– Hogyan kapcsolódott be a Magyar Református Szeretetszolgálat a közfoglalkoztatásba?

– 2013 őszén a Belügyminisztériumtól érkezett megkeresés, hogy csatlakozhatunk a téli átmeneti foglalkoztatási programhoz. Átgondoltuk, és végül belevágtunk. Már az első felhívásra több mint 170 gyülekezet jelezte, hogy 400 embert alkalmaznának közfoglalkoztatottként. 

Az ember fontosabb a profitnál

Gyümölcsleveket, lekvárokat és aszalt gyümölcsöket készítenek a szóládi reformátusok. Sőt a Balatonhoz közeli faluban a református gyülekezet az egyik legnagyobb munkáltató. Céljuk, hogy a helyben maradást segítsék, és úgy látják, ennek egyik eszköze a munkahelyek teremtése, kollégáik megbecsülése.

– Lehet, hogy az a téli program átmeneti volt, de a Szeretetszolgálat életében a közfoglalkoztatás állandósult, ugye?

– Igen, ez négyhónapos program volt, aztán jött a többi. Nőtt a foglalkoztatottak létszáma, lett 700 fő, majd 1000 fő, később 2000 fő feletti létszám. Most 1300 embert foglalkoztatunk a márciustól indultprogramunkban, egyéves időszakra. Az országos közfoglalkoztatók körébe tartozunk. Munkaerőpiaci tendenciák is befolyásolják azt, hogy mennyi munkavállalót tudunk foglalkoztatni ilyenformán. A gazdasági növekedés miatt a közfoglalkoztatási létszám időről időre csökken. Nálunk is érezhető létszámcsökkenés. 

–  A közfoglalkoztatásnak végtére is önmaga felszámolása a célja, nem? A cél az átmeneti foglalkoztatás, hogy az emberek találjanak főállást. Ilyen értelemben a csökkenés öröm, hiszen sokan találtak másik munkát.

–  Így van. Célunk, hogy segítsünk az embereknek átvészelni a kereset-kieséses időszakokat, vagy például amikor a családfenntartás veszélybe kerül. Ha tőlünk úgy lép ki valaki, hogy másik állása lesz, akkor ezzel megszűnik a „krízises” időszak az életében.

De azt is figyelembe kell venni, hogy vannak régiói Magyarországnak, amelyek, illetve munkavállalók, akik még nem állnak készen arra, hogy megtegyék az előrelépést. Vagy nincsenek olyan élethelyzetben, vagy nem elég mobilisak, vagy hiányzik a végzettségük. Ezeknek az embereknek fontos, biztos pont a református közfoglalkoztatás, a pozitív és támogató munkatársi közösség. Ez igaz azokra is, akik megpróbálnak máshol elhelyezkedni, aztán mégsem lesz tartós a munka. Van nekik hova visszatérni, honnan újrakezdeni. Ezért kell a jelenlétünk az országos közfoglalkoztatásban, azért tartjuk fontosnak a közfoglalkoztatást, mert legalább tompítani tudja az egyenlőtlenségeket és a krízishelyzetek következményeit. 

– Milyen programok indultak a Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programján keresztül?

– Alapvetően egyházi igényekre szabtuk a programot, kezdetben az alapvető szükségletekre reagáltunk: parkgondozás, temető karbantartása, épületek állagmegóvása, felújítások. Aztán lettek kisegítő munkakörök szociális és oktatási intézményekben, itt a cél a szakképzett munkaerő tehermentesítése volt. Így az ellátás színvonala javult, sőt több esetben a közmunkásokból idővel és képzéssel szakképzett munkaerő lett. Nagyon fontos eredménye a programunknak, hogy tudtunk munkaerőt áramoltatni az intézményrendszerünkbe, a református egyházba. Vannak turisztikai programelemek is, erre jó példa Jósvafő, ahol előadótermet alakítottak ki egy használaton kívüli parókiából, kirándulásokat szerveznek a műemlék templomokhoz, és a tornakápolnai gömöri fejfás temetőhöz. Vannak kulturális foglalkoztatási lehetőségek, például a hódmezővásárhely-ótemplomi gyülekezetben könyvtármentés indult, kulturális közfoglalkoztatottak rendezték az iratokat, könyveket, és a könyvtárhasználat előnyeit mutatták be az iskolásoknak.

– Van a közéletben két szélsőséges sztereotípia a közmunkaprogrammal kapcsolatban. Sokan nagyon dicsérik, sokan nagyon támadják. Ön hogyan látja ezt több ezer ember foglalkoztatásának tapasztalatával? 

– Nehéz kérdés, mert ha a közfoglalkoztatásra, mint jogviszonyra gondolok, akkor ez az emberek számára kicsit stigmatizáló. Vannak a „közfogisok” meg a munkavállalók – így hangzik el sokszor egy munkahelyen. Mi azonban munkatársként tekintünk mindenkire. A Szeretetszolgálat munkatársai ugyanolyan pólóban és jelvénnyel végzik a szolgálatukat, legyenek közmunkások vagy más foglalkoztatási státuszban lévők. Nekünk is fontos, hogy mindenki érezze a közösségvállalást.

Hasznos a közfoglalkoztatottak munkája a koordinációban, az adminisztrációban, így számunkra és a támogatóink számára is még átláthatóbbá és eredményesebbé teszik a Szeretetszolgálat működését. Gyakran nehéz szívvel hagynak itt bennünket, akik már jó ideje itt dolgoznak. Bátorítjuk a távozókat, hogy a programon kívül is maradhatnak a közösség részei, például csatlakozhatnak a helyi gyülekezethez. De előfordul, hogy ha van nyílt munkaerőpiaci álláshely, nem szeretnének elmenni máshová dolgozni, magasabb fizetésért sem. A pénz nem elég motiváció, mert szeretnek nálunk dolgozni. Ez pozitív megerősítés, hogy valamit jól csinálunk. 

– Nem szeretném megkerülni a fizetés kérdését: a közmunkások családi adókedvezmény igénybevétele nélkül nettó 55-75 ezer forintot keresnek. Szükség lenne emelésre?

– Kár tagadni, hogy ez szűkös életvitelre elegendő. Városi viszonylatban önálló életvitelt biztosítani közfoglalkoztatási bérből nehéz. A vidéki kisebb településeken kicsit más a helyzet, ott gyakran biztosított valamilyen módon az önálló lakhatás. Általánosságban növekednek a megélhetés költségei, de a közfoglalkoztatási bér nem nőtt, szemben a minimálbérrel. Rengeteg embernek a közfoglalkoztatás nem választott lehetőség, hanem kényszerpálya. Ha a minimálbértől elszakad a közfoglalkoztatottak bére, akkor az a stigmatizációt erősíti. Nehéz helyzet ez, hiszen szándéka a programnak, hogy ösztönözze a visszatérést a munkaerő-piacra. Persze ez támogatott foglalkoztatás, az állam az adófizetők pénzén keresztül ad rá forrást. De a közfoglalkoztatottak úgy érzik, hogy ők is megdolgoznak a bérükért, és hasznos tagjai a társadalomnak. Épp ezért, ha van rá mód, fontos lenne átgondolni, lehetőséget teremteni a közmunkás bér valamilyenszintű emelésére, hiszen e családok költségvetésének már pár ezer forint is meghatározó része. 

– Mesélne a közfoglalkoztatásban dolgozók megváltozott életéről?

– „Volt értelme felkelni” – ezt mondta például az egyik közfoglalkoztatott arról, hogy miért szereti a munkáját. Ez a mondat jól mutatja, hogy a munka keretet ad az életünknek. És közösséget is teremt. Ha az ember nap mint nap bejár dolgozni, erősödnek a szociális kapcsolatai. Az egyházi foglalkoztatás ráadásul nemcsak társasági, hanem lelki értelemben is segít, volt például, aki alkoholbetegségből gyógyult meg a támogató közegben. Megkapta a pozitív megerősítést, így le tudta tenni azt, ami függőségbe, nyomorba, és egészségi problémákba sodorta. 

Másokat pedig a megváltozott élet hozott a programba. Például volt, aki egy tragédia révén egyedül maradt a gyermekeivel, beszűkültek a lehetőségei. A református közfoglalkoztatásban rugalmas munkaidőt, megértést talált, és nem utolsó sorban jövedelmet is. A lelki sebe nagy volt, az élethelyzete szinte lehetetlennek tűnt, de az Úrnak semmi sem lehetetlen! Másvalaki idős, beteg szülei ápolása miatt csatlakozott a programhoz, mert nem tudott és nem is akart elköltözni mellőlük olyan helyre, ahol több a munkalehetőség. Az érzelmi kötődés, a család egysége, gondolom, mindenki számára fontosabb, mint hogy mennyi az, amennyit hazavisz. Segítünk, hogy emberek ott tudjanak lenni a szeretteikkel, eleget tudjanak tenni a családban vállalt kötelezettségeiknek.

– A munka ünnepe adta a beszélgetésünk apropóját. Önnek mit jelent a saját munkája? Szereti? 

– Igen, szeretem. Nekem ez hivatás és szolgálat egyben, amire Istentől kaptam elhívást. A nehézséget néha az okozza, hogy megtaláljam az egyensúlyt a munka és a család között. Hiszen látom, mennyi mindent lehetne még tenni, mennyi feladat várna, lehetne segíteni még több embernek. De néha kell a fék, hogy legyen megnyugvás, legyen vasárnap, koncentrálni tudjak a családomra, hogy aztán új lendülettel kezdhessem a munkát. Sosem szabad elfelejteni, hogy az Úr is dolgozik, mindig velünk van. Nem szabad azt gondolnunk, hogy minden csak a mi képességünkön, akaratunkon, munkánkon múlik. Nem szabad „rástresszelni” a hétköznapokra, tudnunk kell, hogy jó úton járunk, Isten készíti elő számunkra az utat, amin végig kell haladnunk, és ha kell, az akadályokat is elhárítja. Türelemmel, megértéssel és imával kell a jövőbe nézni!

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd