyházi közoktatás Erdélyben

2010. január 07., címkék: tanintézmények, Határon túl, székely emese, interjú, marosvásárhely

A rendszerváltást követően fura helyzet alakult ki Marosvásárhelyen: a megyeszékhely két magyar nyelvű tanintézménye ugyanabban az épületben működik. A Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium jól megfér egymással – állítja a kollégium igazgatónője, Székely Emese, aki az intézmény működéséről, terveiről is beszél a Krónika című kolozsvári napilapban megjelent vele készült interjúban. 

Adventi szeretetvendégség Kolozsváron

2009. december 21., címkék: advent, Határon túl, sajó norbert, bethlen kata diakóniai központ, kolozsvár, telefonos szeretetszolgálat, interjú

"Örülök, mert városi elöljárókat, egyházi főméltóságokat láthattam majdhogynem egymás mellett ülve hajléktalan emberekkel, kisnyugdíjasokkal, nagycsaládosokkal" – nyilatkozta Sajó Norbert, a Kolozsváron működő Református Telefonos Szeretetszolgálat alapítója a transindex.ro hírportálon megjelent interjúban annak kapcsán, hogy a múlt héten szeretetvendégséget tartottak a hajléktalanok, idősek és rászorulók javára a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.