Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4

Isten segítségével rendet teremteni

 

A szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsának és püspökének mandátuma az elmúlt években lejárt. A helyi lelkészek egy csoportja szerint a tisztújítás elmaradása miatt legitimációs válság alakult ki vajdasági testvéreinknél, míg az egyházvezetés szerint vis maior helyzet van. A Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent elnöksége a magyar református egység szellemiségének megfelelőn felajánlotta testvéri, közvetítő segítségét a vitás feleknek. A délvidéki egyházvezetés egyházuk függetlenségére hivatkozva azonban ezt nem fogadta el. Most arra tettünk kísérletet, hogy az október 30-án összeülő helyi zsinat előtt összefoglaljuk az eddigi történéseket. Egyúttal megkértük Bölcskei Gusztáv püspököt és Tőkéczki László főgondnokot, hogy osszák meg velünk gondolataikat a nehéz helyzetben.

 

A püspök más problémát lát

 

A nyár végén néhány vajdasági lelkipásztor, a tizenkét fős lelkészi karnak mintegy a fele nyilatkozatban észrevételezte, hogy egyházuk vezetői 2009-ben nem hívták össze annak zsinatát. Ez különösen annak fényében tűnik problémásnak, hogy a szerbiai Református Keresztyén Egyház (RKE) ügyeit a zsinati ülések között intéző Zsinati Tanács tagjainak 2009-ben és a most hetvenhárom éves Csete-Szemesi István püspöknek 2007-ben lejárt a mandátuma. Az egyházi választásokat ebben az esetben a zsinatnak kellett volna kiírnia, ehelyett a vezető testület tagjai saját maguk hosszabbították meg a mandátumukat.

Az ügyről a Reformátusok Lapja szeptember 26-i számában kérdezte meg Csete-Szemesi István püspököt. A délvidéki egyházvezető a zsinat és a választások elmaradását az egyházukban kialakult „vis maior helyzettel” indokolta. Ezt szerinte az okozza, hogy közösségük világi perben áll az újvidéki gyülekezet lelkipásztorával, ami meglátása szerint a délszláv háborús körülményekhez hasonló. Az említett interjúban egyenesen így fogalmazott a püspök: „Nem túlzok, ha azt mondom, háborúban állunk az alvilággal.” A püspök egyébként arra is emlékeztetett, hogy egyházukban régebben sem volt minden esztendőben zsinat, és az alkotmányuk szövegét is úgy értelmezi, miszerint a testületet nem kell minden évben összehívni.

A nyilatkozatot közzétevő lelkipásztorok nemcsak a zsinat elmaradásáról és az egyházvezetés legitimációját érintő kételyeikről szóltak, hanem a hétköznapi szolgálatok nehézségeiről is. Véleményük szerint az RKE „katasztrofális erkölcsi, lelki és anyagi állapotba jutott”, a lelkipásztorok egymástól elszigetelve végzik szolgálatukat, nincsenek kánoni vizitációk, és a minimumra csökkent a lelkészgyűlések száma is. Az aláírók a lelkipásztorok elvándorlásának problémájára és a helyettesítések megoldatlanságára is felhívták a figyelmet.

A délvidékiek szolgálati körülményeik nehézségeiről már korábban is szóltak. Február végén a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent (Generális Konvent) elnökségének a vajdasági Bácsfeketehegyen tartott ülésén fórum keretében találkoztak a Magyar Református Egyház püspökei és főgondnokai a helyi lelkipásztorokkal, ahol azok a fentiek mellett az iratterjesztés, a szórványgondozás, a lelkésztovábbképzés, a lelkészi diplomák honosítása, a lelkészek lelkigondozásának megoldatlanságára, valamint a nőszövetség, a presbiteri szövetség és az országosan koordinált ifjúsági misszió hiányára figyelmeztettek.

A újra és újra visszatérő kérdéseket Csete-Szemesi Istvánnak a szeptemberi interjú is felvetette. A püspöktől megtudtuk, hogy a bibliahiányt egy holland adomány segítségével fogják rendezni, a többi kiadványhoz pedig a magyarországi egyházi könyvesboltokon keresztül juthatnak lelkipásztoraik. Mint hozzátette: utóbbi érdekében a magyarországi könyvterjesztések és kiadók elérhetőségeit is eljuttatták hozzájuk. Az interjúalany az iratterjesztés eredményei között számolt be arról is, hogy az utóbbi időszakban az egyház havilapja időben megérkezik az előfizetőkhöz, és tavaly már a naptárat és az évkönyvet is karácsony előtt megkapták a gyülekezetek. A férfi-, nő- és ifjúsági szervezet hiányával kapcsolatban a püspök azt mondta, hogy ezek a munkák a gyülekezetekben folynak, a lelkipásztorok túlterheltségére, a továbbképzésük hiányára vonatkozó felvetést pedig nem látja indokoltnak. Az RKE lelkészi elnöke a lelkészek elvándorlásának kérdését sem látja égető problémának, meglátása szerint Délvidéken jól élnek a gyülekezetek lelki vezetői. Csete-Szemesi István ezt a véleményét a szeptemberi interjúban annak a fizetéskiegészítésnek a példájával indokolta, amit tavaly év végén a Magyarországi Református Egyház jóvoltából kaptak az RKE lelkipásztorai.

 

Hogyan élnek a vajdasági lelkészek?

 

A lelkészek jólétéről alkotott képet árnyalni látszott Kiss Nándor nagybecskereki lelkipásztornak a püspökkel készült interjúra reagáló olvasói levele, melyben arról írt, hogy a fizetése száztíz euró havonta, amihez külföldről érkező kiegészítésként – a nyilatkozat aláírásáig – kapott még havi ötvenet. Ehhez jön még a rezsiköltségből a fűtés, az áram és a szemétkihordás díja, valamint az évi 475 eurós nyugdíjbiztosítás, amit az egyházközség biztosít lelkipásztora számára. Kiss Nándor azt is hozzátette, hogy egészségügyi biztosítása és autója nincs.

A lelkipásztorok megélhetését érintette az az intézkedés is, amit az RKE Zsinati Tanácsa augusztus 26-i ülésén foganatosított a nyár végi nyilatkozatot megfogalmazókkal szemben. Bár Csete-Szemesi István a szeptemberi interjúban három lelkipásztor havi 25 eurós fizetéskiegészítésének megvonásáról beszélt, a zsinati tanácsi jegyzőkönyv és Kiss Nándor levele alapján arra következtethetünk, hogy több érintettről és nagyobb összegről lehet szó. Az RKE vezetői ugyanis arról döntöttek, hogy aki visszavonja a nyilatkozatot, attól öt hónapon keresztül a nyugati segélyekből finanszírozott ötven eurós fizetéskiegészítés felét, aki nem vonja vissza, attól év végéig a teljes összeget megvonják. Információink szerint az aláírók többsége a nyilatkozatot ennek ellenére nem vonta vissza.

 

Elzárkóztak a békéltetéstől

 

Az aláírók ezt követően a Generális Konventnek a Kárpát-medencei református egyházak püspökeiből és főgondnokaiból álló elnökségéhez fordultak, és álláspontjukat ismertetve a békesség és a törvényesség helyreállítása érdekében a református vezetők segítségét kérték. Az egységes Magyar Református Egyház ügyvivő testületének szeptember 20–21-én a királyhágómelléki Félixfürdőn megtartott ülésén a felmerült kérdésekkel kapcsolatosan meghallgatták Csete-Szemesi István és Hallgató Imre beszámolóját és véleményét. Ezt követően megállapodás született arról, hogy a Generális Konvent elnökségének megbízásából Veres Sándor dunamelléki világi főjegyző részt vesz az RKE Zsinati Tanácsának soron következő, október 2-i ülésén, hogy segítsen az időközben a délvidéki egyházvezetés által október végére megígért zsinat előkészítésében. A félixfürdői konszenzus része volt az is, hogy a zsinati ülés előtt a Generális Konvent képviseletében Szabó István dunamelléki püspök testvéri békéltető beszélgetésen találkozik az RKE vezetőivel és lelkipásztoraival.

A megállapodás ellenére a délvidéki egyházvezetés október másodikára találkozót kezdeményezett a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi vezetőjénél, aki arra kérte Csete-Szemesi Istvánt, hogy a Félixfürdőn meghatározott forgatókönyvhöz tartsák magukat. Mint később kiderült, ezt a vajdaságiak úgy értelmezték, hogy az ő álláspontjukra nem kíváncsi a magyarországi püspök.

A békéltető beszélgetéstől ugyanakkor elzárkózott az RKE Zsinati Tanácsa. A testület ráadásul anélkül hozta meg ez irányú döntését, hogy az október 2-án Bácsfeketehegyre látogató Veres Sándort érdemben meghallgatta volna. A tanácstagok már a meghozott és papírra vetett döntéssel várták a főjegyzőt. Ebben a délvidéki egyházvezetés a hitvalló ősöktől örökül hagyott önállóságra és függetlenségre hivatkozva visszautasította a Generális Konvent elnökségének segítő szándékát: „…mi magunk képesek, értelmesek és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy Isten segítségével rendet teremtsünk és tartsunk házunk táján.” A dunamelléki püspök békítő szolgálatára vonatkozóan pedig így nyilatkozott: „Szabó püspök úr bármikor szívesen látott egyházunk berkeiben, de a zsinat megtartása idején persona non grata, és mindenki más, aki hívatlanul akar ott jelen lenni.”

A Zsinati Tanács érvelésében más elemek is megjelentek. Az álláspontot ismertető Molnár András tanácstag is hivatkozott a Csete-Szemesi István által már említett „vis maior helyzetre”, valamint arra, hogy a nyilatkozatot aláíró lelkipásztorok közül többel szemben fegyelmi eljárás van folyamatban. Az RKE vezetőségének meglátása szerint a püspök legitimitását jelzi továbbá az is, hogy az egyházvezető jó kapcsolatot ápol a belgrádi vallásügyi minisztériummal, és hogy annak támogatását élvezi, valamint hogy szeptemberben meglátogatta őt hivatalában Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is.

A felvetésekre még a Zsinati Tanács keretében Veres Sándor reagált. A főjegyző elmondta, hogy a fegyelmi ügyeket természetesen ki kell vizsgálni, amibe beletartozik adott esetben a megérdemelt egyházi fenyíték felvétele is. Ugyanakkor hozzátette: az évek óta húzódó ügyekben most indított eljárás a kritikát megfogalmazókban jogos kérdőjeleket vethet fel. A Generális Konvent képviselője örömét fejezte ki amiatt, hogy Csete-Szemesi István jó kapcsolatokat ápol az állami hivatalokkal, de egyúttal arra figyelmeztetett, hogy nem ez biztosítja elsősorban a legitimitást.

 

Testvéri felelősség

 

Az RKE Zsinati Tanácsának visszakozása a félixfürdői megállapodástól, a segítség visszautasítása megdöbbentette a többi református vezetőt, ezért azok október 22-én közleményben fordultak a nyilvánossághoz. Ebben a dokumentumban a fejlemények ellenére ismét megerősítették, hogy a délvidéki egyház „életébe bele nem szólva, de boldogulásáért testvéri felelősséget érezve” készek a kialakult helyzet megoldásának közös keresésére. A Generális Konvent elnökségének közleménye ezért arra kérte a vajdasági egyházvezetést, hogy fontolja meg az időközben október 30-ára összehívott zsinat elhalasztását egészen addig, amíg a békés megoldást az érintettek és a Generális Konvent közösen meg nem találják. Információink szerint az RKE vezetése eddig nem hallgatta meg a kérést, a zsinat megtartását, annak keretében pedig többek között az RKE alkotmányának módosítását, ennek részeként a püspöki nyugdíjkorhatár felemelését tervezi.

 

Beavatkozás helyett segítségnyújtás

 

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök a kialakult helyzettel kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy a Generális Konvent működésének néhány éves történetében Kárpátalján már volt példa hasonló, egyházszakadással fenyegető helyzetre, de a közös fellépésnek köszönhetően akkor azt sikerrel kezelte a Kárpát-medencei magyar reformátusság közössége.

Az egyházi vezető lapunknak elmondta, hogy meglátása szerint a február végi bácsfeketehegyi lelkészfórum valós problémákat fogalmazott meg, melyek megoldására a Generális Konvent konkrét javaslatokat tett, és segítséget ajánlott a helyi egyházvezetésnek, akikben azonban nem volt meg erre a fogadókészség. „Amikor pedig a bajok ismét előjöttek, a békességkeresés helyett megindult a támadás a problémák megfogalmazói, majd a Generális Konvent ellen is” – emlékeztet a püspök.

A Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke hangsúlyozza, hogy a délvidéki egyházvezetés által megfogalmazott vádakkal szemben nem beavatkozásról, hanem a segítségnyújtás felajánlásáról volt szó. Meglátása szerint nem a Generális Konvent elnökégének kell ezt a szándékát megmagyaráznia, hanem „azok tartoznak magyarázattal, akik a megállapodást felrúgták, és akik nem tudtak érdemi válaszokat adni a felmerült kérdésekre”.

Tőkéczki László dunamelléki főgondnok – aki az elmúlt tíz esztendőben rendszeresen járt előadásokat tartani a Délvidékre, és köztudottan jól ismeri a helyi viszonyokat – meglehetősen borúsan látja a helyzetet. Tapasztalatai szerint a maroknyi vajdasági reformátusság az elmúlt években a lét és a nemlét határára sodródott: óriási területen szétszórva, tizennégy gyülekezetben és huszonöt szórványban tizenötezer református él, akiket egy rosszul finanszírozott, nehéz szolgálati körülmények között szolgáló, kis létszámú lelkészi kar lát el.

A problémák megoldásához határozott koncepcióra lenne szükség, de a főgondok meglátása szerint a jelenlegi vezetés a jelek szerint még a helyzet reális felmérésére, a problémákkal való szembenézésre is képtelen, nemhogy azok megoldására. Tőkéczki László arra figyelmeztet, ha az illegitim vezetés a meggyengült közösségen a konszenzuskeresés helyett keresztülveri az akaratát, ráadásul boszorkányüldözésbe kezd a problémákat nevükön nevező lelkipásztorokkal szemben, annak visszafordíthatatlan következményei lehetnek: gyülekezetek maradhatnak lelkipásztor nélkül, és közösségek szóródhatnak szét véglegesen.

 

Kiss Sándor