Az elesettek felé fordulni

2014. december 09., kedd

Az idei adventben a gyermekéhezésre hívja fel a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Kisfilmjükben és segítségnyújtásukban ismert színművésszel is találkozhatunk. Pál Sándorral, az MRSZ kuratóriumának elnökével az adományozóik köszöntését követően beszélgettünk.

Adventi adománygyűjtésük központi gondolata a gyermekéhezés.

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is a gyermekek és a családok állnak az adventi segítségnyújtásunk középpontjában. Adománykörútjaink során nagyon sok elesett gyermekkel találkozunk. A felmérések szerint a rendszeresen ételt nem kapó gyermekek száma tíz- és harmincezer között van ma Magyarországon – ez elszomorít, mert egynek sem szabadna lenni. Nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a gyerekeket, akik ilyen helyzetben vannak. Ebben segítségünkre vannak a gyülekezetek, a családsegítő hálózatunk és képzett szociális munkásaink, akik ismerik a környezetükben azokat a családokat, ahol ilyen gondok vannak, különösen tanítás után, hétvégén, vagy a téli szünetben, amikor az iskolai étkezés szünetel. Őket keressük meg most. Felkaroltunk kétszáz gyermeket az ország különböző pontjain. Reméljük, hogy a téli szünetben, december 20. és január 4. között az összegyűlt adományokból még több gyermeknek tudunk segíteni napi háromszori étkezéssel.

Szinetár Dóra színművész is részt vesz az adventi gyűjtésükben. Hogyan kerültek vele kapcsolatba?

A színésznő korábban már csatlakozott a Nyilas Misi karácsonya programunkhoz. Nagy szeretettel, jó szándékkal és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül áll mellettünk. Mindig hangsúlyozza, hogy nem hagyhatjuk magukra az éhező gyermekeket

Nyolcadszor mondtak köszönetet ünnepség keretében az adományozóiknak. Mit jelent az MRSZ számára, hogy találkozhat a támogatóival?

Nagyon fontos, hogy az adományozóinknak köszönetet mondjunk, és hálát adjunk az egész éves segítségükért. Emellett arra is lehetőséget biztosítunk, hogy személyesen is találkozhassanak a támogatott családokkal, vagy közelebbről is megismerhessék a támogatott programok fejleményeit. Istentől kapott áldás, amikor együtt lehetünk egy kis műsorral, szolgálattal, ajándékkal. A támogatók között magánszemélyek, intézmények, cégek állnak, akiknek meg kell mutatnunk, hogy az MRSZ átláthatóan működik, és amit teszünk, nem hiábavaló. Láthatják, hogy adományaik igazán jó helyre mennek, oda, ahol hatalmas szükség van rá. Számunkra az is óriási támogatás, hogy a gyülekezetek mellettünk állnak, és az ottani segítőink meg tudják mondani, hol van a legnagyobb szükség a segítségnyújtásra. Az adományozóink köszöntése idén is arról szólt, hogy kifejezhettük: hálásak vagyunk a sok segítségért. Elmondhattuk, hogy azért tudunk az elesettek felé fordulni, mert rengetegen támogatnak minket.

T. Németh László, kép: Vargosz
Az interjú megjelent a Reformátusok Lapjában

Hogyan segíthetek?

 

Az adománygyűjtést a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával (egy hívás 250 forint), vagy a www.jobbadni.hu honlapon online adományozással lehet támogatni. Az éhező gyermekek támogatása mellett a korábban is folyó programok, köztük az élelmiszerosztások, a kék vödör akció, a Nyilas Misi pakkok szétosztása, a tűzifaprogram továbbra is több száz családon segít. Az egyházkerületekben a püspökök segítségével osztanak szét ajándékokat a gyermekeknek. Folyamatosan tart az MRSZ kárpátaljai segítő programja: korábban kazánokat szállítottak, melegedőhelyeket állítottak fel, legutóbb pedig meleg ruhát, gyógyászati segédeszközöket vittek. Jelentős program az almaosztás: papírdobozba csomagolt, jó minőségű almát juttattak el olyan helyekre, ahol ennek megvásárlása gondot okozott volna.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.