– Milyen problémákkal szembesült a püspökké választása óta?

– Majdnem két hónap telt el a megválasztásom óta, de a püspöki hivatal és az egyházkerület életére több esztendeje rálátásom van, hiszen helyettes, majd megbízott püspökként, korábban pedig generális direktorként a kerület missziói és adminisztratív életét is végigkövettem. Így a püspöki szolgálat túl sok újat nem hozott.

Azonban az elmúlt két hónap alatt szembesültem több olyan problémával, amit általában nem a nagyvilágnak szánnak. Sokan kerestek meg saját és gyülekezetük gondjaival, sőt magánéleti bajokkal is – mind lelkipásztorok, mind magánszemélyek. Eddig ilyesmivel kevésbé találkoztam. Valóban nagy kérdések vannak. A világon most minden válságban, krízisben van, sokaknak alig van mit enniük. Nagyon fontosak például a hajléktalanok problémái, de az ennél rejtettebbek is: azoknak a családoknak, egyéneknek az élete, akik nem kürtölik világgá a gondjaikat, hanem a négy fal között szenvednek – vagy a magány, vagy a szeretetlenség miatt.

Főként a városon élő szegények problémái súlyosbodnak. Falun él a kölcsönös segítségnyújtás, városon viszont nehezebben kerül egymás mellé ember és ember, család és család. Ezek az elszigetelt emberek némán szenvednek, ám a panaszuk gyakran nagyon erősen robban ki. Nem csak anyagi támogatást kérnek, a lelki helyreállításban is segítségre van szükségük. A vád, amit a nehézségek miatt éreznek, elsősorban Isten ellen fordul: vagy átcsap teljes istentagadásba, vagy egyfajta istenellenességbe.

Meglepett, hogy milyen nagy számban fordulnak elő ilyen helyzetek, és ezek az emberek nagyon sokszor hozzánk, lelkipásztorokhoz fordulnak segítségért, mert úgy érzik, itt meghallgatják őket. Megpróbálunk tenni is: azt a keveset, amit beoszthatunk, odaadjuk nekik. Árvaházakban, öregotthonokban jól látszik ez, de a szeretetszolgálat anonim formája is fontos, a gyülekezetek is igyekeznek. Nagyváradon nincs nap, hogy ne találkoznánk ilyen sorsokkal, és igyekszünk hirtelen kisebb összeggel segíteni. Van egy kis élelmiszerraktárunk, így kevés lisztet, cukrot, tésztafélét bárki kaphat, aki rászorul.

Ha hozzánk betéved, azon a napon biztosan nem marad éhes. A lelki gondozás ilyenkor sok esetben nem több annak a megállapításánál, hogy miért van az illető krízisben, és hogyan kellene ebből kikászálódnia. Sokan ugyanis az alapvető jogaikkal sincsenek tisztában, nem tudják, hogy létezik polgármesteri hivatal, intézmények, ahová fordulni lehet. Azt gondolják, hogy az egyház gazdag, és itt a bürokrácia is kisebb – ez utóbbi igaz is, ám a lehetőségeink is jóval kisebbek, mint az állami intézményeknek.

Szerencsére jó kapcsolataink vannak, akár kórházba is el tudjuk küldeni a beteg szegényeket, olyanok is vannak, akik rajtunk keresztül jutottak szükséglakáshoz, rendszeres anyagi segítséghez. Ezúton is köszönöm mindenkinek, akik komolyan veszik a gondokat, és segítenek azoknak, akiket hozzájuk küldünk. Tőlünk senki nem megy el üres lélekkel, a lelkipásztoraink minden kétségbeesett kiáltást komolyan vesznek.

– Ez a szociális érzékenység a püspök legfőbb szerepe?

– Biztos vagyok ebben. A kor, a mai társadalmi helyzet pontosan megmutatja az egyház feladatát. A 21. században egyre hatalmasabb a különbség a modern és nem modern életstílusok között. A múltból megmaradt szegénység ijesztő felkiáltójel, valamit érzékeltet a világgal – kár, hogy nem mindenki érzékeny rá. Jézus Krisztus, amikor elkezdte messiási útját, azonnal az egyszerű emberekhez fordult. Még Keresztelő János is úgy jellemezte az Eljövendőt, hogy ő az, aki a szegényekhez fordul, a foglyok bilincseit oldja meg. A mostani században úgy tűnik, a világi társadalom nem talál ezekre a problémákra megoldást. Lehet, hogy a mostani szegénység nem akkora, mint száz évvel ezelőtt volt, de a modern, meggazdagodott ember és a szegények között egyre élesebb a kontraszt, és ez lelki problémákat okoz: nehéz elfogadni a társadalom igazságtalanságát, és azt, hogy Isten miért nézi ezt karba tett kézzel.

Az egyház meghirdeti az igazság követését – hányszor hivatkozunk Jézusra, amikor azt mondja, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”! Hatalmas kérdőjel ez az ember számára, így a mai világ egyházának, a püspöknek is az a feladata, hogy a kérdőjelek között utat mutasson, megmutassa, hogy ilyenkor lehet Istent hívni, és ő tenni is tud ellenük. Ebben az esztendőben az imahét központi kérdése is az élet tisztelete lesz, ennek nagyon örülök. Ki kell mondanunk: egyszeri és megismételhetetlen életünket ajándékba kapjuk Istentől, és legfőbb feladatunk benne az engedelmes szolgálat.

– Ebben a szolgálatban hogyan képzeli el az együttműködést a többi felekezettel?

– A kapcsolat megvan, az elmúlt időszakban csak a magyar történelmi egyházak püspökeinek rendszeres találkozói maradtak el. Ez a kilencvenes években indult, s évente legalább egyszer találkoztak, jónak tartanám, ha ismét működne. Ugyanis valahányszor más keretek között találkozom velük, az az érzésem, hogy az egyház mindenütt újítani szeretne, ám a lendület megfékeződik, mert sokszor nincs meg a hívek támogatása, és az államé sem. Pedig utóbbinak észre kellene vennie, hogy az egyház számos szociális probléma megoldásában segíthet. Minden keresztény felekezetet öszszetart a közös alap: Jézus Krisztus, így lehet a szolgálatot összefogni, és az élet tiszteletét 21. századi módon gyakorolni.

– Hogyan szándékszik bevonni ebbe a munkába az ifjúságot?

– Az ifjúság megfáradni látszik egyházi téren. A kilencvenes évek IKE-csoportjai már csak emlékek, de megfigyelhető a csökkenés a teológiára vagy a Partiumi Keresztény Egyetem vallástanár szakára jelentkezők számában is. Egyedül az egyházi középiskoláinkban nem érzékelek ilyen kimutatható visszalépést, itt egyelőre úgy tűnik, hogy a fiatalok megtalálják a számításaikat. A számítógép korszakának kezdetekor a virtuális világ mintha kivonta volna a fiatalokat a közösségi életből. Nagy kérdés, hogy miért nem sikerült olyan erős közösséggé válnunk, hogy felállítsuk a képernyők elől az ifjúságot. Szerencsére most úgy tűnik, hogy a számítógép kezdi elengedni fiainkat, ezért itt az ideje az új megszólításnak. Bátran kijelenthetem, hogy az egyházak várják a fiatalokat.

A lényeg az volna, hogy értelmet adjunk az együttlétnek, és itt elsősorban a már említett szolgálatra gondolok. Magam is mindig megtelek energiával, amikor karácsony tájékán kilátogatok a város szélén élő hajléktalanok közé. Ketten-hárman egy felnőttel kimehetnének, és ha egyéb nem is történne, látnák, hogy milyen sorsok léteznek. Éreznék, mit jelent egy ilyen embernek odanyújtani egy darab kenyeret, mit jelent közel kerülni egy ilyen helyzethez, de kiszabadulni belőle.

– Folytatni fogja az elődje, Tőkés László által elkezdett múltfeltárást?

– Megállítani nem is tudjuk. Az anyag nagy része megvan, a csapat folyamatosan dolgozik. Lényeges viszont, hogy nemcsak leltározni, hanem minőségében vizsgálni is kell. Korábban említettem, továbbra is fenntartom: ez az egyház belügye kell legyen, a saját berkeinkben fogjuk elintézni. A bizottság tagjai a legutóbbi gyűlésen esküt tettek a titoktartásra. Amennyiben az eredmény a világot is érinti, komoly megfontolás után és testületi döntéssel kikerülhetnek az anyagok. Nincs értelme részigazságokat tárni az újságok olvasói elé, nem szeretném, hogy állandó bocsánatkérésekre és utólagos helyreigazításokra kényszerüljünk, ha kiderül, hogy valami nem is úgy történt, ahogy a hiányos dokumentáció alapján eleinte gondoltuk. Az egyháznak sokkal türelmesebbnek és belátóbbnak kell lennie, nem hathatja meg a féligazságok szenzációértéke. Nem így fogjuk magunkra felhívni a figyelmet.

Nagy Orsolya

(forrás: Krónika)